The Eye's Boyfriend

8. fejezet

Néma csöndben ültünk az autóban, miközben vizslattam elrablóimat. Először arra gondoltam ez tuti valami félreértés, hiszen mit akarnának egy csóró könyvelőtől, aztán beugrott mi van, ha elvisznek egy szervkereskedőnek. Izzadságcseppek jelentek meg a homlokomon, miközben próbáltam flegma arckifejezéssel bámulni ki az ablakon. Végül nem bírtam tovább.

- Hé, lenne egy aprócska gondom. Illetve inkább nagyon sürgős. – szólítottam meg a mellettem ülő négert.

Összehúzott szemöldökkel nézett rám majd szembe fordult velem.

- Milyen gond? – a hangjától kirázott a hideg. Tipikus most megöllek hangszín, egész biztos gyakorolta a tükör előtt.

- Az a helyzet, hogy én komolyan mondom, hogy mindjárt behugyozok, és gondolom, nem szeretnétek, hogy bepiszkítsam ezt a fasza kis járgányt. Tehát megállhatnánk valahol, akár egy bokornál, de mindenképp ürítenem kell. – néztem rá komoly és szenvedő arckifejezéssel. Először az „ugye most szívatsz” nézésével jött, aztán láthatott valamit az arcomon, mert közölte a sofőrrel, hogy egy utcával odébb kanyarodjon le a park irányába. Hálás szemekkel néztem rá, majd amikor megállt ugrottam is volna ki a kocsiból, de megragadta a karomat.

- Ugye nem gondolod, hogy egyedül hagylak egy percre is? – vigyorgott rám.

- Most komolyan tartani is akarja netán? – vetettem oda, erre csak felnevetett majd kimászott utánam a kocsiból. Elég hülyén vette ki magát a dolog, hogy két pasi elsomfordál egy bokor mögé. Pár ember fura szemekkel nézett rám, én pedig égő fejjel néztem a cipőmet inkább.

Azt vártam, amikor a bokorhoz érünk, legalább elfordul vagy valami, de szemtelenül figyelt továbbra is. Végül győzött a kényszer, úgyhogy kigomboltam a nadrágomat, lehúztam a cipzárt és végre kipisilhettem magam. Utána úgy éreztem magam, mintha a mennyekben lennék. Végül visszasétáltunk az autóhoz, és folytattuk az utunkat isten tudja hova. Olyan helyeken kocsikáztunk, amiket nem is ismertem. Aztán befordultunk egy nem túl bizalomgerjesztő utcába, ami tűnt kihaltnak, mint lakottnak, úgy festett mintha végigsöpört volna itt a zombi apokalipszis. Egy lepukkant garázs előtt álltunk meg majd a sofőr jelzett valakinek, hogy megérkeztünk majd kinyílt a garázs ajtaja mi pedig betolattunk. Az idegességem visszatért, ahogy kiszálltam az autóból sietősen körülnéztem menekülési lehetőséget keresve, de amilyen lepukkantnak tűnt kívülről a hely, belülről egyáltalán nem volt az. Jó kis álca. A garázs legvégén volt egy ajtó, arrafelé taszigáltak, majd amikor beléptem érdekes látvány fogadott. A helyiség egészen barátságos volt. A falakon festmények lógtak, tájképek leginkább, középen egy baromi hosszú asztalt helyeztek el, két oldalán rengeteg székkel. Az asztaltól balra egy kandalló parázslott, előtte pedig egy kör alakú szőnyeg hevert. Gyanúsan barátságos a hely, éreztem, hogy itt valahol kell lennie egy csapdának. Hirtelen egy búgó, nyikorgó hangot hallottam, amitől hátrébb is ugrottam, egészen a néger barátunkig, aki átkarolt a kezével. Próbáltam ficánkolni, de nem értem el vele semmit. A kandalló egy titkos ajtót is magában rejtett. A sötétből két férfi lépett elő. A szívverésem kihagyott pár ütemet, amikor felismertem kik ők. Kedélyesen cseverészve léptek ki azon az istenverte ajtón, majd amikor az első észrevett a szája gúnyos mosolyra húzódott.

- Nahát, már meg is érkezett a mi kis vendégünk. – mondta tetetett kedvességgel. Amikor a másik férfi ezek után rám nézett tudtam, hogy végem van. Az arcáról lefagyott a jókedv, döbbent tekintettel nézett rám. Mintha szellemet látna.

- Takano, mit jelentsen ez?! Ő mit keres itt? – szólalt meg végül Ueda-san.

Takano közelebb lépett hozzám és mélyen a szemembe nézett, én pedig elfordítottam a fejemet.

- Nézz rám Tsukasa! – majd az államat megfogva kényszerített, hogy belenézzek a szemeibe.

- Még mindig nem tudom, mit eszel rajta Ryosei. Bo, kérlek, engedd el a mi kis madárkánkat. – a tekintete rólam átvándorolt a még mindig ölelő férfire, akinek most már neve is lett.

Végre elengedett így a komfortérzetem kissé jobb lett.

- Miért vagyok itt? – szegeztem a kérdést Takano felé.

- Takano! – csattant fel Ueda-san. – Ne merészelj semmibe venni!

Takano tekintete hol egyikünkre, hol másikunkra tévedt majd felsóhajtott.

