Ai no kusabi - Kinyilatkoztatás

 Rajongói fordítás!!!!





A közeledő autó csikorgó gumijai felébresztették őt a gondolataiból. A bejárat fölé szerelt kamera elkapta a hajának hullámait, majd kinyílt az ajtó és egy magas, formás alak állt a küszöbön. 

Katze nem először látta már, hanem vagy ezerszer, de még mindig nem tudta megszokni ezt a látványt - elakadt a lélegzete, mint azelőtt. Mint az első alkalommal. És a másodiknál és harmadiknál.

De ma a tulajdonost éri meglepetés. Erre a gondolatra Katze nevetésben tört ki.

Iason körülnézett, valami nem stimmel.

Minden különös volt. Katze a kanapén ült, ahelyett, hogy a monitornál lenne, ez szokatlan volt. Katze minden ok nélkül nevetett, ez nem volt helyénvaló. Katze zavart tekintete, és az alkohol szúrós szaga, ez.. egyszerűen nevetséges.

Gyönyörű szeme kikerekedett. - Te részeg vagy?

- Ó, igen. - vigyorodott el Katze. - Azt hiszem, a mai napon vonultam be a történelembe. Ez az első alkalom, hogy sikerült meglepni egy főkonzult. A keserűség a hangjában elárasztotta a szobát. De a halk hang arra kényszerítette, hogy összegömbölyödjön a sötét sarokban.

- A második. - ült le szemközt Iason Katzéval. - Az első alkalommal befurakodtál Tanagura rendszerébe.

Katze hallgatott, a tekintete megállapodott valamin Iason háta mögött. A főkonzul igazán meglepődött. Mindig úgy vélte, hogy a segédje is, de úgy tűnt, a korábbi furniture még mindig képes meglepetést okozni.

- Miért? - Katze a Blondie hangjában őszinte érdeklődést hallott.

- Mi miért? Miért vagyok részeg?

A selymes haj megingott megerősítésképp.

- Miért ne?

Ő csak hallgatott, megpróbálva feltárni a lelkét.

- Annyira tudni akarod, miért vagyok részeg? - Katze hangja dühös volt. - Akkor elmondom neked. Amikor furnitureként dolgoztam, úgy éltem meg mint magát a poklot, akkor az első alkalommal rájöttem, hogy mit jelent nem aludni az éjszaka, irreális dolgokat álmodni. Féltem az éjszakától, félve vártam a sötétedést. Mivel fizikailag nem tudtam szabadulni az égető vágytól, megkönnyebbülést találtam az interneten. A számítógép fénye jég volt a szememre, olyan közömbös és hideg. Amikor rajtakaptál... Rögtön azt gondoltam, minden véget ért és tudod mit, én örültem ennek. De nem mentettél fel. Még rosszabbat kaptam. Csak ekkor vettem észre, hogy az álmatlan éjszakák tündérmesék voltak ahhoz képest, amiken keresztülmentem azután. Korábban nem számított akármennyire rossz is a helyzet, állandóan a közeledben lehettem és láthattalak. Nem vettél észre engem, de nekem ez mindegy is volt.

A harag alábbhagyott és Katze arcán megjelent a közöny. De Iason ránézett, nem vette le róla a szemét, kényszerítve, hogy lecsupaszítsa a lelkét. Egyre inkább.

- Szeretlek Iason Mink. És nem érdekel mit gondolsz róla. Szeretni téged, túl nagy teher a számomra. Azt szeretném kérni, ha tudod milyen érzés ez..de tudom, hogy most már tudod. Valamennyi rajtam megállapodott pillantásodat éreztem az egész testemmel. De megtanultam együtt élni veled. És megszoktam a fájó forróságot a testemben. Megszoktam ezt. De tudtam, hogy nem olyan mint te. Nem olyan, mintha te lettél volna, ragyogó, égő, lendületes szenvedélyes szerető. Én egyszerűen nem tudtam, hogy képes vagy erre. Tudod, ez elsodort. Fáj azt látni, hogy a szemed ragyog egy más látványától. Kedves, hogy megismerhettem az újat neked. És rettenetes, hogy mennyire buzgón haladsz a saját bukásod felé. Részeg vagyok. Tudod minden embernek van egy határ, ameddig képes elviselni a fájdalmat. Én nem vettem észre, amikor átléptem ezt a határt. Fáradt vagyok. Nem bírom tovább.

Katze felemelkedett. A homályosság eltűnt a szeméből. - Sajnálom, hogy meg kellett hallgatnod mindezt. Egyszerűen rosszkor jöttél. Felejtsd el.

Katze előtt karnyújtásnyira állt Iason, olyan közel mint eddig soha. Magas, erős, de túl vékony az ő magasságával. A szokásos maszk elfoglalta helyét a sovány arcon. Katze magába zárkózott.

