2014. március 15., szombat

Ki vagy te? És mi a fenét akarsz tőlem?



3. fejezet


Ahogy kiléptem a fürdőszobából és egy mélyet szippantottam a levegőbe, kellemes kávéillat kúszott az orromba. Sietve magamra kaptam a hófehér ingemet, majd az ágy alól előhalásztam a farmeromat és kisiettem a konyhába. Izuru már ott ült az asztalnál egy könyvel a kezében, majd amikor meglátott, letette és rám mosolygott.

- Fogadjunk nem hagytál nekem meleg vizet – mondta nekem, miközben levettem a polcról kedvenc piros pöttyös bögrémet és megtöltöttem az energiát adó kávémmal, majd leültem vele szemben.

- Miért, kellett volna? – húztam fel a szemöldököm. – Reggelente úgyis csak cicamosdást szoktál csinálni, ahhoz bőven elég neked a langyos víz is.

- De egy cica is inkább mosakszik meleg vízben – mosolygott továbbra is rám. Imádom a mosolyát, amikor azok a huncut kis gödrök megjelennek a szája szélén. Nem bírtam magammal, áthajoltam az asztalon és szájon csókoltam. Lassan kinyitotta a szemét.

- Ha így akarsz lekenyerezni, kevés lesz. Ahhoz minimum egy egész napos szexmaratont kell tartanod velem, hogy elnézzem ezt neked – majd felállt, a mosogatóhoz ment elöblíteni a bögréjét.

Én is felálltam, odamentem hozzá, hátulról átöleltem és mélyen magamba szívtam az illatát. Kezemmel megkerestem teste sajgó pontját és elkezdtem simogatni, amire egy halk nyögés hagyta el a száját.

- Piszok egy zsarnok vagy, ugye tudod? Szerencséd, hogy szeretlek – haraptam bele játékosan a fülébe.

Izuru hirtelen megfordult és megcsókolt. Lágyan, mégis szenvedélyesen. Lassan elhúzódott tőlem, közben igyekezett visszaszerezni az önuralmát.

- Sajnos szerelemből nem lehet megélni, és vár a suli. Ma elég hosszú napom lesz. Pedig szívesebben kényeztetnélek téged – húzott magához egy utolsó csókra, majd ellépett mellőlem, és kiment a nappaliba a táskájáért. A suli említésére görcsbe rándult a gyomrom. De ma elérkezett az a nap, amikor tiszta vizet öntök a pohárba.





Első órám angol lett volna, viszont mondtam Izurunak menjen be nyugodtan én majd utána megyek, csak beugrom még a büfébe. Vonakodva bár, de bement órára nélkülem. Elindultam a tesi öltözők felé. Egész éjszaka az álombéli zaklatómon és Ikoma-sensei-en járt az eszem. Túl sok az egybeesés a kettő között, még ha abszurdnak is tűnik, és ellenkezik a józanésszel, márpedig hiába agyaltam rajta, más magyarázat nem jutott az eszembe, úgyhogy úgy keltem ma fel, hogy felkötöm a gatyát és tisztázom most és mindenkorra ezt az egészet a sensei-el. Ajtócsukás zaja ütötte meg a fülemet, majd megláttam Ikoma-sensei-t ahogy bezárta az irodája ajtaját és elindult velem szembe a folyosón. Itt a remek alkalom megállítani.

- Ne haragudjon, sensei – szólítottam meg.

- Mit akarsz? Sietek, a többiek már várnak rám. – válaszolta kissé flegmán.

- Magyarázatot várok Öntől! Nem egyszer hozott kínos helyzetbe, először a kötélmászásnál, majd a büfében. Elfogadható magyarázatot várok a tettére! – álltam el az útját és mondandóm közben egyenesen belenéztem a szemébe, igyekeztem, hogy a szemem se rebbenjen. Fő a határozottság. Döbbent, majd értetlen arckifejezést vágott.

- Fogalmam sincs, mit hordasz itt össze! Mi volt a kötélnél és a büfében? Továbbá mi az, hogy te kérsz számon egy tanárt? – kérdezte szemrehányóan.

Kezdett elpattanni nálam a cérna. Mit képzel, hogy megjátssza magát ez az alak! Utólag visszagondolva elszámolhattam volna tízig, mielőtt megszólalok, de hiába, én már csak ilyen előbb beszélek, és csak utána gondolkodom, típusú emberke vagyok.

