The Eye's Boyfriend

5. fejezet

- Na, mi az Hotate? Arcon csapkodjalak, hogy visszatérjen belé a szín? – kérdezi roppant kedvesen Ueda-san. Több ezer pasi van a városban, mért kellett pont abba a fazonba botlanom és miért akart pont velem lefeküdni?! Hiszen csak egyszer találkoztunk, nem tehettem rá olyan mély benyomást, másrészt el fogja venni azt a lányt, bár igaz, hogy láttam egy férfival csókolózni, de akkor én lettem volna a házasság előtti ajándékdugás?

- Hozzád beszélek, válaszolj! – ráz meg Ueda-san. Alig hallom mit mond, el vagyok veszve a gondolataim között.

- Lefeküdtem vele, lefeküdtem és pont vele… - kántálom folyamatosan, mint egy rossz lemez.

Erre Ueda-san felkapja a fejét és rám villantja jeges tekintetét.

- Mit mondtál? Ismételd meg! – parancsol rám. Nem tudok rá figyelni, egyszerűen nem megy.

- Hotate, az isten szerelmére, nyögj már ki valamit! – ráz meg a főnök. Erre már ránézek, bele azokba a jéghideg szemekbe és kitör belőlem, mint ahogyan a vulkánból a láva.

- Lefeküdtem ezzel a Takanóval, de nem tudtam, hogy ő az és és és…. – nem bírom befejezni a mondatot. Ueda-san szemei kitágulnak, amikor eljut hozzá mondandóm lényege és elképzeli a szituációt.

- Baszd meg Hotate! Rohadt kis köcsög! Erre bezzeg volt eszed, elcsábítani Takanót, aki épp az esküvője előtt áll. Undorító vagy, egy kullancs, egy kis szarzsák! – üvöltözik tovább, mint egy idegbeteg.

Hirtelen bevillan valami, amit nem értek. Ueda-san miért ilyen ideges? Amikor itt volt az a fickó és kihallgattam a beszélgetésüket, akkor nem úgy tűnt, mintha puszipajtások lennének, tehát mire fel ez a reakció?

- Egyáltalán nem én kezdeményeztem, hanem a maga haverja, vagy minek nevezzem azt a fazont.

- Ne hazudozz! Takano sosem feküdne le egy magadfajtával!

Magamfajtával? Ezen valamiért nevetnem kell, Ueda-san pedig elképedve néz rám, hogy mi bajom lehet.

- Most tűnj az irodámból Hotate, ja és még valami – hajol közelebb hozzám – Még egyszer meg ne próbálj megcsókolni, különben esküszöm, megöllek! – sziszegi fenyegetően. Legyintek egyet a kezemmel és kisétálok az irodájából. Ez a nap valahogy nem az én napom.

Lassan visszasétálok az irodámba, figyelő tekintetekkel körülvéve, alig várom, hogy magamra zárhassam végre az ajtót. Amikor ez megtörténik, fáradtan rogyok le a székemre és a kezembe temetem az arcomat. Semmi erőm dolgozni, pedig az asztalon jó pár papírhalom éktelenkedik, némelyik nem tűr halasztást, de ma valahogy nem érdekel semmi. Folyton azon az estén jár az eszem és Zorrón, akinek most már arca is van és neve…Takano. Felpattanok, mint akit kilőttek. Beszélnem kell vele! Tudni akarom, mért engem pécézett ki magának akkor. Ránézek az órámra, hamarosan dél, Ueda-san általában el szokott menni ebédelni és olyankor nem viszi magával a mobiltelefonját, azt szokta mondani, hogy legalább ebéd közben ne zargassa senki. Ez lesz az én nagy lehetőségem.

Pontban-délben távozik az irodából Ueda-san, kezében az öltönyével és a táskájával, sietősen szedi a lábát, hogy elérje a liftet. Amint becsukódik a liftajtó, kisurranok az irodámból, be egyenesen az ő irodájába. A titkárnője valahova elment, így még szerencsém is volt, hogy nem kellett hazudnom neki. Ueda-san telefonja a dohányzóasztalon hever árván, felkapom és rámegyek a névjegyzékre. Miközben keresgélek, eszembe jut, hogy nem is tudom milyen Takano, de úgy látszik szerencsém van, mert csak egy Takano nevezetű ember van betáplálva a telefonjába. Gyorsan lementem a számot a saját mobilomba, majd megpróbálom úgy visszahelyezni a telefont ahogy volt és kiosonok az irodából. A titkárnő még mindig sehol, így sebesen visszanyargalok a saját területemre és írok egy sms-t Takanonak. Az üzenet röviden annyit tartalmaz, hogy ma találkozzunk a Forró Szenvedélyben este fél kilenckor, aláírás gyanánt csak a monogramomat írtam. Sóhajtva tettem el a telefonomat, miközben már az estén járt az eszem.

