The Eye’s Boyfriend

 4. fejezet

Hangokat hallok, de nem látok senkit és semmit. Először távolinak tűnnek, majd egyre közelebbinek. Ismerősnek tűnnek, az egyik hang egy nőé a másik pedig egy férfié. Mind a ketten kiabálnak, a fejem pedig majd szétrobban. Kényszerítem a szememet, hogy kinyitódjon, először forog velem a szoba, majd szép lassan megáll a körhinta.

- Fogalmam sincs, mi a fasz történt Hotatéval! Gondolt egyet és elájult.  – Ez a hang Ueada-san hangja volt.

- Lehet mentőt kellene hívni, elég sápadt és nincs túl jó bőrben! – hallom meg Mito aggódó hangját, majd felsikít. – Tsukasa! – hajol fölém.

- Hé… - ennyit bírok kinyögni, közben azon vagyok, hogy felüljek, Mito segít, és egy párnát tesz a hátam mögé. A tekintetem megállapodik Ueda-sanon, akin észreveszem az aggódás apró jeleit, amin valamiért kicsit mosolyognom kell.

- Mi történt veled? – ül le mellém Mito.

Sóhajtok egy nagyot, amikor visszaemlékezem miért is történt ez az egész.

- Nem ettem ma még semmit, talán ez miatt lehetett. – felelem végül. – Rendben leszek. – mosolygok rá biztatóan. – Viszont szeretnék négyszemközt beszélni Ueda-sannal.

Mito meglepődik, de bólint, ad egy puszit és kimegy az irodából.

Tekintetemmel ismét célba veszem a főnökömet.

- Azt hiszem, beszélnünk kell.

- Mito! Hogy van Tsukasa? – pattan fel a fotelból Genjo és sietett oda a lányhoz.

- Szerencsére jól van. Ő azt állítja nem evett még ma, és ezért lett rosszul.

- De te nem hiszed, hogy csak ennyi lenne. – fejezte be Genjo a mondatot.

- Most még Ueda-sannal beszél. Ha nem akarja elmondani nekünk, akkor nem fogjuk erőltetni a dolgot. A lényeg, hogy nagyobb volt az ijedség, mint a baj. Menjünk, igyunk egy kávét. – fogta karon Genjot és elindultak a büfé felé.

Ueda-san kényelmetlenül tekinget jobbra, balra, míg végül megadóan felemeli a kezét és leül mellém a kanapéra.  Látom, azt várja tőlem, hogy majd én kezdek beszélni, megkönnyítve a dolgát, de csöndben maradok. Pár perc elteltével rám néz, mintha megpróbálna olvasni a gondolataim között, de én rendületlenül tartom a pókerarcomat, így végül belátja, hogy neki kell elkezdenie beszélni.

- Hotate, nem értem a viselkedésed. Kutakodsz a cuccaim között, majd pedig elsápadsz, amikor megtalálod a kölcsönbe kapott farsangi ruhámat. Most elmondom neked még egyszer, nem az enyém a ruha, hanem az egyik barátomé. Szóval, nem tudom miért voltál kiakadva, de jobb ha lenyugszol a picsába és munkára alkalmasan távozol az irodámból! – közölte Ueda-san.

- Tehát azt mondja, egy barátjáé a ruha…ez nagyon jó, de rendben, tegyük fel hiszek magának. Tudni szeretném ki ez a barát. Mondja meg a nevét! – szinte követelem tőle a választ, muszáj tudnom. Bár még mindig inkább afelé hajlok, hogy az övé a ruha, de ha bebizonyítja az ellenkezőjét, akkor én lennék a világ legboldogabb embere.

- Mit érdekel téged kié ez a ruha, úgysem ismered a baráti körömet.

- Válaszoljon, és ne tereljen. – sziklaszilárd maradok, látom ezzel kicsit megleptem, belülről vigyorgok mint a vadalma.

- Cöhh, rohadt pimasz alak vagy. Nem gondoltam, hogy buzi létedre ilyen tökös gyerek vagy. – villantja rám a tekintetét.

Erre felmegy bennem a pumpa, egyből nem szédülök, felpattanok és felrántom Ueda-sant is és nekilököm a falnak. A rohadék csak vigyorog rajtam. Játszani akar, hát játszhatunk, de engem nem fog beszaratni.

- Ó, csak nem tiportam a lelkedbe? – folytatja tovább a kis drága.

Erre nekem is valami ütőssel kell válaszolnom és már meg is van mi lesz az, amitől rohadt pipa lesz rám fél perc múlva.

- Ezek szerint szereti a tökös pasikat, ugye Ueda-san? Vallja be, hogy feláll tőle a farka. – villantom rá a győztes pillantásomat, és látom, hogy elértem a célomat, mert felém ütne, de elkapom a kezét és megfordítom őt arccal a falhoz a kezét pedig hátraszorítom. A csípőmet nekitolom a fenekének, amitől még jobban fiszkalódik és dühöng.

- Ne ennyire hevesen főnök, mert még a végén én is felizgulok. – érzem, elvetettem a sulykot, holnap ezer százalék, hogy nem kell jönnöm dolgozni, de nem érdekel. Velem ne baszakodjon.

- Eressz el te kis puhapöcsű! Tőled soha nem fog felállni! – köpi felém a szavakat.

- Bizonyítsa be. Csókoljon meg. – erre abbamarad az izgés mozgás.

- Mi van?

- Elvileg nem indul be tőlem, tehát a csók se okozhat problémát. – erre csak nekiveri a fejét a falnak, mert nem tud ellentmondani nekem.

- Baszódj meg!

- Akkor kérem a csókomat. – odahajolok hozzá, először nem fordítja felém a fejét, de erősebben szorítom a karját, így kénytelen hozzám fordulni. Közelről nézve rohadtul szép szája van, férfi létére nagyon szép íves. Megnyalom a szám szélét, majd rávetem magam az ajkára. Az volt a tervem, hogy épp csak súrolom a száját, ennek ellenére, ahogy hozzáértem és megcsókoltam, ő teret engedett a nyelvemnek, mígnem ellökött magától.

- Nem indultam be rád. – mondja félig nekem, félig magának, bár a nadrágja dudorodása másról árulkodik.  Meghagyom ebben a hitében.

- Amúgy, hogy én is tegyek érted valamit, ez a ruha Takanoé. – mondja nekem ördögi mosoly kíséretében.

Érzem, hogy elsápadok, ezek szerint Takanoval dugtam? Ezt nem hiszem el!