The Eye's Boyfriend

5. fejezet

- Na, mi az Hotate? Arcon csapkodjalak, hogy visszatérjen belé a szín? – kérdezi roppant kedvesen Ueda-san. Több ezer pasi van a városban, mért kellett pont abba a fazonba botlanom és miért akart pont velem lefeküdni?! Hiszen csak egyszer találkoztunk, nem tehettem rá olyan mély benyomást, másrészt el fogja venni azt a lányt, bár igaz, hogy láttam egy férfival csókolózni, de akkor én lettem volna a házasság előtti ajándékdugás?

- Hozzád beszélek, válaszolj! – ráz meg Ueda-san. Alig hallom mit mond, el vagyok veszve a gondolataim között.

- Lefeküdtem vele, lefeküdtem és pont vele… - kántálom folyamatosan, mint egy rossz lemez.

Erre Ueda-san felkapja a fejét és rám villantja jeges tekintetét.

- Mit mondtál? Ismételd meg! – parancsol rám. Nem tudok rá figyelni, egyszerűen nem megy.

- Hotate, az isten szerelmére, nyögj már ki valamit! – ráz meg a főnök. Erre már ránézek, bele azokba a jéghideg szemekbe és kitör belőlem, mint ahogyan a vulkánból a láva.

- Lefeküdtem ezzel a Takanóval, de nem tudtam, hogy ő az és és és…. – nem bírom befejezni a mondatot. Ueda-san szemei kitágulnak, amikor eljut hozzá mondandóm lényege és elképzeli a szituációt.

- Baszd meg Hotate! Rohadt kis köcsög! Erre bezzeg volt eszed, elcsábítani Takanót, aki épp az esküvője előtt áll. Undorító vagy, egy kullancs, egy kis szarzsák! – üvöltözik tovább, mint egy idegbeteg.

Hirtelen bevillan valami, amit nem értek. Ueda-san miért ilyen ideges? Amikor itt volt az a fickó és kihallgattam a beszélgetésüket, akkor nem úgy tűnt, mintha puszipajtások lennének, tehát mire fel ez a reakció?

- Egyáltalán nem én kezdeményeztem, hanem a maga haverja, vagy minek nevezzem azt a fazont.

- Ne hazudozz! Takano sosem feküdne le egy magadfajtával!

Magamfajtával? Ezen valamiért nevetnem kell, Ueda-san pedig elképedve néz rám, hogy mi bajom lehet.

- Most tűnj az irodámból Hotate, ja és még valami – hajol közelebb hozzám – Még egyszer meg ne próbálj megcsókolni, különben esküszöm, megöllek! – sziszegi fenyegetően. Legyintek egyet a kezemmel és kisétálok az irodájából. Ez a nap valahogy nem az én napom.

Lassan visszasétálok az irodámba, figyelő tekintetekkel körülvéve, alig várom, hogy magamra zárhassam végre az ajtót. Amikor ez megtörténik, fáradtan rogyok le a székemre és a kezembe temetem az arcomat. Semmi erőm dolgozni, pedig az asztalon jó pár papírhalom éktelenkedik, némelyik nem tűr halasztást, de ma valahogy nem érdekel semmi. Folyton azon az estén jár az eszem és Zorrón, akinek most már arca is van és neve…Takano. Felpattanok, mint akit kilőttek. Beszélnem kell vele! Tudni akarom, mért engem pécézett ki magának akkor. Ránézek az órámra, hamarosan dél, Ueda-san általában el szokott menni ebédelni és olyankor nem viszi magával a mobiltelefonját, azt szokta mondani, hogy legalább ebéd közben ne zargassa senki. Ez lesz az én nagy lehetőségem.

Pontban-délben távozik az irodából Ueda-san, kezében az öltönyével és a táskájával, sietősen szedi a lábát, hogy elérje a liftet. Amint becsukódik a liftajtó, kisurranok az irodámból, be egyenesen az ő irodájába. A titkárnője valahova elment, így még szerencsém is volt, hogy nem kellett hazudnom neki. Ueda-san telefonja a dohányzóasztalon hever árván, felkapom és rámegyek a névjegyzékre. Miközben keresgélek, eszembe jut, hogy nem is tudom milyen Takano, de úgy látszik szerencsém van, mert csak egy Takano nevezetű ember van betáplálva a telefonjába. Gyorsan lementem a számot a saját mobilomba, majd megpróbálom úgy visszahelyezni a telefont ahogy volt és kiosonok az irodából. A titkárnő még mindig sehol, így sebesen visszanyargalok a saját területemre és írok egy sms-t Takanonak. Az üzenet röviden annyit tartalmaz, hogy ma találkozzunk a Forró Szenvedélyben este fél kilenckor, aláírás gyanánt csak a monogramomat írtam. Sóhajtva tettem el a telefonomat, miközben már az estén járt az eszem.