- Na, ide figyeljen sensei, mert nem mondom el még egyszer! Miért tetteti azt, hogy nem tudja, miről beszélek? Nagyon is jól tudja, de ha ennyire szeretné, felfrissítem az emlékezetét. Először is a kötélmászásnál belemászott a seggembe szó szerint és felajánlkozott, másodszor a büfében beletömte a farkát a számba, bassza meg! – ordítottam bele a képébe. Sokkot kapott arcát látva rájöttem, hogy túlléptem a határt. Próbált megszólalni, de nem jött ki hang a torkán.

- Izé, elnézést kérek a nyers tálalásért, de ez az igazság, és ezt Ön is tudja. – próbáltam picit szépíteni a helyzetet.

- Beszívtál? Bebaszva jöttél suliba, te szerencsétlen? – ragadta meg a karomat és megrázott. Azt gondoltam simábban fog menni minden, erre a forgatókönyvre egyáltalán nem számítottam. Belegondolva, most egyáltalán nem viselkedett furcsán. Csupán képzelődtem volna korábban? Hiszen olyan valósághű volt minden, nem lehetett a képzeletem! Akkor most miért tűnik minden másnak?

- N-nem, teljesen józan vagyok. De nem értem miért tagadja még mindig.

- Miféle beteges képzelgéseid vannak velem kapcsolatban, úristen. – közben kezét végigfuttatta a haján. – Megtiltom, hogy ezt terjeszd itt a suliban és egy pszichológusnak is látnia kell. Nekem barátnőm van, akit imádok, nem vagyok meleg. Tönkre akarsz tenni, hogy ilyeneket találsz ki rólam? – nézett rám dühösen.

Nagyon nem áll jól a szénám. Lehet tényleg elment az eszem?

- Dehogy, nem áll szándékomban tönkretenni, felejtse el ezt a kis közjátékot – néztem rá könyörgő kiskutyaszemekkel. Elengedte a karomat, majd nekidőlt a falnak.

- Ide figyelj, nincs bajom a melegekkel, csak ne lássam őket ahogy… na, érted. Ha így akartál féltékennyé tenni valakit, nem volt jó ötlet. Szerencséd, hogy így reagáltam le a helyzetet és elszámoltam ötvenig, mert egy akkora pofont akartam adni neked, hogy a másikat a fal adta volna. Szóval, csak hogy világos legyen, ezt meg ne halljam tőled még egyszer, a pszichológussal pedig beszélek veled kapcsolatban.

- De…

- Nem tűrök ellentmondást. Most pedig mennem kell órára. Később még beszélünk erről – ellökte magát a faltól és végül eltűnt a folyosó végén.

A fejemet odanyomtam a falhoz. Most már nem értek semmit sem. Sóhajtottam egy nagyot. Ezt jól elszúrtam. Felemeltem a tekintetemet, és két dühös szempárral találtam szembe magamat. Izuru… a rohadt életbe!





- Izuru, várj! Állj már meg, hallod! – kiáltottam szerelmem után, persze ahogy az várható volt, ahelyett, hogy megállt volna, még inkább rohanni kezdett. Fogalmam sem volt róla, mennyit hallhatott a beszélgetésből, bár kikerekedett szemeit látva és azt a tényt is számításba véve, hogy jó 10 perce loholok utána az egész iskolán keresztül, valószínűleg mindent. Az egészet egybevetve, bazi nagy szarban vagyok. Izuru a hátsó kapu felé vette az irányt, ám azt csak délben szokták kinyitni, úgyhogy kifulladva odaértem mellé és lefogtam a karját.

- Engedj el, Ataru! Te megőrültél, begolyóztál! Hagyjál már békén! – rángatózott jobbra-balra, de mivel erősen tartottam feladta a menekülést és megadta magát nekem.

Lassan elengedtem a kezét. Továbbra sem nézett rám, hanem ököllel belecsapott a kapuba.

- Figyelj, Izuru, mindent megmagyarázok csak hallgass meg. – mondtam, közben nekidőltem a vállammal a kapuban.

- Amit hallottam az kész őrület. Azon mit kell megmagyarázni, mi?! – nézett rám dühtől fénylő szemekkel. Most nem csillagok táncoltak a szemében, hanem sötét felhők gyülekeztek.

Sóhajtottam egy nagyot. Szeretem Izurut, ezért joga van megtudni az igazat, még ha bolondnak is fog nézni, bár már most is azt gondolja, akkor meg nem számít.

- Ez egy hosszú történet lesz, készülj fel rá. Először is, tudod, hogy milyen szarul alszom és rosszakat álmodok. Mindig te vagy az, aki megnyugtatsz engem és akárhányszor megkérdezted, mit álmodtam, azt feleltem nem emlékszem, nem tudom. Pedig nagyon is tudtam.

