Ki vagy te? És mi a fenét akarsz tőlem?

1. fejezet

A szívem hevesen vert, nem tudtam hol vagyok, és mit akarnak velem csinálni. Egy kényelmetlen fa széken ültem, valaki pedig bekötötte a szememet és a kezeimet is odakötözte a székhez jó szorosan. Próbáltam hegyezni a fülemet, hátha meghallok valamit, de csak az ablakrésen át beszűrődő szél hangját hallottam. Elkiáltottam magamat.

- Hé, van itt valaki? Mit akar tőlem? Engedjen el!

Abban a pillanatban egy erős kéz rántotta meg a hajamat, majd végigsimított rajta és a szájával megnyalta a fülemet.

- Jól áll neked, ha mérges vagy. – mondta az ismeretlen, majd a nyelvével tovább folytatta a fülem nyaldosását, a kezeivel pedig elkezdte kigombolni az ingemet. Teljesen kétségbe estem. Kezdtem rájönni mit is tervez velem. Fel akar falni.

- Ne csinálja! Ez molesztálás, ezért feljelenthetem, a fenébe is! Vegye le a szememről ezt a szart! – ordítottam bele a vakvilágba. Úgy tűnt, a zaklatómat nem izgatta a kirohanásom, tovább folytatta, amit elkezdett, annyi különbséggel, hogy a szájával a mellbimbóimat nyalogatta és szívogatta.

- Nem hallja?! – kiáltottam kétségbeesetten.

Egy pillanatra abbamaradt a „kényeztetés”.

– Mért hagynám abba? Láthatóan te is élvezed. – vidámság bujkált a hangjában.

- Baromság! Egyáltalán nem élvezem! Eresszen már el! – ordítottam továbbra is, mint egy fába szorult féreg. Zaklatómat nem hatotta meg a dolog, mivel a nadrágom gombjával kezdett el babrálni. Rángatóztam össze-vissza, de a helyzetem reménytelennek tűnt. Fogalmam sem volt, hogy kerültem ide és ki ez a pasas. Muszáj húznom az időt, hátha megtalál valaki és kiment innen. Megköszörültem a torkomat, ami teljesen ki volt száradva.

- Kaphatnék egy pohár vizet legalább? – kérdeztem reménykedve. Egy kis időre abbahagyta a lábam közti matatást és hallottam, hogy felállt, majd közelebb hajolt hozzám. Utálom a sötétséget, mi több, gyűlölöm. Kezdtem rájönni, milyen szörnyű is lehet a vakoknak, hogy kénytelenek a fülükre hagyatkozni a tájékozódásban. Érdes hangja zavarta meg elmélkedésemet, majd menta ízű lehelete csapta meg az orromat.

- Szomjas vagy Ataru? – kérdezte mézes mázos hangon. – Vízzel sajnos nem szolgálhatok, de mással igen. – majd hirtelen ajkaival lecsapott az enyémre, nyelvével befurakodott a számba. Honnan tudja a nevemet? Nekem egyáltalán nem tűnik ismerősnek a hangja. Vagy mégis találkozhattam vele már korábban? Próbáltam koncentrálni és gondolkodni, de a kezével rámarkolt a férfiasságomra és elkezdte simogatni, majd egy erős rántással lehúzta az alsónadrágomat így a keze akadály nélkül tapadhatott tovább a farkamra. A szájával továbbra is fogva tartotta az enyémet. Kezdtem elveszíteni a kontrollt. Én is visszacsókoltam és egyre hevesebb táncot járt a nyelvünk. Majd lassan eltávolodott tőlem, én pedig teljesen kifulladva vettem a levegőt. Nem lesz ez így jó. Arról volt szó, hogy húzom az időt, ennek ellenére inkább túl gyorsan is halad ez az egész. Alig fejeztem be ezt a gondolatomat, az elmém elhomályosult, ugyanis szájával elkezdte kényeztetni ágaskodó férfiasságomat. Először lágyan nyalta végig, majd finoman bekapta és óvatosan szopogatni kezdte, majd egyre erősebben, gyorsabban szopta én pedig elvesztem teljesen.

Végül abbahagyta. Elfúló hangon szólaltam meg. – Folytasd, ne hagyd most abba. – kérleltem. Odahajolt a fülemhez, lágyan belecsókolt, majd ezt mondta. – Sajnálom, Ataru, de nem folytathatom. Hamarosan újra találkozunk, és végleg az enyém leszel. Olyan orgazmusban foglak részesíteni, hogy azok után sose fogsz más férfira vágyni csak rám.