Fél nyolckor tudtam elszabadulni a munkahelyemről, úgyhogy sietnem kellett, hogy időben elkészüljek a találkozáshoz. Igaz, nem írt vissza semmit az sms-re, de bízom benne, hogy eljön és találkozik velem. Genjó és Mito is írt üzenetet, hogy remélik jól érzem magam és hogy mihamarabb találkozzunk. Annyi dolguk lehetett, hogy a szédülésem után nem tudtam összefutni velük. Na meg nekem is teljesen máshol járt az eszem. Ruhakupacot hagyok, mindenhol amerre járok, a táskámat ledobtam a kanapéra, az ingemet a földre, a nadrágomat és a zoknimat már a fürdőben vettem le, de nem volt idő arra, hogy normálisan levetkőzzek és elpakoljak. A forró víz jól esett a bőrömnek, teljesen felfrissültem a zuhanytól. A kérdés már csak az, hogy mit vegyek fel erre az estére. Kitárom a szekrényem ajtaját és csak állok ott szerencsétlenkedve, gondolkozva, végül egy fekete-fehér ing mellett döntök, és fehér nadrágot veszek fel hozzá. Imádom a fehér nadrágokat, főleg amikor vizes lesz és átlátszik… na, most jogos a kérdés, hogy mért lenne vizes..de ezt inkább hagyjuk. Sietősen felöltözöm, begombolom az inget, aztán kezdhetem újra, mert félregomboltam, másodszorra már sikerül helyesen begombolnom magamat, felveszem az órámat, befújom magam parfümmel kicsit, majd elrakom a zsebembe a pénztárcámat és a kulcsomat. Irány a bár!

A bár előtt ácsorogva, azon izgulok, hogy én legyek az első, de amint belépek ez a reményem szertefoszlik, mert bal kéz felől, a biliárdasztal mögötti asztalnál felfedezem Takanot. Lassan, óvatosan indulok meg felé, amint kiszúr, a szája gúnyos mosolyra húzódik.

- Sejtettem, hogy te küldted azt az sms-t. – szólal meg, mihelyst odaérek.

- Üdvözlöm! Hotate Tsukasa vagyok. – udvariaskodom, és azt várom ő is elárulja a teljes nevét vagy valami, de nem szól semmit csak int a kezével, hogy üljek le.

- Ha nem bánod rendeltem neked egy kis martinit. – mutat az asztalon heverő pohárra.

- Nem kellett volna. – felelem zavartan.

- Fogadd el. Na és miért szerettél volna látni? – kérdezi továbbra is mosolyogva.

Úgy érzem játszik velem, mint macska az egérrel. Leülök és idegesen nyúlok a pohár felé, kortyolok belőle, majd a kezemet továbbra is rajta hagyom.

- Tudja Ueda Ryosei alkalmazottja vagyok. – folytatnám, de jelzi, hogy mondandója van.

- Igen, emlékszem rád, amikor ott jártam. És kérnék valamit, tegezz nyugodtan, hiszen barátok vagyunk. – mondja mézes mázos hangon. Már hogy lennénk barátok?!

- Hát, rendben. Nem is tudom, hogy fogjak bele, elég kínos dologról szeretnék beszélni veled. – bátorítóan néz rám a szemeivel, úgyhogy nincs más választásom folytatom.

- Szóval mi a múltkor…tehát nem is olyan régen volt itt egy beöltözős est és ugye te voltál Zorro? – nyögöm ki nagy nehezen.

Előre hajol, és a kezeit ráteszi a térdére.

- Nem gondoltam volna, hogy rájössz, én voltam Zorro. Bár sejtem, Ryosei keze is benne van a dologban. Most már mindegy. Igen, velem szexeltél. – jelenti be olyan nyugodtan mintha az időjárásról beszélnénk.

- De, miért velem? Na meg úgy tudom, meg fogsz nősülni. – gyorsan befogom a szám, még a végén túl sok infót osztok meg vele.

- Ízletes ez a martini. – teszi le az asztalra kiürült poharát. – Jól informált vagy. És, hogy miért te? Egyszerű kíváncsiság. Egy kicsit nyomoztam utánad és tudom, hogy Zorro a gyengéd. Így már nem volt nehéz dolgom. Remélem Ryosei dühös volt ezért. Gondolom tud a dologról. – ismét vigyorog. Ez a pasi kész rejtély. És van benne valami ami rossz érzést ébreszt bennem.

