2016. január 25., hétfő

Grimm maraton a snitt.hu oldalon

Ti használjátok ezt az oldalt? www.snitt.hu
Aki még nem hallott volna erről az oldalról (én csak a moly tesójának hívom), az alapelve ugyanaz, mint a molynak, csak itt könyvek helyett a filmnézéseket és sorozatnézéseket lehet rögzíteni. Itt is lehet idézeteket megosztani, kihívásokat létrehozni és jobbá tenni az oldalt feltöltésekkel stb stb. 

Bátorkodtam létrehozni az első kihívásomat itt és most azokhoz szeretnék szólni, akik nagy Grimm sorozat fanok ill. akik egész eddig csak szemeztek vele. December végéig van lehetősége a résztvevőknek megnézni az összes évadot, továbbá kiemelni melyik évadban mi az ami tetszett, nem tetszett és egyéb észrevételeket tenni. Ha ez mind megtörtént, és persze miután jelentkeztek a kihívásra (a linkeket is csak a kihívás kezdetétől fogadok el) akkor a résztvevők egy plecsnivel lesznek gazdagabbak. :) 

Saját magam számára is egy kihívás, hiszen eddig én is csak várólistára tettem ezt a sorozatot, viszont idén meg fogom nézni. Remélem lesz alkalmam kibeszélni a részeket akár veletek is kedves olvasók. :)
Itt a link, ahol jelentkezni tudtok a kihívásra.: Grimm maraton

Mindenkinek jó sorozatnézést kívánok!


Mediátor-sorozat

Folytatódik Meg Cabot nagysikerű sorozata, A Mediátor. 
Tiniként rajongtam ezért a sorozatért, és megmondom őszintén, hogy amikor meghallottam, hogy érkezik a folytatást, teljesen belelkesedtem.
Suze, Jesse, Dom atya és a többiek mind nagyon hiányoztak, és volt idő amikor eltöprengtem rajta, vajon a happy end után kivel mi történhetett...és erre varázsütésre (na jó, pár évnyi varázsütsére) Meg megadja rá a választ.
Amitől el tudtam olvadni ebben a sorozatban az Jesse amikor megszólalt: - Querida
Ó bárcsak nekem mondaná ezt valaki XD

Reméljük hamarosan magyarul is olvashatjuk tovább Suze és Jesse bonyodalmas szellemekkel teli életét. :)


Meg Cabot: A mediátor sorozat az eddig megjelent részek magyarul, továbbá a várható két új kötet a Proposal és a Remembrance








2016. január 15., péntek

Music post

"Egy dallam lehet nagyszerű, de a dalszöveg az, amitől egy dal végül időtlenné válik."



Sokszor halljuk és valljuk be, mi magunk is gyakran énekeljük Máté Péter nagy sikerű zenéjének a szövegét: Zene nélkül mit érek én...



Ezen gondolkodva elképzeltem, milyen lenne egy olyan világ, ahol nem lenne zene. A válasz egyszerű: Borzalmas!

A zene egy reménysugár, hogy az embert kizökkentse a hétköznapok szürkeségéből, terápia ha valami rossz ér minket, örömforrás ami sosem hagy minket egyedül. A zene szinte válasz mindenre.
Megmondom őszintén, hogy én szeretem, ha egy dalnak jó szövege van, olyan, amit magamévá tudok tenni.
Manapság ezt a Skillet zenekar adja meg nekem. A Skillet egy keresztény rock/hard rock zenekar Memphisből, Tennessee államból. Az együttest 1996-ban alapították. A bandában John Cooper, Korey Cooper, Seth Morrison és Jen Ledger Zenél.
A szerencsések találkozhattak velük a VOLT fesztiválon. :)
John hangja valami zseniális (oké a pasi se semmi ;) ) ha egyszer meghallod függővé válsz tőle. Napi szinten hallgatom őket, sokszor azt veszem észre, hogy megyek dolgozni és útközben is, a fejemben éneklem a Hero vagy a Monster szövegét, amikor erre rájövök, persze mosolyognom kell, amitől viszont a velem szembejövő emberek néznek rám furán. :D
A lényeg a lényeg, jöjjön tőlük pár kedvencem.:

Skillet: Monster
Skillet: Hero
Skillet: Whispers in the dark
Skillet: Comatose


És jöjjenek más örök kedvenc zenék:
Uraboku: Inishie
Uraboku OP 1
Tokyo Ghoul: Unravel
Takfarinas:Chouya Chouya
Goosebumps theme song

A lista még bőven folytatódna, na de pöttyedt fáradt vagyok ma, úgyhogy majd máskor még jövök egy kicsit bővebb zenei ajánlóval. :)















2016. január 3., vasárnap

Goodreads

Sziasztok!

Idén is be lehet jelölni Goodreadsen, hogy hány könyvet terveztek elolvasni az idén. 
Sajnos a tavalyi 100 könyv nem jött össze, ezért picit csalódott is vagyok, ezért idén óvatos voltam és csak 80-at jelöltem be. Remélem ez sikerülni fog és talán túl is tudom majd szárnyalni. 
Persze az élet mindig közbeszól, de ettől függetlenül olvasni, olvasni, olvasni amikor csak lehet. :) 


Kellemes hétvégét! :)

ui: Holnap sajnos már munka :( Kezdődnek a szürke hétköznapok, de szerencsére mi könyvmolyok el tududnk menekülni a képzeletbeli világunkba, ahol megannyi csodás történetet élhetünk át. :)