Kétségbeesetten forgattam a fejemet, hátha meghallom valahol, de csak a csend válaszolt.

- Ne hagyj itt! Gyere vissza és fejezd be, amit elkezdtél te átkozott!

A saját kiabálásomra ébredtem kora reggel. Kábán felültem az ágyamban és körülnéztem, hol is vagyok. A saját szobám képe fogadott, a jobb oldali kanapén, tegnapi ruhadarabjaim hevertek, velem szemben az íróasztalom nézett farkasszemet velem, a székre akasztva az iskolatáskám lógott, az ajtófélfának dőlve pedig Izuru nézett rám aggódó tekintettel.

- Minden rendben van, Ataru? Megint rosszat álmodtál? – kérdezte.

Rosszat? Végül is nem volt annyira rossz álom, így visszagondolva nagyon is valósághű volt. Ékes bizonyítéka ennek a még mindig akcióban levő farkam. A fenébe. Megdörzsöltem a szememet majd kikászálódtam az ágyból. Muszáj lesz könnyíteni magamon. Így nem mehetek el suliba.

- Nem emlékszem mit álmodtam. – füllentettem. Ahogy elhaladtam Izuru mellett elkapta a karom és nekilökött a falnak. Tekintete szorosan tapadt az enyémre, majd lenézett meredező hímtagomra. Szája mosolyra húzódott.

- Csak nem nélkülem akartad elintézni ezt? – mutatott szemével sajgó erekciómra.

Lesütöttem a szememet és elpirultam. Izuru gyerekkori jó barátom volt, olyan 5 éves lehettem, amikor a szüleivel ideköltöztek a szomszéd utcába. Emlékszem egyedül ücsörgött a játszótéren egy hintában, lábaival rugdalta a port. Hamarosan elkezdett szakadni az eső, a többi gyerek gyorsan fedezéket keresett magának, vagy hazafutott a szülői ház nyújtotta menedékbe, ő viszont továbbra is ott ült, szomorúan. Mindezt a lépcsőházból néztem végig, aztán hirtelen ötlettől vezérelve kiszaladtam a zuhogó esőbe, egyenesen hozzá, megfogtam a kezét és elrángattam a hintától, vissza a lépcsőházba. Kikerekedett szemekkel nézett rám, de nem szólt egy szót sem. Így kezdődött a barátságunk, és folytatódott tovább egészen az egyetemig. Középiskola vége felé, pedig még szorosabbá vált a kapcsolatunk, először poénnak fogtuk fel a dolgot, majd szép lassan átváltott az egész valami mássá, komolyabbá. Végül túlestünk az első csókon, és megtörtént az első szerelmeskedés is. Mindez majd egy éve történt már.

- Ataru? Min gondolkodtál el így? – nézett rám csupa gyöngédséggel Izuru.

- Arra, hogyan ismerkedtünk meg. – válaszoltam. – A másik kérdésedre pedig a válaszom, nem nélküled akartam elintézni. Szeretném, ha te is velem jönnél a fürdőbe. – miközben ezt mondtam nem néztem a szemébe. Rossz szokásom, hogy szörnyen zavarba tudok jönni.

Izuru végigsimított az arcomon, majd megfogta a kezemet és együtt beléptünk a fürdőszobába.

Nem sokkal fél nyolc után léptünk be az iskolába. A többi diák önfeledten nevetett valamin, páran kávét szürcsöltek, a stréberek ki se látszottak a papírkupac alól. Izuru vállára tettem a kezemet.

- Lemegyünk akkor a tornaterembe kicsit edzeni, amíg kezdődik a jog óra? – fordultam felé.

- Naná. – vigyorgott. – Kordában kell tartanom ezt a testet így is, nem csak lepedőakrobatikával – kacsintott rám. Teljesen elvörösödtem és gyorsan körülnéztem hallott-e minket valaki, de úgy tűnt, mindenki el volt foglalva a saját kis dolgával.  

