The Eye's Boyfriend

 2. fejezet

Másnap Mito lelkesen ecsetelte Genjonak a tegnapi melegbáros kalandját. Genjon látszott, hogy kicsit csalódott, amiért nem jött velünk, viszont állítása szerint felszedett egy oltári jó csajt, akit muszáj volt hazavinnie és kihasználni, főleg, hogy a lány sem ellenkezett. Elmeséltem, hogy láttam valakit, aki hasonlított Ueda-sanra, de Genjo szerint is képzelődtem és csak nagyon hasonlított rá az a valaki. Végül én is ezt a magyarázatot tekintettem hitelesnek, úgyhogy nekiálltam megcsinálni pár ügyfelem adóbevallását, hogy haladjon a munka is. Délben megittam egy kávét és bekaptam a szendvicsemet, majd nagyon hamar négy óra lett. Elvileg ekkor járna le a munkaidőm, de tudtam, hogy Ueada-san egész biztosan nem fog elengedni hamarabb, úgyhogy nagyjából mindenki elköszönt tőlem, én továbbra is a papírok fölött görnyedtem, amikor meghallottam, hogy nyílik az irodám ajtaja. Feltekintve a papírhalomból Ueda-san nézett velem farkasszemet.

- Ueda-san, segíthetek valamiben? – kérdeztem.

- Mi a fenét csinálsz még itt ilyenkor? – kérdezte mérgesen. Úgy tűnt, nem elég nyilvánvaló neki, ezért felvilágosítottam.

- Mondjuk, esetleg, talán…dolgozom, igen ez lesz az. – válaszoltam flegmán. Ueda-san csak összeráncolta a homlokát szemtelenségemen, de nem szólt semmit, csak végigmért a tekintetével.

Sóhajtottam egy nagyot. Idegesített, hogy felügyelte a munkámat. Persze, nem bírtam szó nélkül hagyni a dolgot.

- Biztos nem szeretne valamit, egy kávét vagy ilyesmit? – kérdeztem tőle, tollrágcsálás közepette. Elég sok megrágott tollam van, valamiért, ha elgondolkodok és ideges vagyok, akkor előszeretettel csámcsogok a tollaimon.

- Azt szeretném, ha hazamennél. – szólalt meg végül. Na, erre a válaszra nem számítottam.

- Egész biztosan? – kérdeztem vissza megerősítést várva. Lehet, láza van, mert amúgy az az Ueda-san, akit én ismerek, soha sem mondana ilyet.

- Ne aggódj, majd máskor bepótoljuk a munkát, ez egyszeri eset.

Ezek után nem kellett még egyszer arra kérnie, hogy menjek haza. Sietősen összerendeztem a papírjaimat, bepakoltam a táskámba és a lift felé vettem az irányt. Megnyomtam a hívógombot, közben néha az órámra pillantottam. Végre megérkezett a lift, de nem üresen jött, hanem egy 30 év körüli fazon szállt ki belőle, vállig érő gesztenyebarna haja volt és zöld cicaszeme, olyan 185 cm magas lehetett, magabiztos kiállással. Rám nézve csupán bólintott, majd tudatosan elindult abba az irányba, ahonnan jöttem, végül eltűnt a sarkon. Ahogy elbámészkodtam az időt, a lift becsukódott és lement. Magamban káromkodtam egyet. A hasam is mordult egyet, úgyhogy arra gondoltam megrendelem most a vacsimat, így amire hazaérek le lesz róla a gond. Belenyúltam a nadrágzsebembe, de a telefonom nem volt ott, kihúztam a táskám cipzárját, de ott sem találtam, végül a kezemmel a homlokomhoz csaptam, ugyanis eszembe jutott, hogy leraktam a székemre, ahogy sietősen elpakoltam és nem raktam el végül. Kelletlenül visszasétáltam az irodámba, a telefon persze ott volt ahol hagytam, gyorsan eltettem és visszazártam az ajtót. Lopva Ueda-san irodája felé pillantottam, résnyire nyitva volt az ajtó és fény szűrődött ki belőle. Arra gondoltam, mi baj lehetne, ha egy kicsit odaosonnék meghallgatni miről is beszélgetnek. Így is tettem, lélegzetvisszafojtva odaosontam az ajtóhoz és füleltem. Ha észrevesznek, nekem annyi. De a kíváncsiság nagyobb volt bennem, úgyhogy reméltem a szerencse ma velem tart.

- Igazán szép az irodád Ryosei. Illik hozzád. - szólalt meg az idegen férfi.

- Nem ezért hívtalak, hogy az irodámról csevegjünk. Rendezni szeretném a számlát, így nem lesz közünk egymáshoz. – hallottam meg Ueda-san hangját. Még közelebb léptem az ajtóhoz, próbáltam belesni a résen.

- Mondtam, hogy nem tartozol semmivel. Miért ragaszkodsz mégis ahhoz, hogy fizess?

- Takano! Ne legyél álszent! – csattant fel Ueda-san. A másik mintha elfojtott volna egy kuncogást mielőtt megszólalt volna.

