Ki vagy te? És mi a fenét akarsz tőlem?

3. fejezet

Ahogy kiléptem a fürdőszobából és egy mélyet szippantottam a levegőbe, kellemes kávéillat kúszott az orromba. Sietve magamra kaptam a hófehér ingemet, majd az ágy alól előhalásztam a farmeromat és kisiettem a konyhába. Izuru már ott ült az asztalnál egy könyvel a kezében, majd amikor meglátott, letette és rám mosolygott.

- Fogadjunk nem hagytál nekem meleg vizet – mondta nekem, miközben levettem a polcról kedvenc piros pöttyös bögrémet és megtöltöttem az energiát adó kávémmal, majd leültem vele szemben.

- Miért, kellett volna? – húztam fel a szemöldököm. – Reggelente úgyis csak cicamosdást szoktál csinálni, ahhoz bőven elég neked a langyos víz is.

- De egy cica is inkább mosakszik meleg vízben – mosolygott továbbra is rám. Imádom a mosolyát, amikor azok a huncut kis gödrök megjelennek a szája szélén. Nem bírtam magammal, áthajoltam az asztalon és szájon csókoltam. Lassan kinyitotta a szemét.

- Ha így akarsz lekenyerezni, kevés lesz. Ahhoz minimum egy egész napos szexmaratont kell tartanod velem, hogy elnézzem ezt neked – majd felállt, a mosogatóhoz ment elöblíteni a bögréjét.

Én is felálltam, odamentem hozzá, hátulról átöleltem és mélyen magamba szívtam az illatát. Kezemmel megkerestem teste sajgó pontját és elkezdtem simogatni, amire egy halk nyögés hagyta el a száját.

- Piszok egy zsarnok vagy, ugye tudod? Szerencséd, hogy szeretlek – haraptam bele játékosan a fülébe.

Izuru hirtelen megfordult és megcsókolt. Lágyan, mégis szenvedélyesen. Lassan elhúzódott tőlem, közben igyekezett visszaszerezni az önuralmát.

- Sajnos szerelemből nem lehet megélni, és vár a suli. Ma elég hosszú napom lesz. Pedig szívesebben kényeztetnélek téged – húzott magához egy utolsó csókra, majd ellépett mellőlem, és kiment a nappaliba a táskájáért. A suli említésére görcsbe rándult a gyomrom. De ma elérkezett az a nap, amikor tiszta vizet öntök a pohárba.

Első órám angol lett volna, viszont mondtam Izurunak menjen be nyugodtan én majd utána megyek, csak beugrom még a büfébe. Vonakodva bár, de bement órára nélkülem. Elindultam a tesi öltözők felé. Egész éjszaka az álombéli zaklatómon és Ikoma-sensei-en járt az eszem. Túl sok az egybeesés a kettő között, még ha abszurdnak is tűnik, és ellenkezik a józanésszel, márpedig hiába agyaltam rajta, más magyarázat nem jutott az eszembe, úgyhogy úgy keltem ma fel, hogy felkötöm a gatyát és tisztázom most és mindenkorra ezt az egészet a sensei-el. Ajtócsukás zaja ütötte meg a fülemet, majd megláttam Ikoma-sensei-t ahogy bezárta az irodája ajtaját és elindult velem szembe a folyosón. Itt a remek alkalom megállítani.

- Ne haragudjon, sensei – szólítottam meg.

- Mit akarsz? Sietek, a többiek már várnak rám. – válaszolta kissé flegmán.

- Magyarázatot várok Öntől! Nem egyszer hozott kínos helyzetbe, először a kötélmászásnál, majd a büfében. Elfogadható magyarázatot várok a tettére! – álltam el az útját és mondandóm közben egyenesen belenéztem a szemébe, igyekeztem, hogy a szemem se rebbenjen. Fő a határozottság. Döbbent, majd értetlen arckifejezést vágott.

- Fogalmam sincs, mit hordasz itt össze! Mi volt a kötélnél és a büfében? Továbbá mi az, hogy te kérsz számon egy tanárt? – kérdezte szemrehányóan.

Kezdett elpattanni nálam a cérna. Mit képzel, hogy megjátssza magát ez az alak! Utólag visszagondolva elszámolhattam volna tízig, mielőtt megszólalok, de hiába, én már csak ilyen előbb beszélek, és csak utána gondolkodom, típusú emberke vagyok.

- Na, ide figyeljen sensei, mert nem mondom el még egyszer! Miért tetteti azt, hogy nem tudja, miről beszélek? Nagyon is jól tudja, de ha ennyire szeretné, felfrissítem az emlékezetét. Először is a kötélmászásnál belemászott a seggembe szó szerint és felajánlkozott, másodszor a büfében beletömte a farkát a számba, bassza meg! – ordítottam bele a képébe. Sokkot kapott arcát látva rájöttem, hogy túlléptem a határt. Próbált megszólalni, de nem jött ki hang a torkán.

- Izé, elnézést kérek a nyers tálalásért, de ez az igazság, és ezt Ön is tudja. – próbáltam picit szépíteni a helyzetet.

- Beszívtál? Bebaszva jöttél suliba, te szerencsétlen? – ragadta meg a karomat és megrázott. Azt gondoltam simábban fog menni minden, erre a forgatókönyvre egyáltalán nem számítottam. Belegondolva, most egyáltalán nem viselkedett furcsán. Csupán képzelődtem volna korábban? Hiszen olyan valósághű volt minden, nem lehetett a képzeletem! Akkor most miért tűnik minden másnak?

- N-nem, teljesen józan vagyok. De nem értem miért tagadja még mindig.

- Miféle beteges képzelgéseid vannak velem kapcsolatban, úristen. – közben kezét végigfuttatta a haján. – Megtiltom, hogy ezt terjeszd itt a suliban és egy pszichológusnak is látnia kell. Nekem barátnőm van, akit imádok, nem vagyok meleg. Tönkre akarsz tenni, hogy ilyeneket találsz ki rólam? – nézett rám dühösen.

Nagyon nem áll jól a szénám. Lehet tényleg elment az eszem?

- Dehogy, nem áll szándékomban tönkretenni, felejtse el ezt a kis közjátékot – néztem rá könyörgő kiskutyaszemekkel. Elengedte a karomat, majd nekidőlt a falnak.

