Hűség és vonzódás – Sekai Ichi Hatsukoi fanfic

Hűség és vonzódás – Sekai Ichi Hatsukoi fanfic

2. fejezet

Másnap Yokozawa az épület előtt várta Onoderát. Mivel Takano megfázott, ezért a fiú egyedül jött dolgozni.
– Jó reggelt! – köszönt Onodera.
– Jó reggelt! Várj egy pillanatot. Fogd ezt meg – nyújtott felé egy cetlit. – Az egyik mangaka nem tudta betartani a határidőt, ezért segítségre van szüksége, úgyhogy most azonnal oda kell menned hozzá. A papíron rajta van a cím. Most pedig indulj!
– És mi lesz a saját munkámmal? – kérdezte Onodera.
– Ez elsőbbséget élvez. Később ráérünk azzal foglalkozni. Majd Kisa besegít, hogy ne maradj el vele.
– Rendben. Máris indulok! – Ezzel Onodera visszaindult a metróhoz.
Yokozawa elővette a telefonját, és felhívta Yuut.
– Most indult el hozzád. Sok szerencsét!

***

Yuu egy nagy sóhajtással tette le a telefont. Egész éjjel azon törte a fejét, hogy miért akarja Yokozawa összeboronálni őt valakivel. Arra rájött, hogy nyilván az útjában állhat a srác, de mégis nagyon különösnek tartotta az egészet. Nagyon szeretheti azt a férfit, akiért képes ilyen módszerhez folyamodni.
Mindezek mellett Chiaki próbált úgy viselkedni vele, mintha semmi sem történt volna, de legbelül érezte, a viszonyuk mégsem olyan, mint korábban. Igyekezett elkerülni azt, hogy kettesben maradjanak, és ha elhívta valahová, mindig talált kifogást, ami miatt nem tudott elmenni vele. Yuu szomorúan pillantott íróasztalára, ahol ott pihent a rajzfüzete. Tele volt Chiakiról készült rajzokkal. Minden vágya az volt, hogy lerajzolhassa meztelenül, de csak félig-meddig sikerült ezt elérnie. Közben arra gondolt, hogy Hatori érintheti Chiaki testét, csókokkal boríthatja be, kényeztetheti. Yuu mérgében falhoz vágta a füzetet. Nem szabad többé erre gondolnia. Chiaki a múlt, amit le kell zárnia magában…