- Amúgy, ezt szerettem volna odaadni neked. – nyújtott át egy fehér borítékot a Takanonak nevezett alak a főnökömnek.

Ueda-san sietősen bontotta ki a borítékot, majd galacsinná gyűrte és hozzávágta Takanohoz.

- Van képed odaadni nekem ezt?! Itt a pénzed és takarodj! Soha többé nem akarlak látni! – üvöltötte Ueda-san.

Én pedig sietősen bementem a legközelebbi irodába, mert nem szerettem volna, ha rajtakapnak. Takano távozott, majd nem sokra rá Ueda-san is elhagyta az épületet, én pedig visszamentem az irodájába és megkerestem a földön heverő papirost. Kíváncsi voltam mi húzta fel ennyire a főnököt. Finoman kisimítottam a lapot és elkezdtem olvasni. Ahogy haladtam a sorokkal, nem egészen értettem miért gyűrte össze ezt a meghívót, mert ez a papír nem volt más, mint egy esküvői meghívó, Takano és valami Aya között, aztán észbe kaptam. Persze, Ueda-san is szerelmes lehetett a lányba, de Takano elhappolta előle. Így már minden világos, a reakció is. Zsebre tettem a bizonyítékot és most már tényleg hazasiettem.

Reggel 6-kor a telefonom ébresztésére keltem és bőszen elkezdtem készülődni a munkába, mígnem leesett, hogy szombat van, tehát nyugodtan aludhatnék tovább, ha nem ment volna ki az álom a szememből. Beraktam valami filmet, ami a kezem ügyébe került, aztán amikor meguntam csináltam magamnak reggelit, utána lefürödtem és felhívtam Genjot, van-e valami terve mára. Neki volt, csak abban én nem szerepeltem, minő meglepő. Valami házibuliba volt hivatalos, amit az unokatesója rendezett és a hely egész biztosan tele lesz heterókkal, ott meg úgysem osztanának nekem lapot. Utána tárcsáztam Mito számát, akinek elmeséltem a tegnapit, elhűlve hallgatta, közben megjegyezte mekkora egy lúzer Ueda-san, ezen egy jót mosolyogtam, végül ő is azt mondta, hogy nem ér rá, mert a szülei jönnek vendégségbe hozzá. Akadt még pár ismerősöm, de nem igazán akartam velük lógni. Mivel még csak 10 óra volt, elmentem a plázába vásárolgatni pár cuccot, aztán délben megebédeltem ott, délután pedig beültem egy melegbarát étterembe. Hiába, itt a legjobb a kávé és a citromos sütemény. Ahogy majszoltam a sütit belépett az étterembe a tegnapi pasas, Takano, körbenézett majd odament az egyik asztalnál ülő férfihez. Takano rendelt egy kávét, majd elkezdtek beszélgetni, sajnos túl messze voltam tőlük, így nem hallottam miről is beszélnek. Egy negyed óra múlva felálltak és távoztak, és én is ugyanezt tettem. Követtem őket, amíg befordultak egy sikátorba. Szerencsére volt a közelben egy szemetes, így az mögött meghúzhattam magamat. Aztán olyat láttam, amit nem kellett volna. Takano a falhoz szorította a másik férfit és megcsókolta!!! Úgy tűnt, a másik fél sem ellenkezik túlságosan, szenvedélyesen csókolták egymást. Nem tartott az egész öt percig, aztán külön utakon indultak tovább. Teljesen összezavarodtam. Elvileg esküvője lesz egy nővel, akkor mégis mit jelentett ez az egész?

- Úúú, ez tök izgi! – lelkesült fel Mito.

- Mi a szarért akarsz te belefolyni ebbe? Csak rájuk tartozik, semmi közöd hozzá. – szólalt meg Genjo is.

Persze, magamban igazat adtam neki, az égvilágon semmi közöm hozzá, de mégis érdekel a dolog. Hiába, az emberek már csak ilyen kíváncsiak tudnak lenni, ha a másik magánéletéről van szó, heterok, buzik egyaránt.

- Genjo, téged nem lehet lelőni, ha valakinek a magánéletében kell vájkálni, szóval pofa be. – villantottam rá a legszebb mosolyomat.

- Rám számíthatsz, legyen szó bármiről. – csapott bele a tenyerembe Mito.

- Kösz szépen. – mosolyogtam rá.

- Ti meg miért nem dolgoztok? Van a helyetekre bőven jelentkező, ha úgy gondoljátok, hogy nem akartok tovább itt dolgozni akkor jó úton haladtok. – nézett ránk haragosan Ueda-san.

- Dolgozunk mi, mint a hangyák. – kacsintott rá Mito, aztán fogta magát és lelépett, Genjo vágott egy pofát és amint Ueda-san háta mögé került bemutatott neki én pedig igyekeztem nem elröhögni magamat.

- Hotate, ma ugye tudod, hogy túlóráznod kell, mivel a múltkorit, amikor elengedtelek is be kell pótolni. – sátáni arckifejezéssel nézett rám, várva a reakciómat.

- Rendben. Mást úgysem tehetek. Lassan az iroda lesz az első számú otthonom, lehet holnap behozom az ágyneműmet is és megágyazok a kanapén. – feleltem.

