Hűség és vonzódás – Sekai Ichi Hatsukoi fanfic

Hűség és vonzódás – Sekai Ichi Hatsukoi fanfic

1. fejezet

Yokozawa leparkolt fekete sportkocsijával Takano háza előtt. Főiskola óta szerelmes volt belé, sikerült is elcsábítania, és azok voltak élete legcsodálatosabb szeretkezései. Mostanában viszont Masamune furcsán viselkedett. Nem akart elmenni vele inni, a munkában is távolságtartóan bánt vele. Kénytelen volt a legváratlanabb időpontokban megjelenni nála, így Masamune kénytelen volt elviselni a társaságát. Egyszerűen szánalmasan viselkedik, gondolta magában, ahogy besétált a liftbe. Hajnali két óra volt, ő pedig ahelyett, hogy otthon maradt volna, elment a sarki kisboltba, bevásárolt, és most itt áll Masamune ajtaja előtt. Fél perccel később kivágódott az ajtó, és Onodera kipirosodott szemmel, ijedten bámult fel rá. Yokozawa megrökönyödve nézett a fiúra. Mit kereshet ilyenkor itt? Miért nem alszik? Mit csinálhattak? Ezernyi kérdés cikázott át az agyában. Miután Onodera elment, Yokozawa letette a konyhaasztalra az ételt, amit hozott. Takanót a szobájában az ágyon ülve találta meg. Épp most készült rágyújtani egy újabb szál cigire.
– Mit keresett itt ez a fiú? – kérdezte tőle Yokozawa vádlón.
Takano lesütötte a szemét és kifújta a cigarettafüstöt.
– Csak átugrott dolgozni. Ennyi az egész.
– Ne nézz hülyének! – kiáltott rá.
– Tudod ki ő? Aki miatt lelkileg összetörtem középiskolás koromban, aki elhagyott engem – mondta Takano, a hangja szomorkásan csengett.
Yokozawa ereiben meghűlt a vér. Legnagyobb félelme kezdett valóra válni. Így viszont már értelmet nyert, miért kerülte őt a férfi. Nyelt egy nagyot, majd Takanóra nézett, és félve kérdezte meg.
– Vissza akarod őt kapni?
Takano nem válaszolt, de ahogy ránézett, nem is volt szükség arra, hogy bármit is mondjon.

''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''

Másnap a kiadónál mindenki kerülte Yokozawát, ugyanis aki bátorkodott hozzá szólni, annak leüvöltötte a fejét, okkal, ok nélkül egyaránt. Belül érezte, nem kéne hagynia eluralkodni az érzéseit, de a Takanóval történt hajnali beszélgetés óta egyszerűen nem tudott uralkodni magán.
– Yokozawa-san! Ne haragudj, de tudnál nekem segíteni?
– Mi a fenéért veszitek fel a fizetéseteket, ha segítségre szorultok – kezdte mondani, ám amint szemtől szembe került azzal, aki megszólította, harag öntötte el. – Te?! Jobban tennéd, ha a munkádra koncentrálnál, nem pedig arra, hogy hajnalok hajnalán a főnököd lakásán üsd el az időt.
Onoderán látszott, hogy zavarba jött az éjszakai események említése kapcsán. Elpirult, és össze-vissza próbált magyarázkodni, persze ezzel is csak elárulta magát.
– Sa-sajnálom, tényleg csak dolgoztunk Takano-sannal, de én mondtam neki, hogy holnap is ráérne a dolog, de ő…
– Fogd be a szád! Így akarod behálózni őt, igaz? Felejtsd el, ő már az enyém! – vágott vissza Yokozawa.
Onodera nem egészen értette, jobban mondva inkább nem akarta érteni, mit is jelentett Yokozawa előbbi mondata, inkább sűrű bocsánatkérések közepette elsietett.
Yokozawa követte a tekintetével, míg el nem tűnt a folyosó végén. Közben egy gondolat kezdett megfogalmazódni az elméjében. Masamune egész biztos kiábrándulna belőle, ha egy másik férfival kapná rajta Onoderát. Azt is tudta, ki lenne a megfelelő a csábító szerepére. Elővette a mobilját, bepötyögte a számot, három csengés után beleszóltak.
– Halló!
– Szia! Itt Yokozawa! Tudnánk találkozni a kiadó sarkánál lévő kávézóban úgy egy óra múlva?
– Várj egy pillanatot! Rendben, addigra pont végzek, akkor ott találkozunk, szia!
– Várlak!
Yokozawa letette a telefont és elmosolyodott. Most már minden a másik félen múlik.

''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''

Pontosan egy óra múlva Yokozawa ott ült a sarki kávézó hátsó részében, és a kávéját kortyolgatta. Pár perccel később Yuu huppant le a mellette levő székre. A haját összeborzolta a szél, a tekintetében kíváncsiság tükröződött.
– Miért hívtál ide? Mi az a fontos dolog? – kérdezte, miközben közölte a pincérrel, hogy csak egy ásványvizet szeretne inni. A pincér szó nélkül nyugtázta a dolgot, és átment a szemközti asztalhoz, annak reményében, hogy ott több mindent fognak rendelni tőle.
Yokozawa megköszörülte a torkát. Nem köntörfalazott, egyből a lényegre tért.
– Tudom, hogy Chiakival nem alakultak túl jól a dolgok, de lenne egy srác, akire rámozdulhatnál.
Yuu felhúzta a szemöldökét. – Viccelsz? Én csak arra „mozdulok” rá, aki nekem tetszik, nem pedig azért, mert valaki azt mondja.
Nem lesz könnyű menet meggyőzni, gondolta Yokozawa. Kortyolt egyet a kávéjából, majd tovább folytatta a mondandóját.
– Nem is láttad még, úgyhogy nem tudhatod, bejön-e neked, vagy sem. Találkozz vele, és kiderül, működik-e köztetek a kémia. Egy találkozásba nem halsz bele – noszogatta.
Yuu elgondolkodott. Hatori lecsapta a kezéről Chiakit, és még egy visszautasítást nem viselt volna el a büszkesége. Viszont abban igaza van Yokozawának, hogy egy találkozás nem jelent még semmi komolyat. Szörnyen érezte magát, amikor látta Hatorit és Chiakit együtt. Csak ő is boldog szeretne lenni, olyan nagy kérés ez, elmélkedett magában, végül egy nagyot sóhajtott, és belenézett Yokozawa fürkésző tekintetébe.
– Rendben. Szervezz be egy találkát, de nem ígérek semmit. Mellesleg, miért olyan fontos neked ez? Nem szoktál ilyen önzetlen és segítőkész lenni.
Yokozawa felnevetett. – Igazad van, nem is ezért teszem, de nekem is az érdekeimet szolgálja mindez. Ha jól sülnek el a dolgok, talán beavatlak a részletekbe – mondta végül.
– Kíváncsian várom. Na, én mentem. – Azzal felállt, és kisétált a kávézóból.
Yokozawa elővette bal zsebéből a cigijét, majd rágyújtott, közben arra gondolt, nem kell már sok idő és Takano ismét az övé lesz.