Egy óra múlva halk, de határozott kopogás hallatszott, Yuu odasétált az ajtóhoz, és kinyitotta. Nem tudta, kicsípje-e magát az alkalomra, vagy nem, de inkább maradt az egyszerű kék farmernél és sötétkék kapucnis pulcsijánál. Az ajtó túloldalán álló srác kipirosodott arccal nézett rá, majd meghajolt és bemutatkozott, látszott rajta, hogy szörnyen zavarban van.
– Onodera Ritsu vagyok, örvendek a találkozásnak!
Egész helyes, gondolta magában.
– Szia! Yuu vagyok, gyere be. Érezd magad otthon.
Onodera besietett az ajtón, levette a kabátját, majd a sálját beletűrte a kabátja ujjába és felakasztotta az előszobában levő fogasra. Kibújt a cipőjéből, és követte be a szobába.
– Elnézést, de hol vannak a többiek? – kérdezte csodálkozva Onodera, ahogy körbepillantott a helyiségben.
Yuu számított erre a kérdésre, úgyhogy nem zavartatta magát, belehuppant az ablak mellett lévő fotelbe, és úgy válaszolt.
– Nem tudtunk senki mást mozgósítani. Ezért is örülök, hogy te el tudtál jönni – mosolygott rá.
– Rendben, akkor mit kell csinálnom? – kérdezte lelkesedéstől kipirult arccal Onodera.
Yuu jó alaposan végigmérte. Nagyon aranyos. Főleg amikor zavarban van és elpirul.
– Yuu? Figyelsz rám? – lengette meg a kezét Yuu orra előtt Onodera.
– Bocsi, csak elbambultam. Az ágy melletti asztalon vannak, amiket ki kell vágnod és felragasztani. Menni fog?
– Persze! – bólintott rá Onodera, és lázasan belemerült a munkába.
Yuu közben fél szemmel figyelte a fiút, hogyan dolgozik. Látszik rajta, hogy a tökéletességre törekszik, és szívvel lélekkel csinálja azt, amit rábíznak. Egész biztos a szerelemben is ilyen lehet, szőtte tovább a gondolatait.
Telt-múlt az idő, és lassan három órája dolgoztak megállás nélkül. Yuu felállt a székből, és kinyújtóztatta elgémberedett csontjait.
– Megyek, hozok harapnivalót és egy kis teát. – Majd a konyha felé vette az irányt.
Onodera épp csak bólintott, továbbra is bele volt merülve a munkába.
Nem sokkal később visszatért pár rizsgombóc és tea kíséretében. Letette őket az asztalra, majd a tekintete megállapodott a fal mellett levő füzeten. Odasétált, felvette, majd egy üres oldalra lapozott. Visszaült a székébe, és elkezdett rajzolni. Pár perc múlva Onodera felsóhajtott.
– Kész, befejeztem! – nézett fel Yuura, aki hol rápillantott, hogy pedig körmölt valamit.
– Öhm, mit csinálsz? – kérdezte gyanakvóan.
– Lerajzollak – válaszolta.
Onodera szemei kikerekedtek.
– Te most komolyan engem rajzolsz? Mégis miért? És mért nem kérdeztél meg erről, hogy egyáltalán akarom-e vagy valami… – tekingetett körbe zavartan.
Yuu abbahagyta a rajzolást. – Meg kell szoknod ezt. Imádok rajzolni, főleg másokat. Te pedig annyira bele voltál merülve a munkába, hogy megihlettél. Késztetést éreztem, hogy lerajzoljalak – vigyorgott rá.
Onodera felállt és elindult felé. – Megnézhetem a rajzot?
– Még nem. Majd ha teljesen kész lesz – dugta a háta mögé a füzetet. – Ha hajlandó vagy modellt állni nekem még egy kicsit, akkor még ma megláthatod az alkotásom. Viszont előbb elfaxolom a kész dokumentumokat, és utána folytathatjuk.
Onodera az órájára pillantott. Végül is, ha marad még egy kicsit, nem dől össze a világ.
– Rendben, maradok. Folytasd tovább a rajzolást.

***

Este tíz múlt, amire Onodera távozott. Yuu előkapta farmerzsebéből a mobilját, és tárcsázta Yokozawa számát.
– Halló!
– Itt Yanase. Most ment el. Egész helyes srác. Jól alakultak a dolgok. Holnap elmegyünk munka után inni valamit.
– Ezt örömmel hallom. Köszönöm az infót.
Kinyomta a telefont, és visszatette a zsebébe. Végül is szórakozásnak megteszi a fiú.


– Jó estét! – veregette hátba Yuu Onoderát.
A fiú meglepetten pillantott fel óriási papírkupaca alól.
– Szia, Yuu! Mit keresel itt? A bárban volt megbeszélve a találkozó.
Yuu belépett az ajtón, és beleült Kisa forgószékébe. – Tudom, de én már végeztem, és gondoltam, benézek hozzád, és akár mehetnénk együtt is.
– Sajnálom, de el vagyok havazva. A főnököm egy rakat munkát adott nekem, nem biztos, hogy be tudom fejezni időben. Lehet, át kéne tennünk máskorra az ivászatot – mondta sajnálkozó tekintettel Onodera.
Yuu felhúzott szemöldökkel nézett Takano irányába. – Csak nem ő a főnököd? Cöhh, nem ronthatja el a mi kis napunkat, úgyhogy maradok, és segítek neked – kacsintott a fiúra.
Onodera zavartan nézett hol Yuura, hol Takano-sanra. Végül lerogyott a székére, és beleegyezően rámosolygott a fiúra. Ketten együtt hamar befejezték a kiadott feladatokat, végül Onodera kikapcsolta a gépét, és elkezdett összekészülődni.
Takano a szeme sarkából figyelte őket.
– Onodera! – kiáltott rá. – Hova mész? – kérdezte némi éllel a hangjában.
– Mára végeztem, Takano-san. Megcsináltam mindent, amit kértél.
– Hé! Még van munka bőven, nem mehetsz el.
Onodera elsápadt. – De, Takano-san…
– Elég! – szólt közbe Yuu, aki eddig külső szemlélőként figyelte az eseményeket. – Onodera eleget dolgozott mára, és ahogy látom, vannak itt bőven szerkesztők, akiket be tudsz fogni egy kis túlórára. Onodera velem jön – mondta határozottan.
– Mi? Mégis mit képzelsz? Onodera az én alkalmazottam, ha azt mondom, marad, akkor az úgy is lesz! – csattant fel Takano.
Yuu felhúzta a szemöldökét. – Álmodozz csak! – válaszolta, majd megragadta Onodera kezét, és kihúzta őt az irodából, sietve beszálltak a liftbe, közben hallották Takano szitkozódását.
Yuu Onodera kétségbeesett arcát látva felnevetett.
– Nyugi, holnapra lenyugszik.
– Én nem vagyok ebben olyan biztos – mondta maga elé meredve Onodera.