- Ide figyelj, nincs bajom a melegekkel, csak ne lássam őket ahogy… na, érted. Ha így akartál féltékennyé tenni valakit, nem volt jó ötlet. Szerencséd, hogy így reagáltam le a helyzetet és elszámoltam ötvenig, mert egy akkora pofont akartam adni neked, hogy a másikat a fal adta volna. Szóval, csak hogy világos legyen, ezt meg ne halljam tőled még egyszer, a pszichológussal pedig beszélek veled kapcsolatban.

- De…

- Nem tűrök ellentmondást. Most pedig mennem kell órára. Később még beszélünk erről – ellökte magát a faltól és végül eltűnt a folyosó végén.

A fejemet odanyomtam a falhoz. Most már nem értek semmit sem. Sóhajtottam egy nagyot. Ezt jól elszúrtam. Felemeltem a tekintetemet, és két dühös szempárral találtam szembe magamat. Izuru… a rohadt életbe!

- Izuru, várj! Állj már meg, hallod! – kiáltottam szerelmem után, persze ahogy az várható volt, ahelyett, hogy megállt volna, még inkább rohanni kezdett. Fogalmam sem volt róla, mennyit hallhatott a beszélgetésből, bár kikerekedett szemeit látva és azt a tényt is számításba véve, hogy jó 10 perce loholok utána az egész iskolán keresztül, valószínűleg mindent. Az egészet egybevetve, bazi nagy szarban vagyok. Izuru a hátsó kapu felé vette az irányt, ám azt csak délben szokták kinyitni, úgyhogy kifulladva odaértem mellé és lefogtam a karját.

- Engedj el, Ataru! Te megőrültél, begolyóztál! Hagyjál már békén! – rángatózott jobbra-balra, de mivel erősen tartottam feladta a menekülést és megadta magát nekem.

Lassan elengedtem a kezét. Továbbra sem nézett rám, hanem ököllel belecsapott a kapuba.

- Figyelj, Izuru, mindent megmagyarázok csak hallgass meg. – mondtam, közben nekidőltem a vállammal a kapuban.

- Amit hallottam az kész őrület. Azon mit kell megmagyarázni, mi?! – nézett rám dühtől fénylő szemekkel. Most nem csillagok táncoltak a szemében, hanem sötét felhők gyülekeztek.

Sóhajtottam egy nagyot. Szeretem Izurut, ezért joga van megtudni az igazat, még ha bolondnak is fog nézni, bár már most is azt gondolja, akkor meg nem számít.

- Ez egy hosszú történet lesz, készülj fel rá. Először is, tudod, hogy milyen szarul alszom és rosszakat álmodok. Mindig te vagy az, aki megnyugtatsz engem és akárhányszor megkérdezted, mit álmodtam, azt feleltem nem emlékszem, nem tudom. Pedig nagyon is tudtam.

Végre rám emelte a tekintetét. – Akkor meg miért nem mondtad el? Nem értem. Az álom az csak álom, segíthettem volna.

Szomorúan ráztam meg a fejemet. – Nem tudtál volna segíteni, Ez a valami soha nem hagy nyugodni. Tudod mit álmodtam? – vettem egy mély levegőt, majd folytattam. – Azt, hogy egy férfi, akit álmomban sohasem láthatok, mert beköti a szememet, csak a hangját hallom és ez szörnyen ijesztő, szóval ez az ember lekötöz és perverz dolgokat művel velem.

Izuru fel alá járkált miközben én beszéltem. – Nem jó a szex? Nem jól csinálok valamit? – nézett fürkészően a tekintetembe. A döbbenettől pislogni is elfelejtettem.

- Nem, nagyon is jó, félreértesz. Másról van szó. Ez az álombéli alak, Ikoma-sensei!

Izuru gúnyosan felnevetett. – Már hogy lenne ő? Hallod egyáltalán miket beszélsz? A sensei valóságos, az álombéli fazon meg csak álom, a vágyaidat testesíti meg. – majd hirtelen elkomorult. – Csak nem kezdtél el drogozni?

- Persze, hogy nem! Soha sem szednék semmi szart! – üvöltöttem rá. – Tegnap Ikoma-sensei utánam jött a büfébe és…

- És? Mi történt? Fejezd már be azt az átkozott mondatot! – túrt idegesen a hajába Izuru.

- Nagyon nehezemre esik nekem erről beszélnem veled, de meg kell tudnod. Szóval a sensei rám mászott a büfében és beletuszkolta a farkát a számba. De nagyon furcsa volt minden, mert utána csak arra emlékszem, hogy Toko keltegetett. Úgy tűnik, valamikor elaludhattam. – fejeztem be végül mondandómat.

Izuru kezdeti dühének egy része, elpárologni látszott, amikor az utolsó két mondatot kiejtettem a számon.

- Szóval, összegezve elaludtál a büfében és álmodtad, hogy a sensei megszopatott téged. Ezek szerint rá vagy gerjedve a tanárra. Mit szeretnél? Mit vársz tőlem? Engedélyt, hogy megbaszhasd? – fordította maga felé az arcomat válaszra várva.

Láttam a szemében a csalódottságot. Ezt egy jó idegi nem fogja nekem megbocsátani.

- Nem, csak téged kívánlak, viszont azon igyekszem, hogy észrevedd az összefüggéseket az álombéli hapsi és a sensei között. Minden klappol, teljesen úgy viselkedik és olyanokat mond, mint az álombéli fazon. Szerinted ez nem különös? Kérlek, próbálj meg a dolgok mögé látni végre.

Izuru keservesen felkacagott, majd felállt és messzebb ment tőlem.

- Hallod te egyáltalán magadat, miket beszélsz? Ez már beteges, Ataru. Mellesleg, az előbb nem úgy tűnt mintha a sensei tudta volna miről hadoválsz neki. Totál kiakadt rád! Nagyon komoly dologgal vádoltad meg. Ha ez kiderülne, az állása forogna kockán, erre nem gondoltál? – rúgott bele jó erősen egy kavicsba, ami visszapattant a kapuról.

Persze utólag könnyű okosnak lenni, ezt én is tudom. Elég nagy bátorság volt a részemről az, hogy szemtől szemben kérdőre vontam, és nem azt kaptam, amire vártam. Ami a legfurcsább, hogy tényleg úgy tűnt Ikoma-senseinek halványlila gőze sincs arról, amiről beszéltem neki, márpedig ezek a dolgok megtörténtek.