Végre rám emelte a tekintetét. – Akkor meg miért nem mondtad el? Nem értem. Az álom az csak álom, segíthettem volna.

Szomorúan ráztam meg a fejemet. – Nem tudtál volna segíteni, Ez a valami soha nem hagy nyugodni. Tudod mit álmodtam? – vettem egy mély levegőt, majd folytattam. – Azt, hogy egy férfi, akit álmomban sohasem láthatok, mert beköti a szememet, csak a hangját hallom és ez szörnyen ijesztő, szóval ez az ember lekötöz és perverz dolgokat művel velem.

Izuru fel alá járkált miközben én beszéltem. – Nem jó a szex? Nem jól csinálok valamit? – nézett fürkészően a tekintetembe. A döbbenettől pislogni is elfelejtettem.

- Nem, nagyon is jó, félreértesz. Másról van szó. Ez az álombéli alak, Ikoma-sensei!

Izuru gúnyosan felnevetett. – Már hogy lenne ő? Hallod egyáltalán miket beszélsz? A sensei valóságos, az álombéli fazon meg csak álom, a vágyaidat testesíti meg. – majd hirtelen elkomorult. – Csak nem kezdtél el drogozni?

- Persze, hogy nem! Soha sem szednék semmi szart! – üvöltöttem rá. – Tegnap Ikoma-sensei utánam jött a büfébe és…

- És? Mi történt? Fejezd már be azt az átkozott mondatot! – túrt idegesen a hajába Izuru.

- Nagyon nehezemre esik nekem erről beszélnem veled, de meg kell tudnod. Szóval a sensei rám mászott a büfében és beletuszkolta a farkát a számba. De nagyon furcsa volt minden, mert utána csak arra emlékszem, hogy Toko keltegetett. Úgy tűnik, valamikor elaludhattam. – fejeztem be végül mondandómat.

Izuru kezdeti dühének egy része, elpárologni látszott, amikor az utolsó két mondatot kiejtettem a számon.

- Szóval, összegezve elaludtál a büfében és álmodtad, hogy a sensei megszopatott téged. Ezek szerint rá vagy gerjedve a tanárra. Mit szeretnél? Mit vársz tőlem? Engedélyt, hogy megbaszhasd? – fordította maga felé az arcomat válaszra várva.

Láttam a szemében a csalódottságot. Ezt egy jó idegi nem fogja nekem megbocsátani.

- Nem, csak téged kívánlak, viszont azon igyekszem, hogy észrevedd az összefüggéseket az álombéli hapsi és a sensei között. Minden klappol, teljesen úgy viselkedik és olyanokat mond, mint az álombéli fazon. Szerinted ez nem különös? Kérlek, próbálj meg a dolgok mögé látni végre.

Izuru keservesen felkacagott, majd felállt és messzebb ment tőlem.

- Hallod te egyáltalán magadat, miket beszélsz? Ez már beteges, Ataru. Mellesleg, az előbb nem úgy tűnt mintha a sensei tudta volna miről hadoválsz neki. Totál kiakadt rád! Nagyon komoly dologgal vádoltad meg. Ha ez kiderülne, az állása forogna kockán, erre nem gondoltál? – rúgott bele jó erősen egy kavicsba, ami visszapattant a kapuról.

Persze utólag könnyű okosnak lenni, ezt én is tudom. Elég nagy bátorság volt a részemről az, hogy szemtől szemben kérdőre vontam, és nem azt kaptam, amire vártam. Ami a legfurcsább, hogy tényleg úgy tűnt Ikoma-senseinek halványlila gőze sincs arról, amiről beszéltem neki, márpedig ezek a dolgok megtörténtek.

- Be fogom neked bizonyítani, hogy igazat beszéltem. – suttogtam. Időközben kicsöngettek az óráról én pedig egyedül maradtam az udvaron.





- Hé, hova sietsz, Ataru? Mondtam, hogy még ma visszatérünk a délelőtti kis közjátékodra. Fáradj be az irodámba, kérlek. – került elő a semmiből Ikoma-sensei, én pedig mint egy zombi követtem őt.

- Foglalj helyet. – mutatott a forgószékre, ő pedig helyet foglalt az asztal túloldalán.

- Tehát, érdekelne engem a miért. Miért találtál ki ilyet? Ilyen durva hazugságot? – nézett szigorúan a szemembe.