- Annyira türelmetlenek vagytok. Ne rontsátok el a hangulatot. Nem kell aggódnod Tsukasa nem fog bántódásod esni. És Ryosei, mindent meg fogok magyarázni négyszemközt. De előbb a fiúcskával kell beszélnem. Addig várj meg itt. Te pedig gyere velem. – azzal elindult a kandalló mögötti szobába, én pedig nem tehettem mást, követtem. Ueda-san tekintete égetett, amint elhaladtam mellette, valami olyasmit motyogott, hogy ennek nem lenne szabad így történnie, én pedig megráztam a fejemet és folytattam tovább menetelésemet. Amint beléptem az ajtó visszazáródott.

 Félig, gyertyákkal megvilágított szobába érkeztünk. Takano odalépett a pulthoz töltött magának valami italt, a kérdésre, hogy én is kérek-e valamit inni, csak bólintottam. A torkom teljesen kiszáradt. A bor selymes volt és finom, itatta magát.

- Foglalj helyet! – mutatott a székre Takano. Leültem ő pedig mellém telepedett.

- Tehát, gondolom megijedtél, amikor a fiúk magukkal hoztak téged ide.

- Persze, hogy beszartam, miért nem tudtál felhívni és kérni egy találkozót. – dühöngtem.

- Szeretek néha a meglepetés erejével lecsapni. Azt hiszem sikerült. – mosolyogott, majd folytatta. – Mivel a dolgok kezdenek kicsúszni az irányításom alól, muszáj volt idehozni téged és Ryosei-t is. Sajnos túlságosan is érdeklődik irántad, aminek nem lenne szabad. Ő soha sem lehet boldog. Neki nem lehet más férfi az életében. – csapott ököllel az asztalra.

- Szerintem félreérted. Nem érdeklődik irántam. Utálja a melegeket, ő nem is az. Az utóbbi időben én voltam olyan hülye, hogy adtam alá a lovat, de csak dacból és haragból. – fordultam Takano irányába. – Viszont miért mondtad azt a múltkor, hogy te érdekled Ueda-sant?

Takano érdesen felnevetett.

- Annyira ostoba vagy. – majd gyűlölettel telve nézett újra rám. – Ryosei igenis buzi, és én voltam élete szerelme. Ha te nem jössz a képbe, még mindig utánam epekedne, szenvedne. Tudod, kihasználtam őt, most pedig egy jó üzlet reményében veszem feleségül azt a lányt. Ezzel teljesen összetörtem őt. Illetve még más is történt, de az tényleg nem rád tartozik. Sokkal több minden köt össze minket, mint amire valaha is gondolnál.

Az elhangzottaktól nem kaptam szikrát. Köpni nyelni nem tudtam. Ez túl sok információ volt hirtelen. Azért nagy nehezen összevakartam magam, hogy folytatni tudjam a beszélgetést.

- Miért bántod őt? Miért nem engeded el? Mi a faszért akarod magadhoz láncolni, ha nem is szereted? És tévedsz. Engem utál. – tettem pontot a mondat végére.

- Nem engedhetem el és nem is fogom. Nem magyarázom ezt meg neked. Viszont tudom, hogy fontos vagy neki. Ismerem őt. Ezért meg fogsz tenni nekem egy szívességet. – felállt, hogy töltsön magának még egy pohárral.

- Még én tegyek szívességet? Felejtsd el! – de felemelte a kezét, belém fojtva a szót.  

- Meg fogod tenni, különben a barátaid isszák meg a levét az ellenkezésednek. Mito és Genjo igaz? Kár lenne értük. – villantott rám egy győzedelmes mosolyt, tudta, hogy ezzel megfogott. Amint kimondta a barátaim nevét, tudtam, hogy megteszem, bármit is kér.

- Gyűlöllek, és átkozom a napot, amikor hagytam, hogy megbasszál! – szűrtem a fogam között.

- Szerintem pedig élvezted. Most pedig jól figyelj rám. – hajolt egészen közel hozzám.

                                                               ***

Bő egy óra csevegés után kinyílt az ajtó én pedig újra abba a szobába kerültem ahol Ueda-san is várakozott. Az ajtónyitás hangjára felpattant a székről és jó alaposan végignézett rajtam, mintha keresne valamit, majd a tekintete kissé megnyugodott, amikor nem talált rajtam semmi szokatlant. Idegesen a hajába túrt, majd ökölbe szorította a kezét.

- Bo, kérlek vidd haza Tsukasát. – mire Bo, egyből ott termett mellettem, ám Ueda-san hangja közbeszólt.

- Nem fogod őt elvinni! Együtt távozunk. – nézett szúrós szemekkel Bo irányába.

- Tudtommal én osztom a parancsokat, nem te. Tudom, hogy szeretnél te is ilyen pozíciót betölteni, de a te képességeiddel mindig is középszerű fogsz maradni. A fiú nélküled fog elmenni, ahogy jött. Nekünk még beszédünk van egymással, ne feledd. – Takano idegesítően nyugodt és gonosz hangjától felállt a szőr a hátamon. Ueda-san végül feladta a dolgot és Takano után ment, én pedig visszamentem a kocsihoz Bo-al és a másik fazonnal majd egész hazáig szótlanul telt az út. Emésztettem magamban az egész beszélgetést. Amikor végre kiszállhattam az autóból és becsuktam magam mögött az ajtót, na akkor törtem össze. Összecsuklottam az előszoba közepén és rám tört a hányinger, a sírás fojtogatott, nem kaptam levegőt.