Fél nyolckor tudtam elszabadulni a munkahelyemről, úgyhogy sietnem kellett, hogy időben elkészüljek a találkozáshoz. Igaz, nem írt vissza semmit az sms-re, de bízom benne, hogy eljön és találkozik velem. Genjó és Mito is írt üzenetet, hogy remélik jól érzem magam és hogy mihamarabb találkozzunk. Annyi dolguk lehetett, hogy a szédülésem után nem tudtam összefutni velük. Na meg nekem is teljesen máshol járt az eszem. Ruhakupacot hagyok, mindenhol amerre járok, a táskámat ledobtam a kanapéra, az ingemet a földre, a nadrágomat és a zoknimat már a fürdőben vettem le, de nem volt idő arra, hogy normálisan levetkőzzek és elpakoljak. A forró víz jól esett a bőrömnek, teljesen felfrissültem a zuhanytól. A kérdés már csak az, hogy mit vegyek fel erre az estére. Kitárom a szekrényem ajtaját és csak állok ott szerencsétlenkedve, gondolkozva, végül egy fekete-fehér ing mellett döntök, és fehér nadrágot veszek fel hozzá. Imádom a fehér nadrágokat, főleg amikor vizes lesz és átlátszik… na, most jogos a kérdés, hogy mért lenne vizes..de ezt inkább hagyjuk. Sietősen felöltözöm, begombolom az inget, aztán kezdhetem újra, mert félregomboltam, másodszorra már sikerül helyesen begombolnom magamat, felveszem az órámat, befújom magam parfümmel kicsit, majd elrakom a zsebembe a pénztárcámat és a kulcsomat. Irány a bár!

A bár előtt ácsorogva, azon izgulok, hogy én legyek az első, de amint belépek ez a reményem szertefoszlik, mert bal kéz felől, a biliárdasztal mögötti asztalnál felfedezem Takanot. Lassan, óvatosan indulok meg felé, amint kiszúr, a szája gúnyos mosolyra húzódik.

- Sejtettem, hogy te küldted azt az sms-t. – szólal meg, mihelyst odaérek.

- Üdvözlöm! Hotate Tsukasa vagyok. – udvariaskodom, és azt várom ő is elárulja a teljes nevét vagy valami, de nem szól semmit csak int a kezével, hogy üljek le.

- Ha nem bánod rendeltem neked egy kis martinit. – mutat az asztalon heverő pohárra.

- Nem kellett volna. – felelem zavartan.

- Fogadd el. Na és miért szerettél volna látni? – kérdezi továbbra is mosolyogva.

Úgy érzem játszik velem, mint macska az egérrel. Leülök és idegesen nyúlok a pohár felé, kortyolok belőle, majd a kezemet továbbra is rajta hagyom.

- Tudja Ueda Ryosei alkalmazottja vagyok. – folytatnám, de jelzi, hogy mondandója van.

- Igen, emlékszem rád, amikor ott jártam. És kérnék valamit, tegezz nyugodtan, hiszen barátok vagyunk. – mondja mézes mázos hangon. Már hogy lennénk barátok?!

- Hát, rendben. Nem is tudom, hogy fogjak bele, elég kínos dologról szeretnék beszélni veled. – bátorítóan néz rám a szemeivel, úgyhogy nincs más választásom folytatom.

- Szóval mi a múltkor…tehát nem is olyan régen volt itt egy beöltözős est és ugye te voltál Zorro? – nyögöm ki nagy nehezen.

Előre hajol, és a kezeit ráteszi a térdére.

- Nem gondoltam volna, hogy rájössz, én voltam Zorro. Bár sejtem, Ryosei keze is benne van a dologban. Most már mindegy. Igen, velem szexeltél. – jelenti be olyan nyugodtan mintha az időjárásról beszélnénk.

- De, miért velem? Na meg úgy tudom, meg fogsz nősülni. – gyorsan befogom a szám, még a végén túl sok infót osztok meg vele.

- Ízletes ez a martini. – teszi le az asztalra kiürült poharát. – Jól informált vagy. És, hogy miért te? Egyszerű kíváncsiság. Egy kicsit nyomoztam utánad és tudom, hogy Zorro a gyengéd. Így már nem volt nehéz dolgom. Remélem Ryosei dühös volt ezért. Gondolom tud a dologról. – ismét vigyorog. Ez a pasi kész rejtély. És van benne valami ami rossz érzést ébreszt bennem.

- Csak Ueda-sant akartad idegesíteni azzal, hogy lefekszel velem? De hát őt miért érdekelné, hogy velem… - hirtelen elhallgatok. De hülye vagyok! Ueda-san szereti még azt az Aya-chant és így Takano fájdalmat tud neki okozni, hogy mégis őt veszi el sőt még meg is csalja egy buzival.

Elkezd rezegni a telefonja, rápillant a kijelzőre majd feláll, veszi a táskáját.

- Élvezet volt veled beszélgetni. – elindul, de még mielőtt elmenne mellettem visszafordul, lehajol hozzám és a fülembe súgja. – Nem tudom mit esz rajtad Ryosei. – aztán fogja magát és elmegy, vissza se néz.