- Be fogom neked bizonyítani, hogy igazat beszéltem. – suttogtam. Időközben kicsöngettek az óráról én pedig egyedül maradtam az udvaron.

- Hé, hova sietsz, Ataru? Mondtam, hogy még ma visszatérünk a délelőtti kis közjátékodra. Fáradj be az irodámba, kérlek. – került elő a semmiből Ikoma-sensei, én pedig mint egy zombi követtem őt.

- Foglalj helyet. – mutatott a forgószékre, ő pedig helyet foglalt az asztal túloldalán.

- Tehát, érdekelne engem a miért. Miért találtál ki ilyet? Ilyen durva hazugságot? – nézett szigorúan a szemembe.

Feszengtem a széken ülve, a tekintetemmel próbáltam keresni valami biztos pontot és úgy válaszolni.

- Mostanában nem alszom valami jól, ezért előfordul, hogy az iskolában nyom el az álom és olyan dolgokat álmodok, amiket megtörténtnek vélek. Sajnálom, hogy így letámadtam, hülye voltam. – néztem rá bűnbánóan.

- Mióta megy ez így? – hajolt közelebb.

- Lassan egy hónapja. De ura vagyok a helyzetnek, még ha ez ma nem is látszott. – jöttem még jobban zavarba.

Felhúzta a szemöldökét és kit akarsz átverni nézéssel bombázott.

- Rendben. Megpróbálom elfelejteni a mai napot, de ha még egyszer meghallom tőled vagy bárki mástól ezt a baromságot, nem lesz jó vége. Remélem világos voltam. Nagy erőfeszítésembe kerül higgadtságot színlelnem, de mégis megteszem. Mindenkinek jár egy második esély ajánlom, ne játszd el. Most pedig elmehetsz, sok a dolgom. – ezzel elővette a laptopját és a világ, köztük én is megszűnt körülötte.

Kibotorkáltam az épületből, majd hazasétáltam. Szükségem volt a friss levegőre. Ahogy elfordítottam a zárat, mindjárt tudtam, hogy Izuru nincs itthon. Megpróbáltam hívni a mobilját, de nem vette fel. Odahajítottam a kanapéra, én pedig elmentem lezuhanyozni. A forró víz jólesett a testemnek, szó szerint vacogtam, rettegtem, hogy elveszíthetem őt. Eddig is voltak kisebb vitáink, de egy jó szeretkezéssel el is felejtettük min vitatkoztunk. Most viszont nem fog ilyen egyszerűen menni. A zuhanyzóból kilépve a szobánk felé vettem az irányt, kerestem egy tiszta farmert és egy pólót, majd odamentem a konyha ablakhoz és kinéztem, hátha meglátom Izurut hazafele tartani. Szörnyen éhes voltam, de egy falat se ment le a torkomon. Fél óráig bírtam ezt a tétlenkedést, ezért úgy döntöttem lemegyek az újságárushoz körülnézni a szennylapok között. Ahogy kiléptem a lakásból, a lift ajtaja pont akkor záródott be, úgyhogy nem vártam meg, hogy visszaérjen, elindultam a lépcsők felé. Kettesével szedtem a fokokat, minél előbb ki akartam jutni a friss levegőre. A nagy igyekezetben a lépcsőfordulóban majdnem palacsintát csináltam a szomszéd cirmosából. Ez a fránya macsek imádott a lehető legrosszabb helyeken elszundítani, persze ha egy kicsit megtapostam volna, én lettem volna egyből a hibás, holott miért nem fekszik jól látható helyen. Na, mindegy. Végre napsütés simogatja a bőrömet, amíg az újságosbódéhoz nem érek.

- Jó napot! Egy doboz cigit kérnék, és egy szennylap is lesz.

- Cigi? Azt hittem leszoktál róla. – mondja Ito-san az újságos.

- Le is, de a mai napom kész katasztrófa volt, úgyhogy muszáj lesz rágyújtanom. – magyarázkodom, ő pedig csak a fejét rázza, de azért kiszolgál. Ezt szeretem benne, nem kérdezősködik feleslegesen. Amint kézhez kapom a cigit, már gyújtok is rá. Lassan megérzem a nikotin nyugtató hatását. Visszacaflatok a lakásba, az újságot a konyhapultra rakom és megpróbálom újra felhívni Izurut, de megint nem veszi fel. Vajon hol lehet? Ha pár óra múlva se jön haza, hívom a rendőrséget. Megértem, hogy egyedül szeretne lenni, de ezt az egész szarságot kettőnknek kell megoldani. Úgy döntöttem visszamegyek a suliba, hátha ott van még, illetve kicsit szaglászni fogok Ikoma-sensei után, hátha találok valamit, amivel bebizonyíthatom nem ment el a maradék józan eszem.

Az iskola szinte kihalt, ahogy belépek a kapun. Pár diák lézeng az udvaron, a folyosókon is néhány tanár kószál csak. Benézek a termünkbe, de persze csak a takarító mos fel, Izuru nincs ott. Csalódottan lépkedem tovább, benézek a büfébe is, de ott sincs egy árva lélek sem. Bevillan egy kósza gondolat, hátha a szertárban van, néha délutánonként szoktunk rövid numerákat tartani ott. A gondolatra elvigyorodom. Izuru fedezte fel a szertárt magának, a kényelmes matracaival és egyéb…khm kellékeivel, amikkel jól szoktuk magunkat érezni. Sietősen a tornaterem felé veszem az irányt, közben ezerrel reménykedem, hogy tényleg ott találom őt. Egy örökkévalóságnak tűnik, míg odaérek, szerencsére még nincs bezárva, úgyhogy óvatosan beosonok, majd halkan kinyitom a szertár ajtaját, majd ugyanúgy vissza. Sóhajtok egy nagyot. Úgy tűnik nem látott meg a takarító. Körülnézek bent, de nem látok semmit, mert a villanykapcsoló kint van és én persze elfelejtettem felnyomni. A fenébe. Most vakoskodhatom.

- Izuru? Itt vagy? – szólongatom életem értelmét. – Izuru, ha itt vagy jelezz nekem. – kérlelem, már ha tényleg itt van és nem csak magamban beszélek. A terem végében valami mozgolódás félét hallok, ezért arra veszem az irányt.