Erőteljes dörömbölés térített magamhoz. Egy pillanatra nem tudtam hol is vagyok, majd kapcsolt az agyam, megtöröltem az arcomat, felálltam, belenéztem a tükörbe, elég szarul néztem ki, de mivel úgy sem tudtam magammal csodát művelni odamentem az ajtóhoz és kinyitottam. Mit vetődött a karjaimba, majd mögötte Genjo aggodalmas arcával találtam szembe magam.

- Baszd meg! Halálra aggódtuk magunkat miattad. Mi a fene volt veled? Hova tűntél? Miért nem vetted fel azt az átkozott telefont? – támadott le Genjo.

A telefonom a zsebemet nyomta, elővettem és vagy 20 nem fogadott hívás volt Genjotól és Mitótól. Észrevettem, hogy le van némítva, aztán rájöttem, hogy ahogy elrakhattam benyomódhatott a gomb és ezért nem hallottam, a csörgéseket.  

- Ne haragudjatok, véletlenül lenémítottam. – tártam szét a kezem sajnálkozóan.

- Szarul nézel ki. – vizslatott Mito. – Merre jártál? Pasi? – kérdezte.

- Igazából csak leugrottam meginni egy kávét, meg betértem egy jóshoz is. És még elidőztem kicsit a városban. Semmi különös. Ki kellett szellőztetnem a fejemet. – reméltem a válaszom kielégíti a kíváncsiságukat.

- Most komolyan, te jósoltattál? Ne szívass! – röhögött fel Genjo. Annyira örültem, hogy itt vannak a barátaim. Aztán eszembe jutott Takano fenyegetése és összeszorult a gyomrom.

- Legközelebb ne csinálj ilyen eltűnéses számot, jó? – ölelt meg újra Mito.

- Ígérem, nem fogok. – adtam egy puszit a homlokára, majd csináltunk pattogatott kukoricát és megnéztünk pár filmet. Kiparodizáltunk néhány jelenetet és úgy éreztem végre újra önmagam lehetek.

Kicsit sajnáltam is, amikor 10 óra fele elmentek, de végül is másnap munka. A munka szóra ismét rám jött a hányinger. Ezek után képtelen leszek együtt dolgozni Ueda-sannal. Főleg ha az a barom Takano is meglátogatja. Mivel hosszú napom volt, eléggé elfáradtam, éhes egyáltalán nem volt ezért inkább, sietősen lezuhanyoztam, élveztem a forró vizet, megmostam a fogamat, majd felvettem az alvós nadrágomat és egy pólót és készülődtem volna lefeküdni, amikor ismét kopogtattak. Kelletlenül másztam ki az ágyamból.

- Már megint mit hagytatok itt? – tettem fel a kérdést, csakhogy az ajtóban nem Genjo állt hanem Ueda-san.

- Mit keres itt? Nem volt elég szar ez a nap, nem lehetne már vége? Hagyjon békén. – csaptam volna be az ajtót, ám a lábával kitámasztotta és arrébb lökött, majd, mint ha mi sem lenne természetesebb besétált a lakásomba. Egy lemondó sóhaj kíséretében csuktam be az ajtót.

Fel alá járkált a lakásban, én pedig nekitámaszkodtam az ajtófélfának.

- Minek jött ide? – tettem fel neki a kérdést.

- Miről beszéltél Takanoval? Muszáj tudnom. – továbbra sem hagyta abba a járkálást, miközben beszélt. – Hotate, értsd meg, tudnom kell! – végre megállt és olyan szemekkel nézett rám, hogy azt hittem ott menten elsírja magát.

- Én nem tehetem, nem mondhatom el. – néztem félre. Erre odalépett hozzám, és ugyanúgy, ahogyan Takano az állam alá rakta a kezét és felemelte a fejemet és belenéztem azokba a csodálatosan hűvös szemekbe. Az érintésétől bizseregni kezdtem. Nem akartam ilyen közel tudni magamhoz.

- Kérlek! – szinte lehelte a szót, engem pedig megdöbbentett az, hogy ilyen finomkodva kér meg, és nem üvöltözik velem. Ezt az oldalát nem ismertem. Inkább szerettem volna az idegbeteg Ueda-sant itt tudni, mert azzal legalább tudtam volna mit kezdeni, ellenben amelyik most itt állt előttem, azzal nem.

- Hotate, nem tudod mibe keveredtél. Nem tudok segíteni, ha nem működsz együtt velem. – továbbra sem tágított és az illata annyira jó volt. Nem tehettem róla, de talán betudható a fáradtságnak is, de önkéntelenül is becsuktam a szemeimet, ő pedig végigsimított az arcomon, majd az ajkamon, erre egy apró nyögés szaladt ki a számon. Egyből kinyitottam a szememet és elpirulva néztem rá Ueda-sanra. Pár percig csak néztünk egymásra, majd pár lépésnyit távolabb lépett.

- Mit művelsz velem? – kérdezte, én pedig nem tudtam megszólalni. Aztán persze megköszörültem a torkomat és igyekeztem határozott hangszínt megütni.