- Csak Ueda-sant akartad idegesíteni azzal, hogy lefekszel velem? De hát őt miért érdekelné, hogy velem… - hirtelen elhallgatok. De hülye vagyok! Ueda-san szereti még azt az Aya-chant és így Takano fájdalmat tud neki okozni, hogy mégis őt veszi el sőt még meg is csalja egy buzival.

Elkezd rezegni a telefonja, rápillant a kijelzőre majd feláll, veszi a táskáját.

- Élvezet volt veled beszélgetni. – elindul, de még mielőtt elmenne mellettem visszafordul, lehajol hozzám és a fülembe súgja. – Nem tudom mit esz rajtad Ryosei. – aztán fogja magát és elmegy, vissza se néz.

Freier Fall - Megtalállak

Kay Engel. Minden este vele álmodok, pedig már jó pár hónapja annak, hogy elment. Letörlöm az izzadságcseppeket a homlokomról, miközben hanyatt fordulok az ágyban. Most azt álmodtam, hogy bejött a lakásomba, én pedig csodálkoztam, hiszen nem is adtam neki kulcsot. Nagyon jól nézett ki, egy szürke póló volt rajta és egy kék farmernadrág, meg egy hátizsák a kezében. Nem mondott semmit, csak lerakta a földre a táskáját és levette a pólóját, közben nem vette le a szemét rólam, majd lassan elindult felém. A várakozás és a vágy miatt alig tudtam türtőztetni magam, legszívesebben odarohantam volna hozzá, és öleltem, csókoltam volna, érezni akartam az illatát, de nem tettem, ehelyett hagytam, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan ő szerette volna. Felhajtotta az ágytakarót és mellém feküdt, majd óvatosan megcsókolt. Eddig tartott a türelmem, rávetettem magam, szívtam, haraptam a nyakát, úgy csókoltam, ahogy még Bettinát se csókoltam soha, ő pedig a kezével kitapogatta a merevedésemet és finoman mozgatni kezdte a kezét rajta. Halkan felnyögtem, mire gyorsított a tempón, de nem akartam még elmenni, még nem, úgyhogy feltápászkodtam és én kerültem felülre, harapdáltam, csókokkal borítottam be a hátát, majd lehúztam a nadrágját és beleharaptam abba a tökéletesen kerek fenekébe, majd bedugtam az egyik ujjamat és ki be húzogattam. Tetszett neki a dolog, mert egyre gyorsabban vette a levegőt, közben beraktam a másik ujjamat is és növeltem a tempót, majd mielőtt elérkeztem volna a legjobb részhez felébredtem. Muszáj volt ezek után rágyújtanom egy cigire. Az mindig meg tudott nyugtatni. Azt hittem túl tudom tenni magam azon, hogy elment, de az utóbbi időben kételkedni kezdtem. Mi több, magamat hibáztattam azért, mert elment. Legbelül egy hang, azt mondogatja, nem te tehetsz róla, de egy másik hang, egy erősebb hang azt suttogja, hogy igenis én vagyok a hibás mindenért. Néhány éve még álmomban se gondoltam volna, hogy kapcsolatom lesz egy másik férfival. Amikor megismertem Bettinát az volt életem legszebb napja, szimpatikusak voltak a szülei, jól kijöttek az én szüleimmel is, minden csodás volt. A gyerekprojekt is a tervek szerint alakult, és olyan gyönyörű volt Bettina állapotosan. Tény, hogy az együttléteknél, kicsit zavart a nagy hasa, de arra gondoltam, csak kilenc hónap, ennyit kell kibírni egy jó szexig. Aztán a készenléti rendőrségnél megismertem Kay-t és a világom a feje tetejére állt. Amikor először csókolt meg és elégített ki a kezével, az egyszerre volt csodás és undorító. Csak úgy kavarogtak bennem az érzések, egyik pillanatban látni se akartam őt, a másikban ott folytatni ahol abbamaradt. Idővel Bettina is észrevette a változást, ingerült volt és sokat veszekedtünk. Próbáltam magam távol tartani Kay-tól, de végül a kíváncsiság, hogy milyen lehet egy férfival legyőzött engem, ezért írtam egy sms-t Kaynak, hogy találkozzunk az erdőben. Emlékszem ömlött az eső, amire odaértem ő már ott állt a kocsijával, amint meglátott kiszállt és a fejére húzta a kapucniját. Én egy kicsit hezitáltam, hogy valóban jó ötlet volt-e idejönni, de aztán döntöttem, kiszálltam a kocsiból és odamentem hozzá. Egy ideig csak néztük egymást, próbáltunk olvasni a másik tekintetében, az övéből nem tudtam semmit sem kiolvasni, tudtam, hogy nekem kell lépni, hiszen ő már felfedte a szándékait korábban. Egy határozott mozdulattal megfogtam a fejét és magamhoz rántottam egy csókra. Úgy tűnt, kicsit meglepődött, de nem ellenkezett, hanem visszacsókolt és átölelt. Annyira jó íze volt, hihetetlen, hogy egy férfi iránt is lehet így érezni, ahogy akkor ott éreztem. Felizgultabb voltam, mint amikor Bettinával csináltam. Megfordítottam Kayt, hogy háttal legyen nekem, ő pedig megkapaszkodott a kocsi tetejében, én pedig csókoltam ahol értem, letoltam a nadrágját és beraktam a farkamat és megdöngettem a kocsinál, majd beszálltunk és ott tovább folytattuk, majd hazamentem Bettinához. Később még találkozgattunk Kayjal, és az egyik alkalommal adott nekem egy kulcsot a lakásához. Hevesen vert a szívem, de persze nem mutattam ki mennyire boldog voltam ettől a gesztustól. Persze Kayjal is voltak viták, de végül egymás mellett kötöttünk ki. Nekem jó volt ez így, hogy titokban találkoztunk, de láttam rajta, hogy ő többet szeretne, viszont nekem ott volt Bettina és a leendő gyermekem. Szerettem Bettinát és nem akartam elhagyni, legalábbis akkor még azt hittem szerelemmel szeretem, de később rájöttem, hogy az már rég nem az volt, csak féltem változtatni az életemen. Aztán jött az az ominózus jelenet, ami elindította a lavinát. A kórházban voltam, Kay odajött hozzám, meg akart csókolni, de én aggódtam, hogy meglát valaki, ezért elfordítottam a fejemet, amikor megcsókolt, de amikor felállt, hogy menne, megláttam a szemében a szomorúságot és elkaptam a kezét, körülnéztem és visszarántottam magamhoz egy igazi, szenvedélyes csókra. Persze anyám pont akkor érkezett és mindent látott. Idő kérdése volt, hogy minden kiderül, és ki is derült. Bettina kiakadt és elköltözött, én elmentem Kayhoz és visszaadtam neki a kulcsokat, amivel egyértelművé tettem, hogy ennyi volt. Elmentem Bettináékhoz, próbáltam meggyőzni, hogy jöjjön vissza hozzám, de nem jártam sikerrel. Egy darabig egyedül laktam a lakásban, de aztán Bettina visszaköltözött, persze semmi sem volt olyan mint régen, idővel ő is és én is beláttam. De addigra már késő volt, rádöbbentem, hogy szeretem Kayt, és képes lennék felvállalni őt mindenki előtt. Elmentem a lakására, betörtem az ajtót, de csak a nagy üresség fogadott. Elköltözött, elvitte az összes cuccát. Én ott teljesen összetörtem, próbáltam hívni, de ki volt kapcsolva. Rájöttem, hogy más férfival nem tudok olyan kapcsolatba kerülni, mint vele voltam, ez is azt jelentette, hogy ő különleges a számomra. Vissza kellett térnem a rendőrséghez, amikor futottunk a pályán az élre törtem, a fülemben pedig ott csengett a hangja… Egyenletesen lélegezz!

