Ryan Loveless: Ethan és Carter

Carter Stevenson folytonos dadogásával és tikkelésével huszonnégy éves korára teljes magányra kárhoztatta magát. Jóllehet, a barátai is azzal nyúzzák, hogy a Tourette-szindrómának rendeli alá az életét, Los Angelesből egy csöndes kaliforniai kisvárosba költözik. Meghúzza magát, kerüli az embereket. Nem is sejti, hogy újdonsült szomszédja, Ethan Hart, hamarosan feldúlja magányát, és kilöki őt a nagybetűs életbe.
Ethan már a kezdet kezdetén megvallja az érzelmeit Carternek, bár közben retteg, hogy agysérülése kettejük közé áll, noha Ethan sokkal fogékonyabb az érzelmekre, mint az átlag. Carternél sokkal több forog kockán: ő többször megégette magát, és nem szeretné, ha megint összetörnék a szívét.
Ethan minden alkalmat megragad arra, hogy bebizonyítsa, ő és Carter összetartoznak. Aztán Ethan tragikus hírt kap. Végső kétségbeesésében Carterhez fordul segítségért. Vajon Carter kiállja a próbát?

Egy Tourette-szindrómás és egy agysérült fiú életét ismerhetjük meg ebben a könyvben. Carter új városba költözik, ahol a szerelmet is megtalálja, méghozzá a szomszéd fiúban. Ethan agysérült fiú. A szülei egyszerűen fantasztikusak. Annyira jól kezelik a helyzetet, pedig belegondolva, borzasztó lehetett nekik, hogy a teljesen ép, egészséges kisfiúk egyik napról a másikra leamortizálódott.

 "A sikeres zuhanyozás lépései
1. Vizezd és samponozd be a hajad!
2. Öblítsd le alaposan!
Nagyjából ugyanazokból a lépésekből állt, mint Ethanék listája, de néhány pontot összevontak rajta. Ethan nem tudta, sírjon vagy nevessen. (…)
5. Te vagy a legszebb férfi, akit ismerek.
Köszönöm, hogy vagy nekem.
(…)
A következő napokban Ethan több ilyen üzenetet is talált. "Szeretlek" – állt a mikró használati Utasítása fölött. "Tökéletes vagy" hirdette egy cetli a hifi oldalán. "Te vagy életem legszebb ajándéka" – végződött a sajtos melegszendvics receptje a kenyértartó mellett.
Ethan is írt pár üzenetet, és Carter kottái közé rejtette őket. "Melletted tökéletesnek érzem magam." "Mindennap kívánlak." "Szép a segged." Az utolsóra mosolygós arcot rajzolt. Carter, valahányszor rábukkant egyre, cuppanós puszit nyomott Ethan arcára."

 A szülők azt mondják baleset történt, viszont később kiderül, hogy két srác volt a tettes akik jól megverték szegény Ethan-t. Amikor a fiú rájön elég rosszul fogadja, de Carter segít neki. A két támadó ráadásul abba az étterembe jár, ahol Ethan is dolgozik és jópofiznak vele, illetve leginkább csak egyikük, aki később személyesen is bocsánatot kér Ethan-tól.

Nagyon megható, ahogyan a két fiú szerelme kibontakozik és megnyílnak egymásnak. Ethan érdekes karakter, hiszen voltak felnőttes megmozdulásai és voltak egész gyerekes beszólásai tettei.

-Itt mindenki haver – nyújtotta előre a gitárt Horatio.
Ethan közbe akart lépni, de Carter már elvette a hangszert.
-Legalább a rángatózáson kívül is csinál valamit – szólalt meg Elliot. – Nem kéne gyógyszert szedned? – Carter heze hátralendült. Horatio elengedte a gitárt, és az a földre esett.
-Bocs – mondta Carter.
-Többet is kibírt már. – Horatio felvette a gitárt, és ismét Carter felé nyújtotta.
Carter ezúttal nem nyúlt utána.
-A gyógyszertől le-le-lelassultam. – Hirtelen elhallgatott. Ethan követte Carter tekintetét a tűz túloldalára, ahol Elliot ült azzal a lánnyal, aki miatt az előbb egyedül hagyta őt (Nem is olyan csinos.) Úgy rángatóztak, mint Carter, de csúnya zene áradt belőlük. A lány nevetett, Elliot pedig csúfondárosan mosolygott.
-Elliot! – kiáltotta apa, mire a lányt még jobban elfogta a nevetés.
-Elnézést. – Carter majdnem hasra esett az egyik farönkben. Ethan is felállt.
-Carter!
-A kocsinál leszek. – Azzal Carter eloldalgott.
Ethan legszívesebben felüvöltött volna. Odavágtatott Elliothoz, és belecsapott az ostoba képébe. Ha teheti, a lánynak is behúz egyet. Apa hátulról elkapta, és elvonszolta a tűz mellől.
-Ethan!
Ezek szerint Elliotot sem szabad megütni.
-Felidegesítette Cartert!
-Ülj már le! – Ethan engedelmeskedett, de vasvilla tekintettel meredt Elliotra, aki nyöszörögve tapogatta az arcát. Végre az a hülye csaj is abbahagyta a vigyorgást.

Ennél a résznél sajnáltam Carter-t. Több olyan rész is volt a könyvben, ahol összeszorult a szívem az emberi gonoszságon, butaságon, 

 -Ne fészkelődjön annyit, jó?
-Sa-sa-sa…
-Nem tehet róla – hajolt át Elliot Carter fölött. – Ha valami nem tetszik, tessék odébb ülni!
-Ide szól a jegyünk.
-Nem vettem észre, hogy meglöktem önt – mentegetőzött Carter, a térdének címezve a mondandóját. – Sajnálom. – Lopva Elliotra sandított. Elliot megvédte? Sőt, nemcsak megvédte, hanem ráadásul olyan képet vágott, mintha legszívesebben behúzna egyet a nőnek.
-Mi az, hogy nem vette észre? – méltatlankodott a nő. – Úgy lökdös, hogy mindjárt tengeribeteg leszek.
Carter továbbra is lesütötte a szemét. A combja alá dugta a kezét, hogy ne rángatózzon, de ettől meg a könyöke vágódott oldalra. Mindenáron pontot akart tenni a vita végére.
-Sajnálom. Nem mindig veszem észre. – Ha a nő végre leszáll róla, egész előadás alatt uralkodni fog magán.
-Mondom, hogy nem tehet róla. Nem bírja felfogni? – szólalt meg újra Elliot.
-Elliot! – kapcsolódott be Liz a beszélgetésbe. – Mi folyik itt?
Carter legszívesebben a föld alá süllyedt volna.
-A fia – mutatott a nő Carterre – egyfolytában fészkelődik.
-Carter, cseréljünk helyet – mondta Liz.
-Nem vagyok a fia – szólalt meg Carter. De azért feltápászkodott, és átült Elliot meg Nolan közé.
Liz rámosolygott a nőre.
-Most pedig elmesélem önnek, hogyan kell toleránsan viselkedni a betegekkel szemben.
-Itt nyugodtan fészkelődhetsz, nem gond – mondta Elliot.

viszont voltak jó pillanatok is a könyvben, amiken jókat mosolyogtam. Jó lenne ha a való világban is segítőkészebbek és elfogadóbbak lennének az emberek.

Egész biztos, hogy még sokszor újra el fogom olvasni ezt a könyvet! Bátran ajánlom mindenkinek!