- Aú! – kapom a szám elé a kezemet. Sikeresen belerúgtam egy zsámolyba. Ha így folytatom hadirokkantként fogom elhagyni a sulit. Az odavezető úton még pár útban levő dologba belerúgtam, de már nem érdekelt, csak Izurut akartam magam mellett tudni. A lábammal közben ráléptem az egyik szivacsra, úgy tűnik megérkeztem a hang forrásához, majd egy kéz kapta el a csuklómat és lehúzott. Kényelmesen elhelyezkedtem a szivacson és beszélni kezdtem.

- Tudtam, hogy itt leszel. Még mindig haragszol? Bocs, ez hülye kérdés volt. – tartottam egy kis szünetet. – Emlékszel az itt eltöltött szerelmeskedésekre? Amikor nem bírtuk ki hazáig és kitaláltad, hogy csináljuk itt. – szőttem tovább a gondolatmenetet.

- Nem emlékszem, de most kipróbálhatjuk. – szólalt meg egy hang, amely nem Izuru hangja volt.

A szemeim kikerekedted. – Ki van itt? – kérdeztem félve. A homlokom izzadságtól gyöngyözött.

- Álmaid férfija. – kacagott fel. Majd elvakított egy zseblámpa fénye, amihez szépen lassan hozzászokott a szemem és megláttam ŐT.

- Ikoma-sensei! – szólaltam meg döbbenten. Akkor mégsem képzelődtem, minden igaz volt, ami történt.

Nem szólt, hanem elkapta a csuklómat és egy kötéllel jó erősen megkötözte. Befogta az orromat, míg végül nem bírtam tovább, ki kellett nyitnom a számat, amire beletuszkolt valami büdös mezt és azt is átkötözte biztos, ami biztos alapon. Csak nyöszörögni tudtam, páni félelem kerített hatalmába, mit fog velem csinálni?

- Olyan gyönyörű vagy, egész nap basználak! – suttogta a fülembe. Rémültem néztem körül, hátha valamivel zajt tudnák csapni és meghallanánk, de ahogy ezt kigondoltam magamban pár pillanatig csak csillagokat láttam, mert jó erősen pofon vágott.

- Ha készséges leszel, eloldozlak. De ha nem, maradsz így. – vigyorgott szemtelenül. Levette a pólóját, majd kibújt a nadrágjából és a sarokba dobta őket. Engem is megszabadított a ruháimtól, csak az alsónadrágot hagyta rajtam. Egy határozott mozdulattal hasra görgetett és elkezdte a fenekemet gyúrni, közben a szájával a gerincem vonalán haladt fel-le. Ez az Ikoma-sensei egyáltalán nem hasonlít a reggeli Ikoma-sensei-hez. Akkor viszont már semmit se értek. Annyi kérdésem lett volna hozzá, de a rohadék direkt tömte be a számat. Felsikítottam…volna, ha az előbb említett probléma nem állna fent, mert ez az őrült elkezdte harapdálni a hátsómat. Majd két kezével lehúzta az alsómat és szétfeszített és beleköpött a lukamba. Próbáltam fiszkalódni, de még mindig erősebb volt nálam.

- Ki foglak tágítani. – közölte tényként, és a zsámoly mögül elővett egy tollas ütőt. Rémült tekintettel követtem a mozdulatot. Ez a hapsi nem komplett. Egyre erősebben mozgolódtam, próbáltam a tudtára adni, hogy én ezt nagyon nem akarom.

- Ataru édesem, ne izgulj, élvezni fogod. – majd óvatosan belém vezette az ütő végét. Könnyek szöktek a szemembe, rohadtul fájt és borzasztóan megalázva éreztem magam. Rám hajolt és a homlokomat puszilgatta, miközben az ütőt ki be húzogatta bennem. Én pedig nem tehettem semmi, csak sírtam.

Ataru, Ataru, Ataru…- végig ő járt a fejében, mióta hazament és nem találta otthon. Egy sanda gyanú kezdett el motoszkálni Izuru kobakjában, lehet Ataru visszament a suliba Ikoma-sensei-hez, hiszen fanatikus módjára beszélt róla. És most pedig, mint egy hős szerelmes lohol utána, csak hogy kiderítse tényleg a suliban találja-e a szerelmét a sensei-el. Őrült módjára rohant vissza a suliba, nem nézte piros-e a lámpa, csak futott és futott…

- Csak nem kezdelek felizgatni? – fogta meg szorosan a nyakamat, olyannyira, hogy alig kaptam levegőt. – Oh, és hogy tudd, Ikoma ebben ártatlan. – nyalta meg a szája szélét. Nem tudtam tisztán gondolkodni, a keze még szorosabban fonódott a nyakamra, de nem hagyhattam, hogy ő nyerjen. Miért mondta saját magáról, hogy ártatlan? Végképp semmit sem értek…közben szép lassan a világ kezdett elmosódni előttem.

90 perc alatt olvashatsz el teljes regényeket

http://marketingmorzsak.hu/ezzel-az-alkalmazassal-90-perc-alatt-olvashatsz-el-teljes-regenyeket/

Érdekesnek tűnik a dolog. Néha jó hasznát tudná venni az ember ennek a hiper sebességű olvasásnak, bár azért vannak olyan részek a könyvekben, amiket ki kell élvezni és nem elkapkodni. Azért jó dolog ha a cselekmény és a feszültségkeltés szép lassan köszönne be nem pedig pár másodperc alatt már meg is lenne a happy end :D Majd meglátjuk mi sül ki ebből. :) Mindenesetre kíváncsi vagyok erre az alkalmazásra, ha megjelenik magyarul.

Ki vagy te? És mi a fenét akarsz tőlem?