Teltek, múltak a hetek, egy héten kétszer meglátogattam Bettinát és a gyerekemet. Nagyon gyorsan nőtt a kis csöppség. Bettina talált magának egy srácot, úgyhogy teljesen ki volt virulva, aminek igazán örültem, hogy őt legalább boldognak láthatom. Nagy nehezen a szülei is elfogadták, hogy meleg vagyok, már nem nehezteltek rám, és amikor épp ott voltak Bettinánál, amikor én is, egész jól elbeszélgettünk. Sajnos a szüleim viszont nagyon ki voltak rám akadva, anyám alig szólt hozzám, apám szintén került engem. Rosszul esett, hiszen jól megvoltunk korábban, ezért reménykedtem, hogy egyszer megváltozik a véleményük és rájönnek, hogy én továbbra is ugyanaz maradtam.

- Marc? Marc Borgmann? – hallottam meg egy hangot a hátam mögül. Már végeztem a zuhanyzással, épp a cipőmet kötöttem be. Felálltam és megfordultam, egy idegen srác állt mögöttem, kissé félénken, vagy izgatottan, nem tudtam eldönteni. A kezeit tördelte, és idegesen tekingetett jobbra-balra.

- Igen? Segíthetek valamiben? – kérdeztem tőle.

- Nos, igazából… - majd elharapta a mondat végét. – Á, felejtsd el. – mondta végül. Összehúzott szemöldökkel néztem rá. Mi a picsa! Odaléptem hozzá, majd megkínáltam egy cigivel.