- Nincs miért aggódni. Köszönöm, de ne foglalkozzon velem. Ami pedig Takanot illeti, most már az én barátom is, tehát ha beszélek vele az az én dolgom, magának ahhoz semmi köze. – közöltem vele színtelen hangon. Végre láttam rajta, hogy a nyugodtságnak annyi.

- Takano nem neked való. Nem a te súlycsoportod. Csak kihasznál téged. – kezdett el érvelni.

- Ahogyan magát is? – ahogy kimondtam, tudtam mekkora hibát követtem el, az arca elsötétül és villámló szemekkel csapta be maga után az ajtót. Gyorsan utána futottam és kiáltottam a nevét, de ha meghallotta se állt meg, nem fordult vissza. Egy tapintatlan barom vagyok! Ezek után visszamentem lefeküdni, de egy jó ideig nem jött álom a szememre. A világ végére is szívesebben mentem volna, mintsem holnap dolgozni kelljen. Rengeteg forgolódás után vége sikerült elaludnom, remélve, hogy ez az egész csak egy rémálom, amiből sikerül felébrednem.

The Eye's Boyfriend

7. fejezet

Lassan tíz perce engedem magamra a hideg vizet, csoda, hogy még nem fagytak le a golyóim, de a testem még mindig lángol. Az agyam folyamatosan visszajátssza az elmúlt percek történését. Fogalmam sincs, mi üthetett belém. Ennyire messzire még sohasem mentem. Azt hittem el fog menni, nem fog követni a fürdőszobába, ehelyett mégis megtette. Utána pedig nem tudtam magamon uralkodni. Magamban akartam őt érezni. Ahogy határozott mozdulatokkal odalépett hozzám és nekinyomott a csempének az valami istenkirály érzés volt. A kezével belemarkolt a fenekembe és még szorosabban préselt magához. Utána követtem el a hibát. Hangosan kimondtam, hogy bassz meg. Erre felnyíltak a szemei, majd a kissé zavaros tekintetében láttam, ahogy szépen lassan összerakja a dolgokat, hol is van éppen és mit készül tenni. Hátrált egy lépést, majd megrázta a fejét és távozott. Csak így semmi magyarázat nélkül. Ezek után fogalmam sem volt kell-e még mennem, dolgozni.

Zuhanyzás után még kóvályogtam kicsit a lakásban, de nem találtam a helyem, ezért inkább arra gondoltam leugrom a pár saroknyira lévő gyorsétterembe inni egy jegeskávét. Mivel az ebédidőnek vége volt, rajtam kívül még két diáklány ült egy asztalnál. Az ajtóhoz közeli asztalnál helyet is foglaltam, majd egyből jött is a pincér felvenni a rendelésem. Ma Yamamoto volt műszakban, akinek lételeme a beszéd. Egy percre se tud csöndbe maradni, még ha eszik, akkor sem. Már legalább tíz perce elmondtam neki mit kérek, ennek ellenére továbbra is az asztalomnál állt és lelkesen magyarázott valamit az időjárásról, a szerelmi életéről, valami kutyáról, és hogy milyen szemét a főnöke. Általában nehéz szóhoz jutni mellette, igazából azt szereti, ha csak ő beszélhet. Unott ábrázattal tekintettem ki addig az ablakon és tűnődtem a katasztrofális napomon. Yamamoto mobilja megszólalt így otthagyott engem, megkönnyebbülésemre. Hamarosan visszatért a rendelésemmel, de a telefon még mindig a fülén volt. A jegeskávé fantasztikus volt. Lassan iszogattam, amikor feltűnt, hogy a másik asztalnál a lányok néha felém pillantanak, majd mosolyognak és összesúgnak. Pont ez hiányozott mára. Igyekeztem tudomást sem venni róluk. Nyomkodtam a mobilomat, megnéztem pár álláshirdetést, majd láttam, hogy a lányok készülődnek a távozásra. Ahogy elhaladtak mellettem, az egyikük gyorsan letett az asztalra egy cetlit majd vihogva kisiettek. Odanyúltam érte, telefonszám és egy név volt rajta. Egy mozdulattal összegyűrtem és elindultam a kuka irányába. Beleejtettem a papír fecnit, majd fizettem a továbbra is elfoglalt Yamamotonak és kiléptem a friss levegőre. Ahogy sétáltam az utcán észrevettem egy kis sátort mellette pár ember lézengett. A kíváncsiság miatt odamentem, és odaálltam egy pár mellé.

- Kérlek! Szörnyen kíváncsi vagyok a jövőnkre. – kérlelte a nő a férfit, aki először hallani sem akart a dologról, végül megenyhült a nő irányába és igent bólintott.

Tehát egy jós miatt van ez a felfordulás. Odébb akartam állni, ám egy hang megállított.

- Nem mehetsz sehova! – visszafordultam és a jós sötét szempárjával találtam szembe magamat.

- Én nem igazán hiszek ebben. – mosolyogtam rá kínosan.

Visszamosolyogott, és intett a fejével, hogy menjek be. Végül is mit veszíthetek. Csak a pénzemet, amit lehet, nem kellene elköltenem, mivel valószínűleg holnaptól munkanélküli leszek. A többi ember várakozó tekintettel nézett rám, némelyik kissé dühösnek tűntek, mivel ők is sorra akartak kerülni, úgyhogy jobbnak láttam bemenni, mielőtt szétszednek.