2. fejezet

Okamoto-sensei lázasan magyarázott, ám én csak tátogó száját láttam, a gondolataim teljesen másfele kalandoztak. Izuru lelkesen jegyzetelt mellettem, mint mindig, így legalább lesz kitől elkérnem az óra vázlatát. Magam elé vettem a füzetemet, és a kezembe fogtam egy tollat álca gyanánt, és gondolatban a ma reggeli tesiórára repültem vissza. Ikoma-sensei egész idő alatt rajtam tartotta a szemét. Bármit csináltam, a tekintetét magamon éreztem. Amikor elmondtam ezt Izurunak, ő csak legyintett, és közölte velem, hogy paranoiás vagyok. Persze a kötélnél történt kis közjátékot nem meséltem el neki, de Ikoma-sensei akkor is roppantmód furcsa. Olyan érzésem volt, ahogyan hozzám nyomódott, mintha bepróbálkozott volna nálam, ami persze tökéletes baromság, miért tenné… de mégis, nem tudok szabadulni attól, hogy felajánlotta magát. Megráztam a fejemet, és egy nagyot sóhajtottam. A mai napon, úgy látszik, mindenben szexuális töltést látok, köszönhetően a reggeli álmomnak. Egy pillanat! Az nem lehet… kizárt! Elkapott a pánik. Görcsösen szorítottam a tollat, az ujjaim teljesen elfehéredtek. Mit is mondott álmomban az a pasas… hamarosan újra találkozunk. Ikoma-sensei pedig azt mondta, hamarosan befejezzük, amit elkezdtünk. De hát nem kezdtünk el semmit! Hacsak az álombéli fazon és ő egy és ugyanaz. Ahogy erre a következtetésre jutottam, kínomban felnevettem, a fejemet elkezdtem belecsapkodni a füzetembe. Jó pár kérdő szempár fordult felém, köztük Izurué is, úgyhogy abbahagytam, és ráfeküdtem a padra. Hamarosan megéreztem a vállamon gyengéd kezének simogatását, és ez így is maradt az óra végéig.


Ahogy kiléptünk csengetés után a teremből, Izuru most azonnal elmondod mi volt ez az egész nézésével találtam szembe magam. Megrántottam a vállamat és megráztam a fejemet.
– Ne szórakozz, Ataru. Totál kivoltál az órán. Úgy viselkedtél, mint akit egyből csomagolhatnánk is kényszerzubbonyba.
– Ne túlozz. Ennyire még nem gázos a helyzetem, de ha netán eljutnék eddig a szintig, akkor inkább lőj le. Amúgy csak fáradt vagyok, kivagyok idegileg, ennyi az egész. Szükségem van egy kávéra, és arra, hogy hazamenjek pihenni.
Továbbra is fürkésző tekintettel nézett rám. Nem nagyon vette be a dumám. Kezemet a vállára tettem, és mélyen belenéztem a szemébe.
– Tényleg minden oké velem, ne aggódj. Amire hazajössz, már kutya bajom se lesz. És csaphatunk egy görbe estét is – húztam mosolyra a számat. Úgy tűnt, kissé megnyugodott, és az arcizmai kissé ellazultak.
– Szeretlek, és minden érdekel, ami veled történik. Bízom benned, remélem, tényleg csak erről van szó. Mellesleg, alig várom, hogy megdugjalak – mondta közelebb hajolva.
– Én is. De mindent a maga idejében. Elmegyek a büfébe, veszek egy kávénak nevezett löttyöt, és hazamegyek.
– Rendben. Akkor otthon találkozunk – borzolta össze a hajam Izuru, és elindult felfelé a lépcsőn a következő órára. Én a másik irányt vettem célba, egyenesen a folyosó végén levő büfét, ami most teljesen üres volt. Ritka alkalmak egyike. Máskor pofátlanul tolakodni kell, hogy hozzájusson az ember bárminemű ételhez, italhoz. Pár lépést tettem a bódé felé, majd csalódottan felsóhajtottam. Az ablaküvegen egy cetli állt, rögtön jövök felirattal. Ilyen az én formám. A szemem viszont rálelt a megmentőmre. Egy kávéautomata. Éljen! Táskámat ledobtam a hozzám legközelebb álló asztalra, zsebemből előhalásztam pár aprót, és rányomtam az eszpresszóra. Pár pillanat múlva szürcsölhettem is hőn áhított kávémat. Nem sokra rá lépések zaja ütötte meg a fülemet. Biztosan a büfés jön vissza, végtére ideje lenne már. Ráérősen emeltem fel a fejemet, majd döbbenten néztem az érkezőre, mert hát nem a büfés jött vissza, hanem Ikoma-sensei lépett be mosolyogva. Ennek hatására sikeresen félrenyeltem a kávét is, köhögtem, fuldokoltam, közben a sensei mögém lépett, és kezével megveregette a hátamat. Amikor úgy tűnt, megmaradok, elrebegtem egy halk köszönömöt, felálltam, a kuka felé vettem az irányt, eldobtam a poharamat, majd visszasétáltam az asztalomhoz a táskámért. Azt hiszem, ideje mihamarabb elhúznom innen a csíkot. Különös érzés kerített hatalmába, amikor a közelemben volt, egyből előjött bennem a menekülési kényszer. Ahogy a táskámért nyúltam, ő megelőzött, és elvette, majd lerakta maga mellé. Kezdtem morcos lenni. – Kérem, visszaadná a táskámat? Sietek – hadartam.
– Gyere, és vedd el – dobta fel a labdát.
– Nincs időm játszadozni. Tényleg sietek – próbálkoztam ismét. Ahogy végignéztem rajta, időközben átöltözött. Most egy fekete pólót viselt, amin a népszerű Coldrain együttes látszott, továbbá kék farmert vett fel, a sportcipő viszont maradt az, ami korábban rajta volt. Tekintete mélyen belefúródott az enyémbe, míg végül lábát keresztbe téve válaszolt.
– Akár sietsz, akár nem, máshogyan nem fogod megkapni a táskád. Imádok játszani, veled meg főleg.
Ez után a kijelentése után biztosra vettem, hogy a fickó teljesen lökött, úgyhogy hátrálni kezdtem. Olyan hirtelen pattant fel és kapott el, hogy egyszerűen nem tudtam lereagálni. Az egyik pillanatban még ott ült, a következőben pedig engem fogott le. Kezeimet hátrafogta, és hiába próbáltam szabadulni, nem sikerült, hihetetlen ereje volt. Fogott egy széket, majd hanyatt ledöntött rá, ő pedig rám ült. Az arcából nem tudtam semmit sem kiolvasni. Teljes pókerarccal tette azt, amit.
– Mit művel? Eresszen már el! – kiáltoztam. Persze rám se hederített, hanem lehajolt, és megcsókolt. Lágyan, finoman. Kihasználva kezdeti döbbenetemet, lehúzta a cipzárját és elővette a nadrágjában szunnyadó „szörnyet.”
– Ugye nem felejtetted el, mit ígértem neked? – nézett rám mosolyogva. – Igaz, még mindig nem teljesíthetem, de valamennyi élvezetet adhatok.
Ezzel közelebb kúszott hozzám, egy kézzel fogott le, a másik kezében a farkát fogva nyomult még közelebb.
– Szopj! – parancsolta.
Megmakacsolva magamat, jó szorosan összezártam a számat, és elfordítottam a fejemet. Azt lesheti, hogy megtegyem.
– Ejnye, Ataru. Ezzel csak még jobban felizgatsz, hogy kéreted magad – búgta negédesen.
Felállt, majd befogta az orromat. A rohadék! Egy darabig kitartottam. Nem akartam megadni neki a győzelmet. De győzött az életbenmaradás, így ki kellett nyitnom a számat levegőért, ő pedig egyből lecsapott rám, és betuszkolta hosszú, eres farkát a számba. A győzelmet láttam megvillanni a tekintetében. Lassan kezdte mozgatni a csípőjét, közben egyik kezével tartotta a fejemet és irányított. Nagy nehezen végre kikerült a számból, oldalra fordultam, és köptem egy nagyot, erre visszafordította a fejemet, és megszólalt.
– Ne oda köpj, hanem a faszomra! – Majd újból befogta az orromat, és én megint vesztettem, így újra befurakodott a számba a szerszámával, most viszont nyoma sem volt az előbbi lassú ritmusnak, durván mozgatta a fejemet, ő is erőseket lökött, a fogaim összekoccantak, hihetetlen tempót diktált. Éreztem a számban, hogy lesz egyre keményebb és nagyobb. Már egyik kezével se fogott le. Közösen diktáltuk a ritmust. Míg végül éreztem, hogy itt az idő, utolsó remegésével és a nevemmel az ajkán beleélvezett a számba.