- Kérsz egyet? – nyújtottam felé, mire bólintott és elvett egyet. Meggyújtottam az enyémet, majd odaadtam az öngyújtót neki, végül mindketten tiltott helyen pöfékeltünk.

- Szóval, ki vagy te és mit akartál az előbb mondani? – tettem fel neki a kérdést, amire megrándult egy kicsit és megmerevedett.

- Michael Schmitt vagyok. – azt hittem folytatja, de megint elhallgatott. Basszus, ebből a fiúból mindent harapófogóval kell kiszedni?! Lassan kifújtam a füstöt, majd elkezdtem bepakolni a cuccomat a táskámba. Amikor már azt hittem nem fog megszólalni Michael, mégis megtette, ráadásul olyat mondott, amitől a szívem elkezdett zakatolni.

- Tudom hol van Kay. – mondta halkan, suttogva. A szívem őrülten vert, lefagytam, azt hittem rosszul hallottam, amit mondott, ránéztem döbbent tekintettel és ő csak bólintott. Le kellett ülnöm, úgyhogy sokkos állapotban huppantam le a padra.

- Pletykálták, hogy ti ketten… szóval tudod. – babrált a kezeivel. – Kay magának való fickó az biztos, viszont akitől bérelte az itteni lakását az nem más volt, mint az apám. Ő pedig nem hagyta úgy elmenni, hogy nem tudja tényleg lesz fedél a feje felett, na meg Kay tartozott egy kis összeggel neki szóval érthető volt, hogy elkérte az új címét. – Itt vett egy nagy levegőt, mielőtt tovább folytatta volna – Tehát, meg van a címe, ha érdekelne. Persze, nem akarok beleavatkozni, de figyeltelek és láttam milyen búval baszott vagy. – halványan rám mosolygott, közben elnyomta a csikket és belenyomta a padló egyik résébe. Nem tudtam megszólalni, annyira hihetetlen volt ez az egész, aztán bevillant egy gondolat. Megragadtam Michaelt a ruhájánál fogva és nekilöktem a szekrénynek. Kitágultak a szemei a reakcióm miatt.

- Most baszakodsz velem? Miért kéne elhinnem a mesédet? – szűrtem a fogam közt. Annyira, de annyira akartam, hogy minden, amit mondott igaz legyen, de nem dőlhettem be neki csak úgy. Láttam, hogy kezd megnyugodni, úgyhogy engedtem a szorításán.

- Ha szeretnél, gyere el velem apámhoz. Ő majd igazol. És ő az, aki meg tudja adni neked a címét is.

Két óra múlva ott álltam Michael-el a szülei házánál. Szörnyen ideges voltam és feszült. Az ide fele vezető út alatt elszívtam majdnem egy egész dogoz cigit. Nem beszélgettünk, én belemerültem a gondolataimba, ő pedig zenét hallgatott.

- Fáradj be! – tárta ki előttem az ajtót.

- Te vagy az Michael? – szólalt meg valahol a háttérben egy érdes hang.

- Igen apa! Viszont hoztam valakit, aki beszélni szeretne veled. – kiabált be a konyhába Michael.

Egy kötött pulcsis, pamutnadrágos férfi lépett elő a konyhából és barátságosan megpaskolta a fia vállát majd felém fordult.

- Oh, én Marc vagyok, Marc Borgmann. – nyújtottam a kezet a férfi felé. Érdes keze és erős kézfogása volt.

- Hans Schmitt. Örvendek. Gyere beljebb. – tessékelt be a konyhába, úgyhogy nem toporogtam tovább az előtérben, mentem utána.

- Ülj csak le valahova, mutatott rá az asztal körüli székekre. – a legközelebb esőt választottam és leültem. Michael közben elment valamerre.

- Mit szeretnél? Lakást bérelni? Egy főre vagy van konkrét személy, akivel össze szeretnél költözni? Tudok ajánlani…

Közbevágtam, mert egyáltalán nem érdekelt a lakásbérlés és ehhez hasonlók.

- Nem, nem szeretnék bérelni semmilyen lakást. Van sajátom. – felelem. Erre meglepődve néz rám, kissé oldalra billentett fejjel.

- Akkor nem értem, mit szeretnél tőlem. – mondja karba tett kézzel.

- Szóval, Michael azt mondta, hogy Kay Engel magától bérelte a lakást, és hogy megadta a címét is. Ez igaz? – kicsit előrehajolok, és várom a válaszát. A tenyerem izzad, úgyhogy észrevétlenül próbálom beletörölni a nadrágomba.