Egyszerű kis sátor volt, egy kis körasztal volt középen, két székkel. Az asztalon volt egy kristálygömb, meg egy koponya, továbbá tarot kártya. Néhol denevérszárnyak lógtak és könyvek hevertek itt-ott. Helyet foglaltam a széken, majd vártam a jósra, aki végszóra meg is érkezett. Leült velem szemben majd hosszasan rám nézett.

- A kristálygömbből fogok jósolni. – szólalt meg végül. Én erre csak megvontam a vállamat. Nekem aztán édes mindegy.

- Hamarosan meg fog változni a véleményed. – folytatta.

- Kétlem, de szórakozásnak megteszi ez a bohóckodás. – válaszoltam, mire csúnyán nézett rám.

- A jóslás nem bohóckodás. Komoly dolog, amit komolyan is kell venni. Bebizonyítom. – majd elkezdte dörzsölgetni a gömböt és valami hablaty szöveget mormolt közben. A kezeimmel ütögettem a térdeimet, kissé feszélyezve érzetem magam.

- Szóval Hotate, nyerj bepillantást a jövődbe! – kiáltott fel a jós én pedig majdnem hátraestem a székkel.

- Honnan tudja a nevem? – kérdeztem riadtan.

- Pofa be! Előbb elmondom, amit látok, utána lehet kérdezni. – hurrogott le. – Látok kettő hozzád közel álló személyt. Megbízol bennük, pedig van egy titkuk, amit nem mondtak el neked. Egy olyan titok, ami akár a barátságotok kárára is mehet. Ezen kívül látok két férfit az életedben. A két férfinek van egy közös múltja, amit nem lehet csak úgy eltörölni. Őrlődsz közöttük, az egyikhez is kötnek érzelmi szálak és a másikhoz is. Félelem, csalódottság, vágy az, amit látok. Még sok időbe fog telni, hogy célba érj a választottaddal, sokat kell harcolnotok, mert vannak jó páran, akik nem örülnek a ti kis románcotoknak. Velük nagyon vigyázz. A boldogságot nem megszerezni a nehéz, hanem megtartani. – nézett bele a szemembe, én pedig csak ott ültem lefagyva.

- Most már kérdezhetsz. – szólalt meg.

Megköszörültem a torkomat. – Hát, ez elég érdekes volt. Tényleg van két nagyon jó barátom, de biztosra veszem, hogy nem titkolnak semmit sem. Tehát ez nem jött be.

- Biztos vagy benne? Meg fogsz lepődni. – megint azzal a mindent tudó vigyorával nézett rám.

- Igen, teljesen. A másik dolog pedig szintén hülyeség. – tettem karba a kezeimet.

- Az, hogy nem fogadod el az igazságot, még mit sem változtat rajta.

Nem mondott teljesen hülyeséget, hiszen ha úgy vesszük, az egyik férfi lehet Takano a másik pedig Ueda-san. De egyiket sem akarom partneremnek. A fenébe!

- Elgondolkodtál, tehát?

- Oké, ha nagyon akarom, be tudom helyettesíteni a két férfit, de ez akkor sem szerelem és happy end meg miegymás. Itt olyan nem lesz. Köszönöm a jóslást, de mennyivel tartozom?

- A vendégem voltál. Érzem, hogy vissza fogsz még térni. – majd kiment a sátorból, én pedig megköszöntem és utána mentem.

Majdnem szívrohamot kaptam, amikor megszólalt a mobilom.

- Szia Tsukasa, merre lófrálsz? – hallottam meg a vonal túl felén Genjo vidám hangját.

- Őszintén? Cél nélkül mászkálok a városban, de már majd behugyozok. – erre a haverom felvonyított.

- Hiába, öregszel. és nem bírod tartani. Nem gondolkodtál még el egy peluson? Praktikus lenne ilyen helyzetekben. – röhögött bele a telefonba.

- Barom! Fiatal vagyok és jóképű. Veled minden rendben?

- Persze. Ma az irodában sem volt semmi izgi. Ueda-san úgy viselkedett, mint egy házisárkány a délelőtt folyamán, majd elment valahova és utána nem is jött vissza. Halleluja! – hadarta el Genjo.

Ezek szerint tőlem nem ment vissza dolgozni. Pedig azt mondta délre vissza kell érnie. Hova a fenébe mehetett? Biztos ahhoz a Takanóhoz. De mit érdekel?

- Hahó, Genjo hívja Tsukasat!

- Bocs, vagyok csak elgondolkodtam. Holnap már megyek dolgozni. Hiányzik a nyomi képed és Mito is.

- Te is nekünk fafej. Bocsi, le kell tennem vendégem jött. Majd beszélünk. – ezzel kinyomta.

Mosolyogva tettem el a telefonom. Genjo megint összeszedett valakit. Hogy csinálhatja?!