– Ataru-san? Ébresztő! Ne itt aludj, drágaságom – szólalt meg egy kedves, ismerős hang.
Kinyitottam a szememet, és Toko nézett farkasszemet velem. Megdörzsöltem a szememet, és körbepillantottam, míg végül rájöttem, hogy elaludhattam a büfében.
Feltápászkodtam, és bocsánatkérően néztem a büfésre.
– Ne haragudj. Nem állt szándékomban pont itt szunyókálni.
– Úgy látszik, mégis sikerült – mondta karba tett kézzel.
– Már itt sem vagyok. – Ezzel kaptam is volna fel a táskámat, de nem volt az asztalon, hanem a velem szemben levő szék mellett. Egyből beugrott minden. Ikoma-sensei, a farka a számban…
De ha nem volt itt, és ez az egész csak egy álom, mit keres ott a táskám, ahova ő rakta? Na és mikor aludhattam el?


Fél hat után pár perccel kattant a zár, és Izuru lépett be az ajtón.
– Ataru, megjöttem! Merre vagy?
Hallottam, ahogy ledobta a táskáját a földre, levette a cipőjét, és engem szólongatott. Majd nyílt a szoba ajtaja, és belépett. Amint megpillantott, és szemével felmérte a helyzetet, a tekintete ellágyult, és elmosolyodott.
– Isten hozott itthon! – Megfogtam a másik pohár pezsgőt, és odanyújtottam neki, ő pedig elvette, majd koccintottunk, és fenékig lehúztuk az egészet.
– Csináltam neked vacsorát és egy kis desszertet is. Biztos nagyon éhes lehetsz.
Elvette tőlem az üres poharat, majd lerakta az asztalra, és megfogta a kezemet.
– Borzasztóan éhes vagyok, de nem étel az, amire vágyom. Rád van szükségem, Ataru. Őrülten kívánlak. – Majd csókot lehelt a tenyerembe.
– Ki fog hűlni a vacsora – húztam az időt. – Úgy pedig nem lesz finom, biztos…
Nem tudtam befejezni a mondatot, mert Izuru magához rántott, és szenvedélyesen megcsókolt. Beletúrt a hajamba, amitől még jobban beindultam, ezért megfogtam a fenekét, és még szorosabban préseltem magamhoz. Harapdálni kezdtem a fülét, ő közben édesen nyögdécselt. Odaaraszoltunk az ágyhoz, és csók közben együtt dőltünk le rá. Ő került felülre, levette a pólóját, majd megfogta a kezemet, és a szívéhez húzta. Nagyon gyorsan vert a szíve.
– Ataru – mondta elcsukló hangon. – Sokszor mondtam neked, hogy szeretlek, de azt akarom, ne csak szavak legyenek ezek, hanem még biztosabb kötelék, ezért érzed, mennyire ver a szívem? Ezt te váltod ki belőlem. Egészen a tiéd vagyok.
Nem tudtam megszólalni. Izuru csak nézett engem, én meg mint valami dedós elkezdtem pityeregni. Folytak a könnyek az arcom két oldalán, ő pedig odahajolt, és elkezdte lecsókolni őket. Úgy kapaszkodtam belé, úgy csókoltam, mint még soha. A könnyeim akkor is folytak, amikor belém vezette két ujját, majd végül belém hatolt, és a testünk egy ütemre mozgott, a szerelem ütemére. Mindegy egyes lökés az életet jelentette, a szerelmet, ami a boldogságot hozta az életünkbe. Úgy aludtunk el, hogy ő bennem maradt. Szorosan hozzám bújva, átkarolva, mintha attól félne, valaki ellop tőle. Mindketten álomba merültünk, de az én álmom nem volt békés, közel sem.
– Újra itt vagyok, Ataru! Ha azt hiszed, ő a neked való, csalódást kell okoznom. De majd te is rájössz erre, ha magamévá tettelek – szólalt meg álmaim kísértője. Én pedig elvesztem álmom sötétjében.

2014-es yaoi év

Sziasztok!

Nagyon jó yaoi évnek nézünk elébe. Számomra a leginkább várt ezek közül a Yokozawa no baai movie és a Sekai ichi hatsukoi Valentin napi ova-ja. (Remélem Onodera végre kinyögi, hogy totál bele van zúgva Takanoba *.*). Ezen kívül a többi mű sem elhanyagolható. Bízom benne, hogy a Junjou Romanticának is, nemsokára lesz konkrét időpontja.

Ki vagy te? És mi a fenét akarsz tőlem?