- Kay Engel… ismerős a név, várj egy pillanatot. – majd elmegy, és pár pillanat múlva visszajön egy füzettel a kezében. Visszaül és elkezdi lapozgatni.

- Áhá. Igen, már tudom kiről van szó. – mosolyog sejtelmesen. – Miért szeretnéd tudni a címét? Ugyanis Kay a lelkemre kötötte, hogy ne adjam meg senkinek. Ezért valami nagyon jó indokot kell mondanod ahhoz, hogy átgondoljam a dolgot. – néz farkasszemet velem.

- Mert szeretem. – bukik ki belőlem az őszinte válasz, amin magam is meglepődök milyen könnyen ki tudtam mondani.

- Szóval te voltál az a fiú, akiért szenvedett. – bólogat bőszen Hans.

- Kay mesélt magának rólam? – ez olyan hihetetlenül hangzik.

- Tudod, amikor kiegyenlítette a havi összeget, mindig beszélgettünk egy kicsit, név szerint sosem említett téged, de a leírás alapján tényleg te lehetsz az. Viszont pont azért ment el, hogy téged elfelejtsen. Sajnálom, nem fogom megadni az új címét neked. – felállt és az ajtó felé mutatott. Kimondhatatlanul csalódott voltam, nem akartam beletörődni ebbe.

- Ne szórakozzon! Muszáj megtudnom a címét! – csaptam egy nagyot az asztalra, de ő nem törődve velem, kiment a konyhából. Belerúgtam a székbe, majd fogtam magam és kirohantam az utcára onnan pedig haza. Hazaérve, egyből bementem a zuhany alá, és észre se vettem mikor kezdtek el folyni a könnyeim.

Másnap délután kimentem futni az erdőbe, igaz minden Kay-ra emlékeztetett, de a friss levegő és a nyugalom miatt szerettem itt futni, jobban, mint máshol. Hamarosan hallottam, hogy még valaki fut rajtam kívül. Kay. Persze hamar elhessegettem ezt a gondolatot így lassítottam és bevártam a futótársat. Nagy lihegve Michael állt meg mellettem. Eszembe jutott Kay mit szokott mondani ilyenkor.

- Egyenletesen lélegezz. – veregettem hátha Michaelt. Kivert kutya ábrázattal pislogott rám, majd felemelte a hüvelykujját, jelezve, hogy megmarad és minden oké. Amikor összeszedte magát kiegyenesedett és megszólalt.

- Van még mit javítanom ezen. – erre helyeseltem én is. – Hallottam, hogy apám tegnap nem adta meg Kay címét.

Ahogy ezt előhozta megint dühös lettem és legszívesebben bevertem volna az apja képét.

- Mindegy. Nem érdekel. – felvettem az álarcomat, ami korántsem volt bombabiztos.

- Én megszereztem neked. Tessék. – nyújtott át egy fehér cetlit. Remegő kézzel vettem el tőle.

- Igazából csak ezért futottam el idáig. Most hazamegyek. Szia. – indult volna, de visszatartottam.

- Miért teszed ezt értem? – nem értettem az egészet.

- Mert én vagyok Teréz anya. – egyszerre nevettük el magunkat, majd felrakta a kapucniját és elfutott arra, amerre jött. A tenyeremben szorongattam az a papírost, ami elvezethet Kay felé. Most ez volt számomra a legnagyobb kincs.

- Hány napra mész? – kérdezte a telefonba Bettina.

- Még nem tudom, ameddig szükséges. – feleltem, miközben az utolsó ruhadarabokat is bepakoltam a hátizsákomba.

- Vigyázz magadra, várunk vissza a babával együtt.

- Adj neki egy nagy puszit a nevemben. Amint újra itthon leszek, meglátogatlak titeket. – majd elköszöntem és leraktam a telefont. Hát mégis belevágtam a nagy útba. Eldöntöttem, hogy megkeresem Kayt és újrakezdem vele, tiszta lappal. Egy cottbus-i cím volt megadva neki, úgyhogy irány Cottbus.

A vonatról leszállva kérdezősködtem az emberektől, akik meglepően segítőkészek voltak. Az időjárás borús volt, és kissé hűvös, szerencse, hogy vettem fel pulcsit, így nem fáztam. Találtam egy olcsó szállodát, ahova be is jelentkeztem, úgyhogy sikerült hamar megszabadulnom a csomagjaimtól. Vettem egy forró fürdőt, majd megebédeltem és interneteztem egy kicsit, majd kiálltam az erkélyre elszívni egy cigit. Holnap lesz a nagy nap, amikor nekiállok megkeresni Kayt. Itt vagyok, és most nem foglak elengedni téged.