Mivel a húgyhólyagom majd szétdurrant, hazafele vettem az irányt, ahogy befordultam a sarkon feltűnt, hogy egy idegen autó áll a ház előtt. Sötétkék, sötétített üvegekkel. Még sohasem láttam itt. Lehet valamelyik lány pasija jött vele aztán itt hagyta, amíg felszaladt köszönni a szülőknek. Fütyörészve kerestem elő a kulcsomat, amikor is kivágódott a kocsi ajtaja egy erős kéz pedig elkapta a tarkómat és egy határozott mozdulattal belökött az autóba. Fejjel előre érkeztem, majd megfogták a grabancomat és ülő helyzetbe segítettek. Két vadidegen hapsi nézett velem farkasszemet.

- A főnök beszélni akar veled. – közölte a mellettem ülő szekrény kinézetű néger.

Kínomban felnevettem, micsoda gagyi szöveg! Ez a nap még milyen szarságot tartogat?

Színjáték, de vajon meddig...

1. fejezet


Henry

Annyira furcsán érzem magam, szédülök, forog velem az egész szoba. Próbálom kinyitni a szememet, de csak alig pár másodpercre tudom nyitva tartani, hangokat hallok, valaki gúnyosan felnevet, majd egyre többen csatlakoznak hozzá. Egy idő múlva végre megáll velem a körhinta és a fény se tűnik annyira erősnek. A helyszín beazonosítva ismerősnek tűnik, míg végül leesik hol is vagyok éppen, Sam iskolatársam házában, bár az, hogy hogyan kerültem oda még mindig nem volt teljesen világos. Megpróbáltam felállni, de az igyekezetben eltaknyoltam a földön. A nadrágom le volt húzva a térdemig és nem csak a nadrágom, jöttem rá, hanem az alsógatyám is. Erre ijedten emeltem fel a fejemet és megláttam a többiek gyűlölettel teli arckifejezését. Sebesen visszarántottam magamra a ruhát és most már ténylegesen álló helyzetbe hoztam magam.
- Mit bámultok? – szegeztem nekik a kérdést. Senki sem szólalt meg, néhányan összenéztek és sutyorogtak. Az egyik lány meredten nézett pontosan a lábam elé, ezért én is követtem a pillantását, majd amikor rádöbbentem mit néz olyan nagyon az arcom lángba borult. Csak ki akartam jutni innen, úgy éreztem, ha egy perccel is tovább maradok, akkor elsüllyedek szégyenemben. Senki sem tartóztatott fel, inkább félre is álltak, hagytak elmenni. Amikor elértem az ajtót valaki flegmán odaszólt.
- Hé, ezt itt hagytad! – dobta nekem azt a ’bizonyost’, majd gúnyosan felröhögött én pedig lehajoltam, felvettem és kimentem végre ebből az átkozott házból.


Gyűlöltem ezt. Megint kénytelen voltam iskolát váltani. Ez már a harmadik suli, amit fogyasztok, most viszont bízom benne, hogy ez végre állandó lesz, és nem kell megint másikat keresnem. Mindig ugyanaz a nóta, amikor közel kerülök a tűzhöz, vagy jelen esetben le is buktam, akkor elmenekülök. Nem tehetek mást. Ezzel szoktam vigasztalni magamat. Persze csak mondom, de már én sem hiszem el. Tegnap beiratkoztam az új középiskolába, ma pedig kezdetét veszi az első napom. Izgulok. Mindig szörnyen izgulok. Félek, hogy valami galiba lesz, lebukok ismét és húzhatok el innen is. Még egyszer utoljára belenézek a tükörbe, egy jóvágású, kissé lányos alkatú srác néz vissza. Menni fog! Bíztatom magamat, majd felveszem, a hátizsákot bezárom az ajtót, kiviszem a pincéből a bringámat és elindulok vele a suliba.