– Egész jó a lakásod. Illik hozzád – mondta mosolyogva Yuu, miközben letette a konyhapultra a vásárolt alkoholos italokat. – Sajnálom, hogy nem volt nyitva a bár. Egy ideje nem jártam arrafele, így nem tudtam, hogy felújítják.
– Nemrég költöztem ide. Ráadásul Takano-san a szomszédom. Gondolhatod, hogy folyton a munkával zaklat. Amúgy semmi gond, szerencsére közel lakom ahhoz a bárhoz képest, úgyhogy meg van oldva a dolog.
Yuu elgondolkodott. Volt egy terve ma estére, de ennek az infónak a fényében, hogy Takano a szomszéd, kicsit változtatnia kell majd rajta.
– Ne beszéljünk többet a munkáról, inkább készítsd a poharakat, és igyunk! Fenékig! – vigyorgott Yuu.
Egész jól telt az este. Rengeteget nevettek, meséltek cikis történeteket magukról, filmet néztek. Gyorsan fogytak az üvegek. Lassan egy egész halom hevert a szoba különböző pontján. Onoderának a sok sörtől megeredt a nyelve.
– Miért kellett beleszeretnem abba a hülye Takano-sanba? Hukk. Utálom, látni se akarom őt… de amikor megcsókol, nem bírok neki ellenállni, hukk. Igyunk a szerelemre! – beszélt össze-vissza Onodera.
Yuu elgondolkodva méregette. Szóval Takano az, akit szeret és akiért Yokozawa is odavan. Micsoda fordulat. Erre elmosolyodott. Yokozawának szörnyű ízlése van, nyugtázta magában.
– Onodera, most lerajzolhatlak?
– Pe-pe-persze – nevetett fel a fiú. – Nem pörög a nyelvem. Lefekszem a kanapéra, jó? – Aztán mint egy darab fa le is dőlt.
– Azt nem mondtam, hogyan akarlak lerajzolni – tornyosult fölé Yuu. – Meztelenül is engeded?
– I-igen – hortyogta Onodera.
Yuu szája mosolyra húzódott. Kezdenek jól alakulni a dolgok.


Lassan kihámozta a ruhájából Onoderát, aki teljesen kiszolgáltatottan feküdt a kanapén. Gyönyörű teste van, hajolt fölé, majd szájon csókolta. Majd egy hatalmas dörömbölés zavarta meg a csók közben.
– Onodera! Nyisd ki! – hallatszott Takano dühös hangja.
Yuu gyorsan egy szál alsónadrágra vetkőzött, majd kiment ajtót nyitni.
– Mit akarsz? – kérdezte.
Takano döbbenten nézett a fiúra. Nem akarta elhinni, amit lát.
– Hol van Onodera? – szűrte a fogai között.
– Nagyon jó helyen, ha most megbocsátasz – csukta volna be az ajtót, de Takano lába megakadályozta benne.
– Látni akarom! – Ezzel félrelökte az ajtóban szobrozó Yuut, és berontott a lakásba.
Onodera a kanapén ébredezett, és kómás tekintettel nézett a hirtelen előtte termett Takano-sanra.
– Ta-Takano-san? – kérdezte kábán.
– Most már, hogy láttál mindent, nem húznád el a csíkot, és hagynál minket magunkra? – mondta gúnyosan Yuu.
Takano alig állt a lábán, kibotladozott a lakásból, Yuu pedig becsukta utána az ajtót.

***

Yokozawa nézte a tévét, mellette a kispárnáján a macskája szundított, amikor megszólalt a mobiltelefonja.
– Itt Yokozawa! – szólt bele.
– Szia! Takano vagyok. Nálad alhatnék ma este?