De...

- Velem maradsz? - csendes, elbűvölő hangja elcsuklott, mint egy ostor, megtörve az önuralmát. Katze megrándult. Egy pillanatra becsukta a szemét, választ várva ily módon. Még ha később el is jön a halál.

- Nem. - lehelte ki a tagadást, fehér kesztyűs kezét ökölbe szorítva. Iason nem is sejti, hogy ez az egyszerű szó milyen fájdalmat okoz neki. Katze, Katze a hűséges és odaadó - elhagyja őt.

Iason nem értette az érzéseit. A harag hirtelen megnőtt, amikor meg merte mondani neki azt hogy "nem". De ezt követte a félelem. A félelem, hogy ezek a borostyán szemek nem az övéi már, hogy többé nem látja ezt a csendes imádatot, amely titkon felizgatta. Iason elmosolyodott. Úgy látszik túlságosan kötődik a régi furnituréhez. De nem engedi elmenni. Nem most, csak most nem. Sajnálom Katze, de megteszem újra és újra.

Iason felállt Katze előtt. - Szükségem van rád. Nem mehetsz el.

- Sosem hagyod, hogy bárki kikapcsoljon? - mosoly jelent meg Katze arcán. - De tévedsz. El tudlak hagyni. Ez az egyetlen ami menthető és megmaradt a számomra.

Katze elfordult, hogy ne lássa azokat a szemeket, amelyek megégették a szívét. A lelke nyüszített és várt valamire. Mi az? Egy ütés, egy kiáltás? Bármi, de nem kapott választ.

Erős kéz fonódott a dereka köré és magához húzta a forró testet. Katze kétségbeesetten megrándult, ahogy megpróbálta kiszabadítania magát. De Iason erősebb volt. Mindenben. Szorosabbra vonta az ölelést.

- Katze, ne hagyj el. Kérlek. Szükségem van rád. Nagy szükségem.

A hang kitartó suttogás, bódító méreg, megfosztva az akaratot a hatalomtól, hogy ellenálljon.

Katzét megdöbbentette a Blondie alig hallható hangja és megfordult a karjai közt. Közel álltak egymáshoz. Túl közel. Túl közel. És első alkalommal Katze tényleg belenézett azokba a csillogó kék szemekbe. Most először nem volt jeges, csupán kérlelés és félelem. És néma megbocsátás. 

Katze csak bámulta, képtelen volt levenni a szemét róla és Iason tovább folytatta.

- Bocsáss meg. Más módon nem megy. Én csak egy hibás gép vagyok, nincs jogosultságom a helyreállításhoz. Azt mondod, látod az én bukásomat. - gonosz nevetés hangzott fel a fülénél. - Tudom hogy. Tudom mi lesz ennek a vége. Azt is tudom hogyan érzel, túlságosan is. A kérdés, mikor. És hogyan. De nem fogok megállni. Nem akarok és többé nem is tudok. Már túl késő. Ne hagyj el most. Csak most ne. - suttogása alig volt hallható. - Kérlek. Megígérem, hogy szenvedésed nem fog sokáig tartani.

Katze szeme tágra nyílt, amikor a szavak eljutottak a tudatáig. 

- Nem! Ne merd azt mondai, hogy..! - a sikolyától, csaknem megsüketült Iason. Katze hirtelen megborzongott. - Mit művelsz velem?

A kérdés lesújtott Iason szívére. De nem tudta abbahagyni. Nem válaszolt semmit, csak nézett továbbra is a másik szemébe, aki észrevétlenül lett a második legkedvesebb lény az ő világában. A feje is lüktetett. 

- Bocsáss meg kiscica, bocsáss meg, bocsáss meg, bocsáss meg. Újra használom. 

Katze görcsösen sóhajtott, a szeme elsötétült a fájdalomtól.

- Jól van, te nyertél. Ismét. - Katze kiszabadította magát az ölelésből. - Megteszem amit kérsz. Nem hagylak el. Egészen a végéig.

Megkönnyebbülés és öröm villant fel a szép arcon, amely szinte fizikai fájdalmat okozott. Egészen a végéig. Bármi legyen is az.

- De most jobb, ha elmész. - Iason újból felállt, olyan ismerős és kiszámítható Katze.

- Értem. - És Katze magára maradt.

Egy darabig még állva maradt és hallgatózott. Amikor a távolodó autó zaja eltűnt, térde esett. Széles válla remegni kezdett a ritmikus zokogástól és a megtört szív kiáltása törte meg a csendet. A holdfény megvilágította az asztalon levő nyitott, de érintetlen üveget. Nem tudta rávenni magát, hogy igyon még egy kortyot.

Vége