Ahogy odaérek az iskolához, egy pillanatig keresgélem hova lehet letenni a bringát, végül meglátom az udvar végénél a tárolót, így szép nyugodtan odatolom és lezárom. Körbenézek, szerencsére senki sincs velem elfoglalva, úgyhogy elindulok megkeresni az osztályfőnököt.
Az előző sulikhoz képest, ez sokkal szegényesebb belülről, kívülről. A falakról jön le a vakolat, az udvaron a beton sok helyen hepe-hupa, a virágok is el vannak száradva, úgy látszik, itt nem locsolják őket a takarítók. A folyosóra lépve kissé izgatottan pillantok jobbra-balra, hogy merre is kéne menni. Nem akarom felhívni magamra a figyelmet, ezért jobbnak látom nem kérdezősködni és magam útnak indulni a barátságtalan folyosón. Klórszag terjeng a levegőben, a diákok zenét hallgatnak, persze nem fülhallgatóval, mert úgy gondolják mindenki vevő a zenei stílusukra. Úgy érzem magam, mint egy elveszett turista, már csak egy térkép hiányzik a kezemből, és egy fényképező a nyakamból. Hirtelen valaki nekem lökődik, én pedig sikeresen lecsókolom a falat.
- Hé haver, bocsi nem akartam. – hallom meg egy fiú hangját a hátam mögött. Megfordulok, közben ellenőrzöm, hogy nem törött-e el az orrom és nem folyik belőle vér. Szerencsére nem, csak pokolian fáj.
- Tényleg nem volt szándékos, csak Josh és a haverjai minden szünetben csesztetnek. Ezért estem neked. – Ahogy beszél, visszatolja lecsúszott régimódi szemüvegét a helyére. Szegény srác, tökre nyomi. Kinyúlt, vastag pulóver van rajta és valami gagyi bársonynadrág, és vastag fekete keretes szemüveg. A haja gombaformára nyírva, és kissé gömbölyded termet. Kiváló célpont a menő nagyfiúknak. Most nincs sok kedvem vele foglalkozni, mivel ha egy ilyen sráccal mutatkozom, könnyebben válhatok célponttá, az pedig rohadtul nem hiányozna.
- Oké, túléltem a találkozást a fallal. Kutya bajom. – úgy tűnik, kissé megkönnyebbül bár továbbra sem tágít.
- Akarsz még valamit? – kérdezem tőle kissé flegmán. Riadtan néz jobbra majd balra, végül kerülve a tekintetemet válaszol.
- Nem maradhatnék veled a szünet végéig? Mármint, beszélgethetnénk kicsit. Sean vagyok. – nyújtja felém dundi kezét. Mit tehetek, elfogadom és én is bemutatkozom. Lelkesen beszél hozzám, mintha nem is az a fiú lenne, akit az előbb bántottak.
- Ha már össze vagyunk nőve a szünet végéig, meg tudnád nekem mondani, hol találom Kaiden Price tanár urat?
Sietős léptei mellettem abbamaradnak. A félelem mintha visszaköltözött volna a szemei közé. Fura srác.
- Ő lesz elvileg az osztályfőnököm. – magyarázom, hátha megszólal végre.
- Második emelet fel a lépcsőn és jobbra a negyedik terem. Minden szünetet ott tölt. Az az ő privát kis tanterme. Viszont, ha őt kaptad osztályfőnöknek el kell mondanom még valamit. Josh is abba az osztályba jár. Ha ő azt mondja neked, hogy piros akkor az piros nem pedig fekete. Ő irányítja azt az osztályt. – szomorú szemekkel mered maga elég. Nem nézhetem tétlenül, odalépek mellé és a vállára teszem a kezemet.
- Engem senki sem irányít. Ez a Josh gyerek se fog. Amúgy a tanár úr nem tesz semmit ez ügyben?
- Szemet huny felette, mert… mennem kell. – majd elrohan a másik irányba. Mi a franc. Megfordulok, mi lehetett olyan ijesztő. Egy öltönyös fazon közeledik a folyosó túl feléről. Mellette határozottan lépked egy velem korú srác. Mind a ketten engem néznek.
- Üdvözlöm. Segíthetek valamiben? – kérdezi tőlem az idősebb férfi.
- Ma lenne itt az első napom és Kaiden Price tanár urat keresem. – felelem. A szája sarka mosolyra húzódik.
- Nem kell tovább keresned. Josh! Vezesd el az új diákunkat a teremhez.
Basszus. Ez biztos az a Josh akitől Sean úgy be van szarva. Megnézem magamnak a srácot, aki egyáltalán nem tűnik terrorizálós fajtának. Inkább mintadiáknak.
- Természetesen tanár úr! Gyere velem. – veti oda félvállról Josh.
Elköszönök a tanár úrtól és követem Josht a termünk felé.
- Láttalak azzal a kis pöccsel. Jobban teszed, ha nem haverkodsz vele, mert könnyen céltáblává válhatsz új fiú. – Josh tekintete szinte felnyársal.
- Elég nyálas vagy pasi létedre. – néz végig rajtam. – Na, majd mi beléd verjük a divatot. – folytatja tovább.
- Mit ártott neked Sean? – összeszűkült szemmel néz rám.
- Őszintén? Semmit, de egy ilyen hájpacni kész röhej, amellett pedig nem alkalmazkodott az előírt szabályokhoz.
- Az általad előírt szabályokhoz? – erre nem válaszol, hanem kinyitja az osztályterem ajtaját.
- Srácok, meghoztam a friss husikát. Tessék rendesen bánni vele. – felnevet, amitől feláll a szőr a karomon.  Végignézek az új osztályomon. Egyikük se tűnik bizalomgerjesztőnek, ám valami igencsak feltűnő. Nincs egyetlen lány sem.
- Hé, hol vannak a csajok? – nézek Joshra, aki időközben ledobta magát az egyik székre.
- Nincsenek csajok, csak mi vagyunk egymásnak. Ha érted mire célzok. – mosolyog rám sunyin. Ugye ez nem azt akarja jelenteni, amire gondolok?



Kaiden

Josh állít meg a folyosón, pedig a kedvenc termem felé igyekeztem, hiszen így is teljes három percet elvesztegettem már a szünetből. Nem is igazán figyelek rá, mit mond, ám észreveszek egy fiút a folyosó túl felén.  Helyes, lányos vonásai vannak, de mégis határozott típusnak tűnik. Nem illik ide, ugrik be egyből a gondolat. Josh is arra néz amerre én, majd arra kérem, kövessen.
- Ma már szóltak, hogy kapok egy új diákot. Miért ne lehetne ő? Josh nem néz rám, úgy felel.
- Én valami nagyobb durranásra számítottam. Vajon képes lesz megfelelni az elvárásainknak? – néz fel rám egy pillanatra.
- Egészen biztos vagyok benne. – suttogom halkan. Kiszúrta, hogy őt nézzük, ezért megvárja, hogy odaérjünk hozzá. Ügyes fiú. Rábízom Josh gondjaira, majd amikor eltűnnek a szemem elől izgatottan fordulok meg, és bosszúsan lesem az órámat, még több elvesztegetett perc. Viszont úgy tűnik, érdekes nap elé fogok nézni. Mosolyogva lépek be a kis privát tantermembe, ahova csak nekem van kulcsom. Senki sem tudja, miért jövök ide, de mindenki azt hiszi, itt készülök fel a következő óráimra. Hogy mekkorát tévednek.