- Olyan hülye vagy. – bokszoltam bele a vállába. Majd elindultunk a tornaterem felé. A tornatanár Suzuki-sensei nagyon rendes volt, mert mindig beengedett minket soron kívül is edzeni. Végigmentünk a lámpákkal világított folyosón, majd miután sikeresen találtunk üres öltözőt beléptünk és bezárkóztunk. Ledobtam a tesicuccomat a padra, kibújtam a cipőmből, levettem a pólómat majd kigomboltam a farmeromat, lehúztam a cipzárt és kiléptem belőle majd felakasztottam minden ruhadarabot a fogasra. Izuru nem messze állt tőlem és csak nézett. Megfordultam és kérdően néztem rá. – Te nem öltözöl?

Tett egy pár lépést felém, majd odahajolt hozzám és szájon csókolt. – Legszívesebben most azonnal magamévá tennélek. – mondta sóvárogva.

Megfogtam az arcát és egy apró csókot leheltem a homlokára. – Nem volt elég a reggeli szex? – kérdeztem vissza.

Egy nagyot sóhajtott, majd elkezdett kibújni a ruháiból. – Belőled sose elég. – válaszolta végül.

Amikor mindketten elkészültünk, kiléptünk az öltözőből, bezártuk a cuccunkat és fütyörészve vonultunk végig a folyosón. Felmentünk a lépcsőn és benyitottunk a tornaterembe. Más diákok már bemelegítettek, páran beszélgettek. Izuru-val odaálltunk a pálya szélére és vártuk Suzuki-sensei-t, hogy kiossza a feladatokat. Nemsokára nyílt a terem ajtaja és Suzuki-sensei lépett be rajta egy ismeretlen férfival az oldalán. Kérdően néztem Izurura, és ő is ugyanúgy nézett vissza rám.

- Egy kis figyelmet kérnék! Egyéb magánjellegű okok miatt, egy hónapra itt kell, hagyjam az iskolát, ezért szeretném nektek bemutatni az új testnevelő tanárotokat Ikoma Daiki-t. Fogadjátok őt, olyan szeretettel, ahogyan engem is fogadtatok. Hamarosan újra találkozunk. Át is adnám akkor a szót Ikoma-sensei-nek. További szép napot! – mondta Suzuki-sensei és kiment a teremből.

Odafordultam Izuru felé, közben Ikoma-sensei elkezdte magyarázni mik a követelései és egyebeket.

- Nagyon sajnálom, hogy nem Suzuki-sensei fogja tartani ezt az órát. Annyira jó arc volt. Ez az új hapek, nem győzött meg túlságosan. – néztem felé. Két oldalt fel volt nyírva a barna haja, középen pedig felzselézve, fekete izompólót viselt, fehér melegítőnadrággal és fekete-fehér tornacipővel. A szeme fürkésző volt, olyan érzés keltve mintha az ember veséjébe látna vele.

- Nekem sem tűnik túl bizalomgerjesztőnek, de szerintem egy esélyt mindenki megérdemel. – mosolygott rám Izuru. – Bemegyek, a szertárba hozok ki súlyzót magamnak, te mit szeretnél csinálni?

Végiggondoltam a lehetőségeket és a kötélmászást választottam. – Megyek kötelet mászni. – mondta Izurunak, aki egy bólintással nyugtázta a döntésemet. Négy szabad kötél is lógott úgy látszik, rajtam kívül más nem szeretné ezt csinálni. Nem is baj. Jó szorosan megmarkoltam a kötelet, majd vettem egy nagy lendületet és a lábaimmal átkulcsoltam. Már épp másztam volna, amikor valaki szorosan mögém lépett és átkarolt. Balra fordítottam a fejemet, hogy lássam ki is az. Ikoma-sensei tartott fogva.

- Elnézést, de megengedné, hogy felmásszak?

Még jobban hozzám préselte magát, majd odahajolt a fülemhez és válaszolt.

- Tudnék mást is, amin gyakorolhatnál – suttogta.

Megzavarodva néztem rá. Mi a fenéről beszél ez?

- Ne haragudjon, de nem igazán értem miről beszél. Én csak fel szeretnék mászni erre a kötélre, ennyi – mondtam, most már kissé bizonytalanul.

Elmosolyodott. Nem hétköznapi mosolynak tűnt, ördöginek.

- Ataru, ígérem, hamarosan befejezzük, amit elkezdtünk. – mondta, majd hirtelen elengedett és odébb ment a kosarazó srácokhoz. Értetlenül bámultam utána. Mi a fene folyik itt?