Másnap korán keltem, viszont olyan gombóc volt a torkomban és a gyomromban, hogy nem tudtam enni egy falat reggelit sem. Ittam egy erős kávét, közben elszívtam egy cigit és rákészültem a nagy napra. A fejemben ezer és ezer variációt játszottam le, hogyan is fog lezajlani a nagy találkozás Kay és köztem. Ezért is volt, hogy hol magabiztosnak éreztem magam, hol pedig a legszívesebben hazautaztam volna. Végül, döntöttem, felkaptam a kulcsomat és a pénztárcámat, a cetli ott lapult a bal zsebemben és elindultam. A szállodában a portástól kérdeztem meg, hogy merre található ez a cím és egész jól útbaigazított. Reggel 10 óra volt, a nap úgy látszik ma se fog előbújni, sötét felhők borították az eget, én pedig mérges lettem magamra, hogy nem kapucnis felsőt vettem fel. Kissé meglepődtem, amikor rájöttem, hogy ahol Kay lakik csak négysaroknyira található attól a szállodától, ahol megszálltam. Amikor megtaláltam a tizenötös számot, körbejártam nem is egyszer, erőt gyűjtve, ahhoz, hogy becsengessek. Nem tűnt rossz környéknek. Az épület hátsó felénél játszótér húzódott, a ház előtti kert gondozott volt, szép virágokkal. Vettem egy nagy levegőt, elszívtam egy csomó cigit, majd bevettem egy rágót és elindultam majd megálltam az ajtó előtt. Becsengettem. Aztán vártam. Lépteket hallottam, majd nyílt az ajtó.

- Marc… - kerekedett el Kay szeme. Felfaltam a tekintetemmel, nem változott semmit sem, bár a tekintete mintha fakóbb lett volna.

- Kay.. – leheltem a nevét. Egyikünk se lépett a másik felé, éreztem valamiféle ellenállást Kay részéről, ezért inkább maradtam ott ahol voltam.

- Hogyan találtál meg? – kérdezte némi szemrehányással a hangjában. A hangszínétől visszatért a gombóc a torkomba.

- Volt egy jóakaróm és általa. Beszélnünk kell. Annyi minden történt. Bemehetnék? – tettem fel neki a kérdést. Kissé mintha kényelmetlenül érezte volna magát, azért amiért lát, persze érthető, de azt hittem jobban fog örülni nekem.

- Kay, ki az? – szólalt meg valaki a háttérben, majd körvonalazódott is az a valaki. Egy barnahajú, 33 év körüli srác kukkantott ki Kay mellől és érdeklődve nézett hol rá, hol rám.

- Sajnálom Marc, de nincs miről beszélnünk, ne nehezítsd meg ezt kérlek. – nézett félre Kay, a másik srác pedig átkarolta. Borzongás futott végig az egész testemen. Hányni tudtam volna, amikor összeállt a kép. Hirtelen annyira dühös és csalódott lettem, hogy lendült a karom és ököllel bevertem egyet Kaynak, majd odamondtam egy baszd meget és eltűntem onnan amilyen gyorsan csak tudtam. Mintha az időjárás is tudta volna, milyen szar a hangulatom elkezdett esni, úgyhogy csurom vizesen értem vissza a szállodába. Nem volt kedvem semmihez, se fürdeni, se enni, csak befeküdtem az ágyba és nagyon csalódott voltam. Sírni akartam, de nem tudtam, ököllel vertem a párnát és kiabáltam mindenfélét. Amikor kissé lenyugodtam, rájöttem, hogy én vagyok a leghülyébb ember a világon. Addig cseszekedtem, míg végül elvesztettem Kayt. Azt, akit szeretek.

Mivel négy napra foglaltam a szobát, úgy gondoltam nem megyek haza hamarabb, hanem felfedezem a várost. Felvettem a futócuccomat és elmentem futni. Feltűnt, hogy a háztömbök mögött egy park húzódik, úgyhogy arra vettem az irányt, az eső továbbra is esett, de nem érdekelt, csak futottam, hátha ki tudom futni magamból a fájdalmat. Egy idő után feltűnt, hogy fogalmam sincs, merre vagyok. Nem igazán volt kitaposva a futóknak út, úgyhogy kissé gázos helyzetbe kerültem, de valahogy nem érdekelt. Nekidőltem egy fának, amíg kifújtam magamat. Amikor felnéztem láttam nem messze egy futót, úgyhogy utána iramodtam. Amikor sikerült beérnem megszólítottam.

- Hé, ne haragudj! – fújtattam.

- Marc? – csodálkozott rám a kapucni alól Kay. Ilyen nincs, gondoltam. Pont belé botlok.

- Mielőtt azt hinnéd, hogy követtelek rosszul hitted, csak a tetves kiutat szerettem volna megtudni valakitől, de nem tőled. – megfordultam és elindultam az ellenkező irányba.

Kay megragadta a karomat és mindketten elestünk a földre. Ő került felülre, szaggatottan vette a levegőt, ahogy én is. Ahogy rajtam volt, megkívántam. Érezni akartam, hiszen olyan rég volt már, mikor utoljára szeretkeztünk. Lehúztam magamhoz a fejét és megcsókoltam. Beleremegett a csókba, úgyhogy felbátorodtam és benyúltam a pulcsija alá, végigsimogattam a mellkasát, majd egy hirtelen mozdulattal lehúztam róla. A szám rátapadt a mellbimbóira, csókoltam, szívogattam őket, végignyaltam az egész felsőtestét, amit láthatóan élvezett, a keze a farkamnál járt. Segítettem neki kibújni a nadrágomból, a keze egyből az alsógatyámat kereste, lehúzta, majd belenézett a szemembe, és bekapta a farkamat. Egyből a mennyországban éreztem magamat. Kay szája csodákat művelt odalent. Annyira hiányzott, nem is gondoltam volna, hogy ennyire vágytam rá. Aztán bevillant, hogy nincs nálam óvszer.

- Kay…ah, figyelj..nincs nálam óvszer. – próbáltam kinyögni a szavakat.

Erre ő is felnézett, és rázta a fejét, hogy nála sincs, de annyira fel voltam izgulva, meg akartam kúrni, magamban érezni ennyi idő után, úgyhogy kicsusszantam alóla és én kerültem felülre, harapdáltam a fülét, kóstoltam őt, ízlelgettem, simogattam a tökéletes testét, majd végül elkezdtem nyalni a formás popsiját, nagyon tetszett neki, én pedig nem tudtam betelni vele, többet akartam. Bedugtam az egyik ujjamat, majd felnyögött, úgyhogy folytattam, ki-be huzigáltam és tágítottam, aztán bevezettem magamat belé, annak ellenére, hogy nem volt óvszer nálunk. Mennyivel más volt így a szex. Óvszer nélkül sokkal de sokkal jobb volt, tudom, hogy a biztonságos szex óvszerrel a legjobb, de ez az érzés, hogy nincs akadály bent a farkamnak valami mámorító érzés volt. Kay is így gondolhatta, mert lehúzott magához egy szenvedélyes csókra. És a testünk eggyé olvadt.

Nem tudom ezek után hogyan tovább. Mindketten felöltözve állunk egymással szemben. Most már tudom, hogy Kay nem felejtett el engem, hiszen annó azt mondta szeret, de akkor ki ez a pasi a lakásán.

- Marc. Szeretlek. – töri meg végül a csendet.

- Tudom. De akkor ki az a faszi a lakásodon? – teszem fel a kérdést, és előre félek a válaszától.

- Az unokatesóm. – feleli mosolyogva. Hülye fejet vághatok, mert elkezd nevetni.

- Unokatesó? Na ne szórakozz! Átkarolt, és és… - nem tudom folytatni.

- Csak nem féltékeny valaki? – dönti oldalra a fejét továbbra is mosolyogva. – Hozzá költöztem azután, ami köztünk történt.

- Kay, Bettina és én szakítottunk, csak a gyerek miatt járok hozzá, és már kész vagyok vállalni a szerelmünket. Akkor nagyon féltem az előítéletektől, mit fognak hozzá szólni az emberek és igen, kényelmes volt ez a helyzet amiben akkor voltam. De elbasztam mindent, amikor hagytalak elmenni, és ezt a mai napig bánom. Azért vagyok itt, hogy próbáljuk meg együtt, újra. Lehet? – kölyökkutya szemekkel nézek rá, remélem igent mond.

Lendül a lába és fenéken billent. – Te hülye! Annyira örülök, hogy megkerestél. Szeretlek! – majd magához húz és megcsókol.

Ahogy belépünk a házba, egyből a földre dobjuk a csomagjainkat. Kaynak rengeteg van, mert végül meggyőztem, hogy jöjjön vissza és éljen velem. Felfedezi a lakásomat, én pedig mosolyogva gyújtok rá egy cigire, majd odajön, kiveszi a kezemből és szív belőle egy nagyot. – Tetszik az ágyad. Nem akarod felavatni velem? – kacsint rám.

Hát lehet erre nemet mondani?

Kay végre itt van velem, és elkezdődik kettőnk közös élete. Nem lesz zökkenőmentes, de együtt mindenen túljutunk majd. Most már csak azt szeretném, hogy a szüleim is elfogadják Kayt, azon leszek, hogy ez így legyen.

Vége