Abbi Glines: Predestined

                                            

Abbi Glines: Predestined
Magyar kiadás egyenlőre nincs








Kezdeném azzal, hogy tetszett, de lehetett volna jobb is. Miért is... lássuk csak, az első kötet számomra nagyon izgalmas volt, Dank teljesen magával ragadott és igen, én is belezúgtam. :D Főleg amikor elénekelte a Yet you stay című dalt Pagannak. Na ott nekem végleg végem volt. Ebben a könyvben is volt ének azzal nem volt gond. Viszont ugye az első kötetnek érdekes vége lett. *SPOILER: ugye azzal lesz vége, hogy Dank azt mondja Leif nem ember SPOILER VÉGE* Namármost, ez ugye kellően felvillanyozza az ember lelkesedését a folytatást iránt. Oké, Leifről kiderül ki ő, mi ő és mik is a céljai. Ennek ellenére én elkezdtem hozzá is vonzódni. Tisztára hülyeség, nem? :D Tipikus szőke herceg figura, és közben meg nagyon nem. De ahogy Pagan visszaemlékszik az álmaiban a megtörtént dolgokra az életében úgy lehetetlen elkerülni Leif szerepét az egész életében. Nem teljesen értettem ezzel kapcsolatosan Pagan reakcióját. Szerintem egyáltalán nem kellett volna félnie Leiftől, hiszen a fiú tényleg mindig segített neki. Az rendben is lett volna, hogy az elején kiakad és látni sem akarja, de miután beszéltek mi a fenéért volt beszarva??? Most komolyan.
Aztán elérkezünk a könyv azon részéhez ami hihetetlen, mégis megtörténik. *SPOILER: Wyatt meghal és a lelkét elvileg elvinnék a szállítók, végül mégis Leif apjánál köt ki, később kiderül kárpótlás gyanánt Pagan miatt. És ez még csak a kezdet. SPOILER VÉGE* Pagan megtudja miérteket Wyattal kapcsolatban és önként elmegy Leifel. Persze Dank és a kis csipet csapat nem hagyja annyiban és utánuk ered. Itt mindenki dörzsöli a tenyerét, hogy lesz itt nagy vérre menő küzdelem....de sajnos el kell szomorítsak mindenkit, semmi ilyesmi nem fog történni. Bárminemű harc nélkül Dank és Pagan kéz a kézben távoznak a helyszínről. Utána folytatódik a happy end, mígnem a könyv vége, minő megszokott az írónőtől megint olyan hogy felcsigázza a nagyérdeműt.
Na, de nem lövöm le a poént, viszont annyit elárultok, hogy Wyattal lesz kapcsolatos. ;)
Pontosan ez miatt el fogom olvasni a folytatást, mert kíváncsi leszek mi lesz ennek a trilógiának a vége.
Értékelésem: 5/4

Happy New Year! :)

Minden kedves hűséges olvasómnak, idetévedt látogatónak szeretnék nagyon sok Boldog Új Évet Kívánni! Ismételten elkezdődik egy új év, tele lehetőségekkel, álmok megvalósításával és még lehetne sorolni. Szívből kívánom, hogy mindenki érje el azt amire tiszta szívből vágyik, találja meg a boldogságot és sose fogyjunk ki az olvasnivalóból. 

Mostantól én is azon leszek, hogy minél többet legyek itt aktív és bepótoljam a hiányosságaimat. Igyekezni fogok! ;) Jók legyetek! :) 

EREDMÉNYHIRDETÉS!!!

Először is, szeretném megköszönni mindenkinek aki részt vett a játékban. :) Érkezett hozzám jó pár megfejtés, de ezek közül csak egyetlenegy volt helyes. 
A győztes pedig: Kulcsár Vivien
Gratulálok! Kérlek írd meg az elinternado@freemail.hu e-mail címemre az elérhetőségedet, ahova tudom majd küldeni a nyereményedet.  A többiek se csüggedjenek, hiszen két nyeremény volt, úgyhogy a másik sem fog feledésbe merülni, hanem hamarosan készülök egy másik játékkal, ahol azt fogom kisorsolni. :) Remélem akkor is velem tartotok majd. 
A helyes megfejtések pedig:
1.    Jennifer L. Armentrout: Obszidián
2. Dan Wells: Töredékek
3. J.R. Ward: Bűvölet
4. Kiera Cass: Az Igazi – Párválasztó 3.
5. Christopher Moore: Mocskos meló
6. J.A. Redmerski: A soha határa
7. Lakatos Levente: Bomlás
8. Shayla Black – Lexi Blake: Rabul ejtett szűz.
9. Vivien Holloway: Pokoli szolgálat
10. Leiner Laura: Szent Johanna Gimi 5. - Remény

 

Játék vége!!!

Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek, aki részt vett a játékban, holnap délután pedig hozom is a nyertest/nyerteseket! Addig legyetek türelemmel. :)