Feszengtem a széken ülve, a tekintetemmel próbáltam keresni valami biztos pontot és úgy válaszolni.

- Mostanában nem alszom valami jól, ezért előfordul, hogy az iskolában nyom el az álom és olyan dolgokat álmodok, amiket megtörténtnek vélek. Sajnálom, hogy így letámadtam, hülye voltam. – néztem rá bűnbánóan.

- Mióta megy ez így? – hajolt közelebb.

- Lassan egy hónapja. De ura vagyok a helyzetnek, még ha ez ma nem is látszott. – jöttem még jobban zavarba.

Felhúzta a szemöldökét és kit akarsz átverni nézéssel bombázott.

- Rendben. Megpróbálom elfelejteni a mai napot, de ha még egyszer meghallom tőled vagy bárki mástól ezt a baromságot, nem lesz jó vége. Remélem világos voltam. Nagy erőfeszítésembe kerül higgadtságot színlelnem, de mégis megteszem. Mindenkinek jár egy második esély ajánlom, ne játszd el. Most pedig elmehetsz, sok a dolgom. – ezzel elővette a laptopját és a világ, köztük én is megszűnt körülötte.

Kibotorkáltam az épületből, majd hazasétáltam. Szükségem volt a friss levegőre. Ahogy elfordítottam a zárat, mindjárt tudtam, hogy Izuru nincs itthon. Megpróbáltam hívni a mobilját, de nem vette fel. Odahajítottam a kanapéra, én pedig elmentem lezuhanyozni. A forró víz jólesett a testemnek, szó szerint vacogtam, rettegtem, hogy elveszíthetem őt. Eddig is voltak kisebb vitáink, de egy jó szeretkezéssel el is felejtettük min vitatkoztunk. Most viszont nem fog ilyen egyszerűen menni. A zuhanyzóból kilépve a szobánk felé vettem az irányt, kerestem egy tiszta farmert és egy pólót, majd odamentem a konyha ablakhoz és kinéztem, hátha meglátom Izurut hazafele tartani. Szörnyen éhes voltam, de egy falat se ment le a torkomon. Fél óráig bírtam ezt a tétlenkedést, ezért úgy döntöttem lemegyek az újságárushoz körülnézni a szennylapok között. Ahogy kiléptem a lakásból, a lift ajtaja pont akkor záródott be, úgyhogy nem vártam meg, hogy visszaérjen, elindultam a lépcsők felé. Kettesével szedtem a fokokat, minél előbb ki akartam jutni a friss levegőre. A nagy igyekezetben a lépcsőfordulóban majdnem palacsintát csináltam a szomszéd cirmosából. Ez a fránya macsek imádott a lehető legrosszabb helyeken elszundítani, persze ha egy kicsit megtapostam volna, én lettem volna egyből a hibás, holott miért nem fekszik jól látható helyen. Na, mindegy. Végre napsütés simogatja a bőrömet, amíg az újságosbódéhoz nem érek.

- Jó napot! Egy doboz cigit kérnék, és egy szennylap is lesz.

- Cigi? Azt hittem leszoktál róla. – mondja Ito-san az újságos.

- Le is, de a mai napom kész katasztrófa volt, úgyhogy muszáj lesz rágyújtanom. – magyarázkodom, ő pedig csak a fejét rázza, de azért kiszolgál. Ezt szeretem benne, nem kérdezősködik feleslegesen. Amint kézhez kapom a cigit, már gyújtok is rá. Lassan megérzem a nikotin nyugtató hatását. Visszacaflatok a lakásba, az újságot a konyhapultra rakom és megpróbálom újra felhívni Izurut, de megint nem veszi fel. Vajon hol lehet? Ha pár óra múlva se jön haza, hívom a rendőrséget. Megértem, hogy egyedül szeretne lenni, de ezt az egész szarságot kettőnknek kell megoldani. Úgy döntöttem visszamegyek a suliba, hátha ott van még, illetve kicsit szaglászni fogok Ikoma-sensei után, hátha találok valamit, amivel bebizonyíthatom nem ment el a maradék józan eszem.


Az iskola szinte kihalt, ahogy belépek a kapun. Pár diák lézeng az udvaron, a folyosókon is néhány tanár kószál csak. Benézek a termünkbe, de persze csak a takarító mos fel, Izuru nincs ott. Csalódottan lépkedem tovább, benézek a büfébe is, de ott sincs egy árva lélek sem. Bevillan egy kósza gondolat, hátha a szertárban van, néha délutánonként szoktunk rövid numerákat tartani ott. A gondolatra elvigyorodom. