Színjáték, de vajon meddig...

1. fejezet


Henry

Annyira furcsán érzem magam, szédülök, forog velem az egész szoba. Próbálom kinyitni a szememet, de csak alig pár másodpercre tudom nyitva tartani, hangokat hallok, valaki gúnyosan felnevet, majd egyre többen csatlakoznak hozzá. Egy idő múlva végre megáll velem a körhinta és a fény se tűnik annyira erősnek. A helyszín beazonosítva ismerősnek tűnik, míg végül leesik hol is vagyok éppen, Sam iskolatársam házában, bár az, hogy hogyan kerültem oda még mindig nem volt teljesen világos. Megpróbáltam felállni, de az igyekezetben eltaknyoltam a földön. A nadrágom le volt húzva a térdemig és nem csak a nadrágom, jöttem rá, hanem az alsógatyám is. Erre ijedten emeltem fel a fejemet és megláttam a többiek gyűlölettel teli arckifejezését. Sebesen visszarántottam magamra a ruhát és most már ténylegesen álló helyzetbe hoztam magam.
- Mit bámultok? – szegeztem nekik a kérdést. Senki sem szólalt meg, néhányan összenéztek és sutyorogtak. Az egyik lány meredten nézett pontosan a lábam elé, ezért én is követtem a pillantását, majd amikor rádöbbentem mit néz olyan nagyon az arcom lángba borult. Csak ki akartam jutni innen, úgy éreztem, ha egy perccel is tovább maradok, akkor elsüllyedek szégyenemben. Senki sem tartóztatott fel, inkább félre is álltak, hagytak elmenni. Amikor elértem az ajtót valaki flegmán odaszólt.
- Hé, ezt itt hagytad! – dobta nekem azt a ’bizonyost’, majd gúnyosan felröhögött én pedig lehajoltam, felvettem és kimentem végre ebből az átkozott házból.


Gyűlöltem ezt. Megint kénytelen voltam iskolát váltani. Ez már a harmadik suli, amit fogyasztok, most viszont bízom benne, hogy ez végre állandó lesz, és nem kell megint másikat keresnem. Mindig ugyanaz a nóta, amikor közel kerülök a tűzhöz, vagy jelen esetben le is buktam, akkor elmenekülök. Nem tehetek mást. Ezzel szoktam vigasztalni magamat. Persze csak mondom, de már én sem hiszem el. Tegnap beiratkoztam az új középiskolába, ma pedig kezdetét veszi az első napom. Izgulok. Mindig szörnyen izgulok. Félek, hogy valami galiba lesz, lebukok ismét és húzhatok el innen is. Még egyszer utoljára belenézek a tükörbe, egy jóvágású, kissé lányos alkatú srác néz vissza. Menni fog! Bíztatom magamat, majd felveszem, a hátizsákot bezárom az ajtót, kiviszem a pincéből a bringámat és elindulok vele a suliba.

Ahogy odaérek az iskolához, egy pillanatig keresgélem hova lehet letenni a bringát, végül meglátom az udvar végénél a tárolót, így szép nyugodtan odatolom és lezárom. Körbenézek, szerencsére senki sincs velem elfoglalva, úgyhogy elindulok megkeresni az osztályfőnököt.
Az előző sulikhoz képest, ez sokkal szegényesebb belülről, kívülről. A falakról jön le a vakolat, az udvaron a beton sok helyen hepe-hupa, a virágok is el vannak száradva, úgy látszik, itt nem locsolják őket a takarítók. A folyosóra lépve kissé izgatottan pillantok jobbra-balra, hogy merre is kéne menni. Nem akarom felhívni magamra a figyelmet, ezért jobbnak látom nem kérdezősködni és magam útnak indulni a barátságtalan folyosón. Klórszag terjeng a levegőben, a diákok zenét hallgatnak, persze nem fülhallgatóval, mert úgy gondolják mindenki vevő a zenei stílusukra. Úgy érzem magam, mint egy elveszett turista, már csak egy térkép hiányzik a kezemből, és egy fényképező a nyakamból. Hirtelen valaki nekem lökődik, én pedig sikeresen lecsókolom a falat.
- Hé haver, bocsi nem akartam. – hallom meg egy fiú hangját a hátam mögött. Megfordulok, közben ellenőrzöm, hogy nem törött-e el az orrom és nem folyik belőle vér. Szerencsére nem, csak pokolian fáj.
- Tényleg nem volt szándékos, csak Josh és a haverjai minden szünetben csesztetnek. Ezért estem neked. – Ahogy beszél, visszatolja lecsúszott régimódi szemüvegét a helyére. Szegény srác, tökre nyomi. Kinyúlt, vastag pulóver van rajta és valami gagyi bársonynadrág, és vastag fekete keretes szemüveg. A haja gombaformára nyírva, és kissé gömbölyded termet. Kiváló célpont a menő nagyfiúknak. Most nincs sok kedvem vele foglalkozni, mivel ha egy ilyen sráccal mutatkozom, könnyebben válhatok célponttá, az pedig rohadtul nem hiányozna.
- Oké, túléltem a találkozást a fallal. Kutya bajom. – úgy tűnik, kissé megkönnyebbül bár továbbra sem tágít.
- Akarsz még valamit? – kérdezem tőle kissé flegmán. Riadtan néz jobbra majd balra, végül kerülve a tekintetemet válaszol.
- Nem maradhatnék veled a szünet végéig? Mármint, beszélgethetnénk kicsit. Sean vagyok. – nyújtja felém dundi kezét. Mit tehetek, elfogadom és én is bemutatkozom. Lelkesen beszél hozzám, mintha nem is az a fiú lenne, akit az előbb bántottak.
- Ha már össze vagyunk nőve a szünet végéig, meg tudnád nekem mondani, hol találom Kaiden Price tanár urat?
Sietős léptei mellettem abbamaradnak. A félelem mintha visszaköltözött volna a szemei közé. Fura srác.
- Ő lesz elvileg az osztályfőnököm. – magyarázom, hátha megszólal végre.
- Második emelet fel a lépcsőn és jobbra a negyedik terem. Minden szünetet ott tölt. Az az ő privát kis tanterme. Viszont, ha őt kaptad osztályfőnöknek el kell mondanom még valamit. Josh is abba az osztályba jár. Ha ő azt mondja neked, hogy piros akkor az piros nem pedig fekete. Ő irányítja azt az osztályt. – szomorú szemekkel mered maga elég. Nem nézhetem tétlenül, odalépek mellé és a vállára teszem a kezemet.
- Engem senki sem irányít. Ez a Josh gyerek se fog. Amúgy a tanár úr nem tesz semmit ez ügyben?
- Szemet huny felette, mert… mennem kell. – majd elrohan a másik irányba. Mi a franc. Megfordulok, mi lehetett olyan ijesztő. Egy öltönyös fazon közeledik a folyosó túl feléről. Mellette határozottan lépked egy velem korú srác. Mind a ketten engem néznek.
- Üdvözlöm. Segíthetek valamiben? – kérdezi tőlem az idősebb férfi.
- Ma lenne itt az első napom és Kaiden Price tanár urat keresem. – felelem. A szája sarka mosolyra húzódik.
- Nem kell tovább keresned. Josh! Vezesd el az új diákunkat a teremhez.
Basszus. Ez biztos az a Josh akitől Sean úgy be van szarva. Megnézem magamnak a srácot, aki egyáltalán nem tűnik terrorizálós fajtának. Inkább mintadiáknak.
- Természetesen tanár úr! Gyere velem. – veti oda félvállról Josh.
Elköszönök a tanár úrtól és követem Josht a termünk felé.
- Láttalak azzal a kis pöccsel. Jobban teszed, ha nem haverkodsz vele, mert könnyen céltáblává válhatsz új fiú. – Josh tekintete szinte felnyársal.
- Elég nyálas vagy pasi létedre. – néz végig rajtam. – Na, majd mi beléd verjük a divatot. – folytatja tovább.
- Mit ártott neked Sean? – összeszűkült szemmel néz rám.
- Őszintén? Semmit, de egy ilyen hájpacni kész röhej, amellett pedig nem alkalmazkodott az előírt szabályokhoz.
- Az általad előírt szabályokhoz? – erre nem válaszol, hanem kinyitja az osztályterem ajtaját.
- Srácok, meghoztam a friss husikát. Tessék rendesen bánni vele. – felnevet, amitől feláll a szőr a karomon.  Végignézek az új osztályomon. Egyikük se tűnik bizalomgerjesztőnek, ám valami igencsak feltűnő. Nincs egyetlen lány sem.
- Hé, hol vannak a csajok? – nézek Joshra, aki időközben ledobta magát az egyik székre.
- Nincsenek csajok, csak mi vagyunk egymásnak. Ha érted mire célzok. – mosolyog rám sunyin. Ugye ez nem azt akarja jelenteni, amire gondolok?



Kaiden

Josh állít meg a folyosón, pedig a kedvenc termem felé igyekeztem, hiszen így is teljes három percet elvesztegettem már a szünetből. Nem is igazán figyelek rá, mit mond, ám észreveszek egy fiút a folyosó túl felén.  Helyes, lányos vonásai vannak, de mégis határozott típusnak tűnik. Nem illik ide, ugrik be egyből a gondolat. Josh is arra néz amerre én, majd arra kérem, kövessen.
- Ma már szóltak, hogy kapok egy új diákot. Miért ne lehetne ő? Josh nem néz rám, úgy felel.
- Én valami nagyobb durranásra számítottam. Vajon képes lesz megfelelni az elvárásainknak? – néz fel rám egy pillanatra.
- Egészen biztos vagyok benne. – suttogom halkan. Kiszúrta, hogy őt nézzük, ezért megvárja, hogy odaérjünk hozzá. Ügyes fiú. Rábízom Josh gondjaira, majd amikor eltűnnek a szemem elől izgatottan fordulok meg, és bosszúsan lesem az órámat, még több elvesztegetett perc. Viszont úgy tűnik, érdekes nap elé fogok nézni. Mosolyogva lépek be a kis privát tantermembe, ahova csak nekem van kulcsom. Senki sem tudja, miért jövök ide, de mindenki azt hiszi, itt készülök fel a következő óráimra. Hogy mekkorát tévednek.

Abbi Glines: Predestined

                                            

Abbi Glines: Predestined
Magyar kiadás egyenlőre nincs








Kezdeném azzal, hogy tetszett, de lehetett volna jobb is. Miért is... lássuk csak, az első kötet számomra nagyon izgalmas volt, Dank teljesen magával ragadott és igen, én is belezúgtam. :D Főleg amikor elénekelte a Yet you stay című dalt Pagannak. Na ott nekem végleg végem volt. Ebben a könyvben is volt ének azzal nem volt gond. Viszont ugye az első kötetnek érdekes vége lett. *SPOILER: ugye azzal lesz vége, hogy Dank azt mondja Leif nem ember SPOILER VÉGE* Namármost, ez ugye kellően felvillanyozza az ember lelkesedését a folytatást iránt. Oké, Leifről kiderül ki ő, mi ő és mik is a céljai. Ennek ellenére én elkezdtem hozzá is vonzódni. Tisztára hülyeség, nem? :D Tipikus szőke herceg figura, és közben meg nagyon nem. De ahogy Pagan visszaemlékszik az álmaiban a megtörtént dolgokra az életében úgy lehetetlen elkerülni Leif szerepét az egész életében. Nem teljesen értettem ezzel kapcsolatosan Pagan reakcióját. Szerintem egyáltalán nem kellett volna félnie Leiftől, hiszen a fiú tényleg mindig segített neki. Az rendben is lett volna, hogy az elején kiakad és látni sem akarja, de miután beszéltek mi a fenéért volt beszarva??? Most komolyan.
Aztán elérkezünk a könyv azon részéhez ami hihetetlen, mégis megtörténik. *SPOILER: Wyatt meghal és a lelkét elvileg elvinnék a szállítók, végül mégis Leif apjánál köt ki, később kiderül kárpótlás gyanánt Pagan miatt. És ez még csak a kezdet. SPOILER VÉGE* Pagan megtudja miérteket Wyattal kapcsolatban és önként elmegy Leifel. Persze Dank és a kis csipet csapat nem hagyja annyiban és utánuk ered. Itt mindenki dörzsöli a tenyerét, hogy lesz itt nagy vérre menő küzdelem....de sajnos el kell szomorítsak mindenkit, semmi ilyesmi nem fog történni. Bárminemű harc nélkül Dank és Pagan kéz a kézben távoznak a helyszínről. Utána folytatódik a happy end, mígnem a könyv vége, minő megszokott az írónőtől megint olyan hogy felcsigázza a nagyérdeműt.
Na, de nem lövöm le a poént, viszont annyit elárultok, hogy Wyattal lesz kapcsolatos. ;)
Pontosan ez miatt el fogom olvasni a folytatást, mert kíváncsi leszek mi lesz ennek a trilógiának a vége.
Értékelésem: 5/4

Happy New Year! :)

Minden kedves hűséges olvasómnak, idetévedt látogatónak szeretnék nagyon sok Boldog Új Évet Kívánni! Ismételten elkezdődik egy új év, tele lehetőségekkel, álmok megvalósításával és még lehetne sorolni. Szívből kívánom, hogy mindenki érje el azt amire tiszta szívből vágyik, találja meg a boldogságot és sose fogyjunk ki az olvasnivalóból. 

Mostantól én is azon leszek, hogy minél többet legyek itt aktív és bepótoljam a hiányosságaimat. Igyekezni fogok! ;) Jók legyetek! :) 

EREDMÉNYHIRDETÉS!!!

Először is, szeretném megköszönni mindenkinek aki részt vett a játékban. :) Érkezett hozzám jó pár megfejtés, de ezek közül csak egyetlenegy volt helyes. 
A győztes pedig: Kulcsár Vivien
Gratulálok! Kérlek írd meg az elinternado@freemail.hu e-mail címemre az elérhetőségedet, ahova tudom majd küldeni a nyereményedet.  A többiek se csüggedjenek, hiszen két nyeremény volt, úgyhogy a másik sem fog feledésbe merülni, hanem hamarosan készülök egy másik játékkal, ahol azt fogom kisorsolni. :) Remélem akkor is velem tartotok majd. 
A helyes megfejtések pedig:
1.    Jennifer L. Armentrout: Obszidián
2. Dan Wells: Töredékek
3. J.R. Ward: Bűvölet
4. Kiera Cass: Az Igazi – Párválasztó 3.
5. Christopher Moore: Mocskos meló
6. J.A. Redmerski: A soha határa
7. Lakatos Levente: Bomlás
8. Shayla Black – Lexi Blake: Rabul ejtett szűz.
9. Vivien Holloway: Pokoli szolgálat
10. Leiner Laura: Szent Johanna Gimi 5. - Remény

 

Játék vége!!!

Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek, aki részt vett a játékban, holnap délután pedig hozom is a nyertest/nyerteseket! Addig legyetek türelemmel. :)

The Eye's Boyfriend

The Eyes’s Boyfriend 6. fejezet (írta: Hanni89)

Másnap szörnyű fejfájással ébredek, nagy nehezen kikelek az ágyból és a konyha felé veszem az irányt, ott automatikusan kinyitom a bal felső fiókot és venném ki a fájdalomcsillapítót, de csak venném, mert eszembe jut, hogy a jó múltkor átraktam a középső fiókba, mert rám jött a rendrakás mánia. Mondjuk nagy rendrakás, hogy valamit átpakolsz az egyik fiókból a másikba, de mi pasik ezt nevezzük annak. Nem is egy bogyót veszek be, hanem mindjárt kettőt, utána írok egy sms-t Ueda-sannak, hogy ma nem megyek be, rosszul érzem magam. Bemehetnék, mert egy fejfájás nem nagy cucc, de nincs kedvem látni a képét és ki kell hevernem a történteket. Ez a Takano fura egy figura, és mit akart jelenteni az utolsó mondata, hogy nem is tudja, mit eszik rajtam Ueda-san. A válaszom erre az, hogy nem eszik rajtam semmit. Nem is bírjuk egymást, aligha hinném, hogy a főnököm agyon dicsért volna neki. A gyomrom morgása emlékeztet rá, hogy reggeliznem is kéne valamit, úgyhogy gyorsan sütök magamnak két tojást, meg öntök vizet a kedvenc Te is utálod a hétfőket? poharamba, majd jóízűen elfogyasztom a reggelimet. A fejfájásom is kezd múlni, hála a gyógyszernek, nincs kedvem mosogatni, de később még úgy se lesz, úgyhogy nekilátok. Hamar végzek azzal a pár edénnyel, amikor pittyeg egyet a telefonom. Megtörlöm a vizes kezemet, majd megnézem ki írt nekem. 5 percen belül legyél a parkolóban, különben felmegyek érted. Ryosei.

- Mi a …. Ueda-san mit keres itt? Basszus! Semmiképpen sem szeretném, hogy feljöjjön a lakásomra, úgyhogy összekapom magam, már amennyire össze lehet öt perc alatt és vágtatok is a parkolóba. Azt se tudom bezártam-e az ajtót, ez így félúton bevillan, de inkább nem fordulok vissza ellenőrizni. Csak nem megy be senki, gondolom nem akar sokáig időzni Ueda-san. A parkolóba érve meglátom a gyönyörű céges kocsiját, ami igazán illik hozzá. Persze két kocsija is van egy fehér BMW-je és egy szürke Lamborghini-je. Most a BMW áll a parkolóban, a vezető melletti ajtó nyitva van, készen arra, hogy beszálljak.

- Jó reggelt Ueda-san! – köszöntöm, ahogy beszállok.

- Nem tűnsz betegnek. – vizsgálgat a szemeivel.

- Azért jött, hogy ezt ellenőrizze? – nevetek fel keserűen. – Érdekli az alkalmazottainak az állapota, maga egy angyal. – gúnyolódom tovább.

- Pofa be Hotate! Leszarom az állapotodat. Takano mondta, hogy tegnap beszélt veled. Igaz ez? – szegezi nekem a kérdést.

Eljárt a szája annak az idiótának. Most mit csináljak?! A kezeimmel lázasan dobolok a térdeimen, majd Ueda-san hozzám ér.

- Hagyd ezt abba! – fogja meg a kezemet, úgy hogy ne tudjak tovább dobolni. Egy pillanatig vagyunk csak így, majd érzem, elkezdek vörösödni és kirántom a kezemet az övéből.

- Rendben, találkoztam vele tegnap. Tudnom kellett az igazat. Beismerte, hogy ő öltözött be Zorrónak és feküdt le velem.

- Már megint ezzel a baromsággal jössz? Takano csak az álmaidban feküdne le veled.

- Pedig ami történt nem az álmaimban történt, hanem azon a nyomorult bulin. – közben az egész testemmel odafordulok hozzá.

- Felesleges hazudnod. Elmondta volna az igazat. Nekem mindenképpen.

- Azért csinálta, hogy maga dühös legyen rá! – üvöltöm. Erre elkerekednek a szemei.

- Dühös legyek rá? Miről beszélsz? – értetlenkedik Ueda-san.

Sóhajtok egyet. Nekem már mindegy mit mondok, akkor meg mondhatom az igazat is.

- Talán azért mert ennek az egésznek köze van ahhoz, hogy ő elveszi azt az Aya-chant és tovább bosszanthatta azzal, hogy még egy buzit is megkap magának. – Ueda-san erősen fogja a kormányt az ujjai teljesen elfehéredtek.

- Rohadék! Miért nem tud eltűnni az életemből? – mondja maga elé meredve Ueda-san, mintha én itt se lennék.

- Ueda-san minden rendben? – felé nyúlok, de ellöki a kezemet.

- Semmi sincs rendben. És nem is lesz. – hirtelen megragad és alig választ el minket két centi.

- Esküszöl, hogy lefeküdtetek? – látom a tekintetében, hogy azt a választ várja, hogy nem, de amint kimondom az igent a jeges tekintete elfakul és a fejét a kormányra dönti.

- Esetleg beszélhetne ezzel az Aya-channal és lehet megakadályozhatná ezt az esküvőt. – próbálkozom.

- Ne avatkozz bele. Így is elég kotnyeles vagy, ezt majd én megoldom. Most pedig menj. Holnapra pedig kapsz még egy szabadnapot.

Holnap se menjek dolgozni? Ez fura, de nem ellenkezem, elköszönök és figyelem, amíg kigurul, majd visszamegyek a lakásomba, de valaki áll az ajtóm előtt.

- Elnézést, keres valakit? – szólítom meg az idegent.

- Igen, téged. – villantja rám félelmetes mosolyát Takano. Megfagy bennem a vér. Mit keres itt?

- Mit csinálsz itt? Honnan tudod hol lakom? – kérdezem, ügyelve arra, ne remegjen a hangom.

- Bemehetnénk? – kérdezi továbbra is műmosollyal az arcán. Kelletlenül, de beengedem az ajtón. Tétován álldogálok, ő pedig haláli nyugalommal jár kel a lakásomban. Mintha ő lakna itt nem én. Ez nevetséges.

- Iszunk valamit? Tudod megszomjaztam, amíg vártam rád.

Nem tudok mit csinálni, előhalászok két poharat és öntök magunknak whiskey-t, bár gyógyszerre nem kéne innom, de mivel szörnyen ideges vagyok ez most nem bűn.

- Tessék. – nyújtom neki a poharat.

- Egyszerű, de otthonos a lakásod. Ilyennek képzeltem el. Finom az ital. – egy húzásra lehúzza, úgyhogy én is ugyanígy cselekszem. Idehozom a nappaliba az üveget és töltök még magunknak.

- Az előbb láttalak Ryose-el beszélni.

- Leskelődsz utánam? – emelem fel a hangom.

- Előttem semmi sem titok, ami kettőtök között zajlik. Érdekesek vagytok együtt. Na, és mit szólt a mi kis kalandunkhoz? – mosolyog rám megint az itala mögül.

- Nem hitte el. – vonom meg a vállamat. – Mellesleg azt tanácsoltam neki, hogy mondjon el mindent Aya-channak és akkor te veszítenél, elhagyna és ő végre boldog lehetne vele.

Erre úgy elkezd nevetni, hogy szinte patakokban folyik a könnye, zsebkendőt is kér. Nem értem mi ilyen vicces.

- Jaj, Hotate, annyira buta vagy. – szólal meg végül.

- Miért? – pattanok fel kissé mérgesen.

- Ryosei-t nem érdekli Aya. Én érdeklem. Most mennem kell. Gondolkodj el azon, amit mondtam. Még egyszer köszönöm az italt. Kitalálok. – úgyhogy nem is követtem, csak azt hallottam, ahogy csukódik utána az ajtó.

Ueda-sant Takano érdekli? Lázasan dolgoznak a fogaskerekek az agyamban. A felismerést nem akarom elfogadni. Ueda-san is meleg lenne?

Egész éjjel forgolódtam, aztán bekapcsoltam a tévét, de nem ment semmi nézhető, akkor dvd-ket raktam be, de nem tudtak lekötni. Végig azon járt az agyam, hogy Ueda-san hogy utálja a melegeket, erre ő maga is az lenne. Ez nevetséges. Az éjszaka közepén tárcsáztam Mitot.

- Halló! – hallom meg álmos hangját.

- Bocsi a zavarásért én vagyok az Tsukasa. Muszáj valakivel beszélnem különben bekattanok.

- Ezért ha jössz dolgozni megöllek, de hallgatlak.

Felvázoltam a helyzetet Mitonak, aki egyre inkább fellelkesült.

- Tsukasa, ez őrület. Alig tudom elhinni. Ha ezt Genjo meghallja, ez beszarás. Figyelj, és mit akarsz tenni?

- Fogalmam sincs. Lehet Takano csak szórakozott velem és jól átvert.

- És ha nem? Meg kell tudnod az igazat. Beszélj Ueda-sannal.

- Rendben. Holnap beszélek vele. Köszi, hogy meghallgattad a szarságaimat.

- Ezért vannak a barátok, pusszancs.

Mitonak hála sikerült elaludnom és reggel fejfájás mentesen ébredni. Reggeli után üzentem Ueda-sannak, hogy jöjjön el a lakásomra. Merész húzás, de itt legalább tuti nem hallja senki miről beszélünk. Visszaírt, hogy olyan tíz óra körül benéz. Akkor készítsük fel magunkat a nagy eseményre.

Pontban tíz órakor megszólalt a csengő, mentem ajtót nyitni. Ueda-san szokás szerint ingben volt, most feketében és farmer nadrágban.

- Kerüljön beljebb. – udvariaskodtam.

Összehúzott szemöldökkel meredt rám, de beljebb lépett.

- Erre jöjjön, a nappalit készítettem elő a beszélgetésre.

- Hosszú lesz? Mert legkésőbb délre vissza kell érnem.

- Attól függ. – éreztem, hogy izzadni kezd a tenyerem.  – Tegnap miután találkoztunk és visszajöttem Takano itt várt az ajtóm előtt.

Ueda-san egyből előre dőlt. A nyakán az erek kidudorodtak.

- Mit akart már megint tőled? Még egy numerát? – mondta lenézően.

- Dehogy. Megosztott velem egy igen érdekes információt.

- Miféle információt? Utálom a hatásszüneteid Hotate. – villantja rám a szemeit.

- Nem tehetek róla, csak úgy jön. Visszatérve a barátjához, azt mondta, hogy önt nem Aya-chan érdekli, hanem ő. Ez mit jelent? – ülök le mellé.

Elkapja a karomat és közelebb húz.

- Mondott mást is? – szörnyen idegesnek néz ki Ueda-san.

- Nem, csak ennyit mondott. – erre elenged.

- Mennem kell. – majd feláll, én viszont megfogom a karját és visszarántom.

- Nem mehet el, amíg nem mondja meg mi a franc folyik itt! – szorítom erősen, nehogy megszökjön.

- Engedj el Hotate, az isten szerelmére, de erős vagy. – ficánkol.

- Válaszoljon! – de nem szólal meg, hanem abbahagyja a kísérletet, hogy lefejtse a kezemet a karjáról, megfogja a lábamat és elnyúlok a kanapén, őt pedig magamra rántom. A teste nekem feszül, a légzésem szaporább lesz, akárcsak az övé. Elengedem a karját és végigsimítok az arcán, mire behunyja a szemét. Francba! Nem tudok ellenállni, lehúzom magamhoz egy csókra, egy pillanatig mintha nem akarná, de aztán átadja magát nekem és elmélyíti a csókot. Beletúrok a hajába, ő pedig még jobban helyezkedik és simul hozzám, majd megérzem a merevedését. Az egyik kezemmel odanyúlok és elkezdem ingerelni, amire a csók nyögésbe fullad. Láthatóan tetszik neki a dolog, ezért elkezdem kioldani az övét, de hirtelen kipattannak a szemei és felpattan rólam. Lihegve néz rám, a szemében még látom a vágyat.

- Nem azt mondta, ha még egyszer megcsókolom, megöl? Még élek. – helyezkedem el a kanapén.

- Hotate, ez… - de nem tudja befejezni a mondatot, nekem viszont nagyon áll a farkam, ha ő nem teszi akkor nekem kell könnyítenem magamon.

- Muszáj kimennem a mosdóba, meg is várhat, de követhet is. – kacsintok rá, majd nyitva hagyom a fürdőszoba ajtaját.

Megnyitom a vizet, a lehető leggyorsabban bújok ki a ruháimból és beállok a zuhany alá. Nem kell sok idő, amikor észreveszem, hogy az ajtóban áll és néz. Én pedig direkt ingerelem és elkezdem magamat ott lent mosni. Jobb kezemmel marokra fogom a szerszámomat és elkezdem fel le mozgatni a kezemet. Ueda-san, hatalmasakat nyel és látszik rajta, alig tudja türtőztetni magát. Tudom, hogy ő a főnököm, de jól néz ki, és hiába egy rohadék, most annyira be vagyok indulva, hogy ő is megteszi, hajtogatom magamban. A következményekre nem gondolok, sose szoktam.

Látszik, hogy egyre nagyobb a dudor a nadrágjában, ezen mihamarabb könnyítenie kéne, különben bajok lesznek.

- Hotate, mennem kell. – nyögi ki nagy nehezen, de a tekintete továbbra is rajtam van.

- Mi tartja vissza? – szemtelenkedem.

- Baszd meg! – lép oda hozzám és nekinyom a csempének és újra megcsókol. Te jó ég, ez a pasi elképesztő!