1. fejezet

A szívem hevesen vert, nem tudtam hol vagyok, és mit akarnak velem csinálni. Egy kényelmetlen fa széken ültem, valaki pedig bekötötte a szememet és a kezeimet is odakötözte a székhez jó szorosan. Próbáltam hegyezni a fülemet, hátha meghallok valamit, de csak az ablakrésen át beszűrődő szél hangját hallottam. Elkiáltottam magamat.

- Hé, van itt valaki? Mit akar tőlem? Engedjen el!

Abban a pillanatban egy erős kéz rántotta meg a hajamat, majd végigsimított rajta és a szájával megnyalta a fülemet.

- Jól áll neked, ha mérges vagy. – mondta az ismeretlen, majd a nyelvével tovább folytatta a fülem nyaldosását, a kezeivel pedig elkezdte kigombolni az ingemet. Teljesen kétségbe estem. Kezdtem rájönni mit is tervez velem. Fel akar falni.

- Ne csinálja! Ez molesztálás, ezért feljelenthetem, a fenébe is! Vegye le a szememről ezt a szart! – ordítottam bele a vakvilágba. Úgy tűnt, a zaklatómat nem izgatta a kirohanásom, tovább folytatta, amit elkezdett, annyi különbséggel, hogy a szájával a mellbimbóimat nyalogatta és szívogatta.

- Nem hallja?! – kiáltottam kétségbeesetten.

Egy pillanatra abbamaradt a „kényeztetés”.

– Mért hagynám abba? Láthatóan te is élvezed. – vidámság bujkált a hangjában.

- Baromság! Egyáltalán nem élvezem! Eresszen már el! – ordítottam továbbra is, mint egy fába szorult féreg. Zaklatómat nem hatotta meg a dolog, mivel a nadrágom gombjával kezdett el babrálni. Rángatóztam össze-vissza, de a helyzetem reménytelennek tűnt. Fogalmam sem volt, hogy kerültem ide és ki ez a pasas. Muszáj húznom az időt, hátha megtalál valaki és kiment innen. Megköszörültem a torkomat, ami teljesen ki volt száradva.

- Kaphatnék egy pohár vizet legalább? – kérdeztem reménykedve. Egy kis időre abbahagyta a lábam közti matatást és hallottam, hogy felállt, majd közelebb hajolt hozzám. Utálom a sötétséget, mi több, gyűlölöm. Kezdtem rájönni, milyen szörnyű is lehet a vakoknak, hogy kénytelenek a fülükre hagyatkozni a tájékozódásban. Érdes hangja zavarta meg elmélkedésemet, majd menta ízű lehelete csapta meg az orromat.

- Szomjas vagy Ataru? – kérdezte mézes mázos hangon. – Vízzel sajnos nem szolgálhatok, de mással igen. – majd hirtelen ajkaival lecsapott az enyémre, nyelvével befurakodott a számba. Honnan tudja a nevemet? Nekem egyáltalán nem tűnik ismerősnek a hangja. Vagy mégis találkozhattam vele már korábban? Próbáltam koncentrálni és gondolkodni, de a kezével rámarkolt a férfiasságomra és elkezdte simogatni, majd egy erős rántással lehúzta az alsónadrágomat így a keze akadály nélkül tapadhatott tovább a farkamra. A szájával továbbra is fogva tartotta az enyémet. Kezdtem elveszíteni a kontrollt. Én is visszacsókoltam és egyre hevesebb táncot járt a nyelvünk. Majd lassan eltávolodott tőlem, én pedig teljesen kifulladva vettem a levegőt. Nem lesz ez így jó. Arról volt szó, hogy húzom az időt, ennek ellenére inkább túl gyorsan is halad ez az egész. Alig fejeztem be ezt a gondolatomat, az elmém elhomályosult, ugyanis szájával elkezdte kényeztetni ágaskodó férfiasságomat. Először lágyan nyalta végig, majd finoman bekapta és óvatosan szopogatni kezdte, majd egyre erősebben, gyorsabban szopta én pedig elvesztem teljesen.

Végül abbahagyta. Elfúló hangon szólaltam meg. – Folytasd, ne hagyd most abba. – kérleltem. Odahajolt a fülemhez, lágyan belecsókolt, majd ezt mondta. – Sajnálom, Ataru, de nem folytathatom. Hamarosan újra találkozunk, és végleg az enyém leszel. Olyan orgazmusban foglak részesíteni, hogy azok után sose fogsz más férfira vágyni csak rám.

Kétségbeesetten forgattam a fejemet, hátha meghallom valahol, de csak a csend válaszolt.

- Ne hagyj itt! Gyere vissza és fejezd be, amit elkezdtél te átkozott!

A saját kiabálásomra ébredtem kora reggel. Kábán felültem az ágyamban és körülnéztem, hol is vagyok. A saját szobám képe fogadott, a jobb oldali kanapén, tegnapi ruhadarabjaim hevertek, velem szemben az íróasztalom nézett farkasszemet velem, a székre akasztva az iskolatáskám lógott, az ajtófélfának dőlve pedig Izuru nézett rám aggódó tekintettel.

- Minden rendben van, Ataru? Megint rosszat álmodtál? – kérdezte.

Rosszat? Végül is nem volt annyira rossz álom, így visszagondolva nagyon is valósághű volt. Ékes bizonyítéka ennek a még mindig akcióban levő farkam. A fenébe. Megdörzsöltem a szememet majd kikászálódtam az ágyból. Muszáj lesz könnyíteni magamon. Így nem mehetek el suliba.

- Nem emlékszem mit álmodtam. – füllentettem. Ahogy elhaladtam Izuru mellett elkapta a karom és nekilökött a falnak. Tekintete szorosan tapadt az enyémre, majd lenézett meredező hímtagomra. Szája mosolyra húzódott.

- Csak nem nélkülem akartad elintézni ezt? – mutatott szemével sajgó erekciómra.

Lesütöttem a szememet és elpirultam. Izuru gyerekkori jó barátom volt, olyan 5 éves lehettem, amikor a szüleivel ideköltöztek a szomszéd utcába. Emlékszem egyedül ücsörgött a játszótéren egy hintában, lábaival rugdalta a port. Hamarosan elkezdett szakadni az eső, a többi gyerek gyorsan fedezéket keresett magának, vagy hazafutott a szülői ház nyújtotta menedékbe, ő viszont továbbra is ott ült, szomorúan. Mindezt a lépcsőházból néztem végig, aztán hirtelen ötlettől vezérelve kiszaladtam a zuhogó esőbe, egyenesen hozzá, megfogtam a kezét és elrángattam a hintától, vissza a lépcsőházba. Kikerekedett szemekkel nézett rám, de nem szólt egy szót sem. Így kezdődött a barátságunk, és folytatódott tovább egészen az egyetemig. Középiskola vége felé, pedig még szorosabbá vált a kapcsolatunk, először poénnak fogtuk fel a dolgot, majd szép lassan átváltott az egész valami mássá, komolyabbá. Végül túlestünk az első csókon, és megtörtént az első szerelmeskedés is. Mindez majd egy éve történt már.