- Látom, szeretsz ironikus lenni, de én majd letöröm a szarvadat. – szorította ökölbe a kezét Ueda-san.  Erre a mondatára már nem tudtam reagálni, mivel szóltak, hogy valaki várja, úgyhogy faképnél hagyott engem. Szorgosan dolgoztam, kapkodtam fel a telefonokat, másoltam, írtam, egyeztettem és nagyon hamar elment az idő, magamban szitkozódtam, hogy még a napi rutinmunkámmal is el vagyok maradva, nem hogy azzal, amit a főnök adott ki, hogy legyen megcsinálva ma.

Este fél kilenc volt és úgy éreztem kiégett az agyam, nem bírom tovább. Ueda-san irodájában is még égett a villany. Azt hittem, ő nem fog túlórázni, de tévedtem, talán szolidaritásból velem marad…várjunk csak, miket beszélek, ő meg a szolidaritás külön dolog. Kezd az agyamra menni ez a munka. Az utolsó kupac papírt raktam le az asztalára, amikor is becsuktam az irodája ajtaját és leültem vele szemben a székre.

- Akarsz valamit? – förmedt rám.

- Tudja, ma láttam a barátját, azt, amelyik a múltkor itt volt, amikor nem kellett túlóráznom. – görcsösen figyeltem a reakcióját. Eddig a szeme se rebbent. – Egy kajáldában volt egy másik férfival. – folytattam tovább. Itt már láttam a tekintetében elsuhanni valamiféle érzelmet.

- És? Azzal találkozik, akivel csak akar, nem értem te mit foglalkozol vele. – majd hirtelen felkapta a fejét és a felismerés szikrájával mutatott rám.

- Te…te…csak nem… - nem fejezete be a mondatot, hanem idegesen a hajába túrt.

- Én mi? – kíváncsi voltam mire gondolhat.

- Bejön neked Takano mint férfi, meg akarod dugni, mi? Erről van szó, de így hogy megláttad egy pasival arra vagy kíváncsi, hogy vajon ő buzi-e. – mondta.

Meglepődtem az eszmefuttatásán, de hamar összeszedtem magamat.

- El kell, hogy szomorítsalak, ő nem buzi. – mindezt persze úgy mondta, mint aki megnyerte a csatát. Lehet azt igen, de a háborút még nem.

- Én azért erre nem vennék mérget. – böktem oda félvállról. – Ma ugyanis azzal a pasival smárolt, akivel találkozott, és nem baráti puszi volt, hanem igazi nyelves csók, amit a szeretők adnak egymásnak. Viszont akkor maga ezért haragszik rá, mert a nő, akit el akar venni feleségül, őt választotta, pedig ezek szerint Takano két oldalon játszik. – fejeztem be szemrebbenés nélkül.

- Honnan tudsz te Aya-ról? – kérdezett vissza döbbenten.

Erre elővettem a gyűrött meghívót és kiterítettem az asztalra.

Ueda-san teljesen elsápadt, majd visszaköltözött belé a szín, majd a következő pillanatban megtapasztalhattam milyen is a jobb egyenese. KO-val ütött ki. Ahogy feltápászkodtam, gyorsan ellenőriztem, megvan-e még az összes fogam. Majd újabb lökést ért és belepaszírozódtam a falba.

- Rohadt kis köcsög! Hogy van képed beleártani magad a más dolgába?! – szűrte a fogai között, közben olyan erősen szorította a karomat, hogy úgy éreztem kettétöri a csontjaimat.

- Tisztában vagyok vele, hogy nem rám tartozik, csak én hülye úgy gondoltam megpróbálom megérteni magát. Miért utál engem? Nem ártottam magának, mégis gyűlöl, de miért? Mert meleg vagyok? Azért mert faszt szopok? A munkám el van végezve, akkor mégis miért, miért, miért… - éreztem, hogy a sírás kerülget, de nem hagyhattam, hogy az érzelmek eluralkodjanak rajtam.

- Fogalmad sincs semmiről. És igen, ha rád nézek, elfog a hányinger, undorodom tőled. Elvisellek, mert el kell, de ez nem jelenti azt, hogy jóban is kell lennünk. Az összes buzi egy rohadék, szar, szemét alak. – Ueda-san már szinte remegett, ahogyan beszélt, annyira ideges volt.

- Foglalkozz a munkáddal, az a dolgod, és ne üsd bele a dolgod más emberek dolgába. – nézett rám fenyegető szemekkel.

Egy nagyot nyeltem az elhangzottak után. Keserűség és fájdalom érződött ki a beszédéből, és nem tehettem róla, megsajnáltam. Tudom, egy hülye vagyok, de hirtelen magamhoz rántottam Ueda-sant és nem eresztettem, csak öleltem. Láthatólag őt is meglepte a reakcióm, mert nem lökött el magától, hanem megölelt és így maradtunk egy darabig, míg végül egyenletessé vált a légzése. Amikor elengedtük egymást a fagyos tekintete fátyolos volt és kissé zavart, én pedig arra gondoltam, soha nem láttam még ennyire jóképű férfit.