- Ataru? Min gondolkodtál el így? – nézett rám csupa gyöngédséggel Izuru.

- Arra, hogyan ismerkedtünk meg. – válaszoltam. – A másik kérdésedre pedig a válaszom, nem nélküled akartam elintézni. Szeretném, ha te is velem jönnél a fürdőbe. – miközben ezt mondtam nem néztem a szemébe. Rossz szokásom, hogy szörnyen zavarba tudok jönni.

Izuru végigsimított az arcomon, majd megfogta a kezemet és együtt beléptünk a fürdőszobába.

Nem sokkal fél nyolc után léptünk be az iskolába. A többi diák önfeledten nevetett valamin, páran kávét szürcsöltek, a stréberek ki se látszottak a papírkupac alól. Izuru vállára tettem a kezemet.

- Lemegyünk akkor a tornaterembe kicsit edzeni, amíg kezdődik a jog óra? – fordultam felé.

- Naná. – vigyorgott. – Kordában kell tartanom ezt a testet így is, nem csak lepedőakrobatikával – kacsintott rám. Teljesen elvörösödtem és gyorsan körülnéztem hallott-e minket valaki, de úgy tűnt, mindenki el volt foglalva a saját kis dolgával.  

- Olyan hülye vagy. – bokszoltam bele a vállába. Majd elindultunk a tornaterem felé. A tornatanár Suzuki-sensei nagyon rendes volt, mert mindig beengedett minket soron kívül is edzeni. Végigmentünk a lámpákkal világított folyosón, majd miután sikeresen találtunk üres öltözőt beléptünk és bezárkóztunk. Ledobtam a tesicuccomat a padra, kibújtam a cipőmből, levettem a pólómat majd kigomboltam a farmeromat, lehúztam a cipzárt és kiléptem belőle majd felakasztottam minden ruhadarabot a fogasra. Izuru nem messze állt tőlem és csak nézett. Megfordultam és kérdően néztem rá. – Te nem öltözöl?

Tett egy pár lépést felém, majd odahajolt hozzám és szájon csókolt. – Legszívesebben most azonnal magamévá tennélek. – mondta sóvárogva.

Megfogtam az arcát és egy apró csókot leheltem a homlokára. – Nem volt elég a reggeli szex? – kérdeztem vissza.

Egy nagyot sóhajtott, majd elkezdett kibújni a ruháiból. – Belőled sose elég. – válaszolta végül.

Amikor mindketten elkészültünk, kiléptünk az öltözőből, bezártuk a cuccunkat és fütyörészve vonultunk végig a folyosón. Felmentünk a lépcsőn és benyitottunk a tornaterembe. Más diákok már bemelegítettek, páran beszélgettek. Izuru-val odaálltunk a pálya szélére és vártuk Suzuki-sensei-t, hogy kiossza a feladatokat. Nemsokára nyílt a terem ajtaja és Suzuki-sensei lépett be rajta egy ismeretlen férfival az oldalán. Kérdően néztem Izurura, és ő is ugyanúgy nézett vissza rám.

- Egy kis figyelmet kérnék! Egyéb magánjellegű okok miatt, egy hónapra itt kell, hagyjam az iskolát, ezért szeretném nektek bemutatni az új testnevelő tanárotokat Ikoma Daiki-t. Fogadjátok őt, olyan szeretettel, ahogyan engem is fogadtatok. Hamarosan újra találkozunk. Át is adnám akkor a szót Ikoma-sensei-nek. További szép napot! – mondta Suzuki-sensei és kiment a teremből.

Odafordultam Izuru felé, közben Ikoma-sensei elkezdte magyarázni mik a követelései és egyebeket.

- Nagyon sajnálom, hogy nem Suzuki-sensei fogja tartani ezt az órát. Annyira jó arc volt. Ez az új hapek, nem győzött meg túlságosan. – néztem felé. Két oldalt fel volt nyírva a barna haja, középen pedig felzselézve, fekete izompólót viselt, fehér melegítőnadrággal és fekete-fehér tornacipővel. A szeme fürkésző volt, olyan érzés keltve mintha az ember veséjébe látna vele.

- Nekem sem tűnik túl bizalomgerjesztőnek, de szerintem egy esélyt mindenki megérdemel. – mosolygott rám Izuru. – Bemegyek, a szertárba hozok ki súlyzót magamnak, te mit szeretnél csinálni?

Végiggondoltam a lehetőségeket és a kötélmászást választottam. – Megyek kötelet mászni. – mondta Izurunak, aki egy bólintással nyugtázta a döntésemet. Négy szabad kötél is lógott úgy látszik, rajtam kívül más nem szeretné ezt csinálni. Nem is baj. Jó szorosan megmarkoltam a kötelet, majd vettem egy nagy lendületet és a lábaimmal átkulcsoltam. Már épp másztam volna, amikor valaki szorosan mögém lépett és átkarolt. Balra fordítottam a fejemet, hogy lássam ki is az. Ikoma-sensei tartott fogva.

- Elnézést, de megengedné, hogy felmásszak?

Még jobban hozzám préselte magát, majd odahajolt a fülemhez és válaszolt.

- Tudnék mást is, amin gyakorolhatnál – suttogta.

Megzavarodva néztem rá. Mi a fenéről beszél ez?

- Ne haragudjon, de nem igazán értem miről beszél. Én csak fel szeretnék mászni erre a kötélre, ennyi – mondtam, most már kissé bizonytalanul.

Elmosolyodott. Nem hétköznapi mosolynak tűnt, ördöginek.

- Ataru, ígérem, hamarosan befejezzük, amit elkezdtünk. – mondta, majd hirtelen elengedett és odébb ment a kosarazó srácokhoz. Értetlenül bámultam utána. Mi a fene folyik itt?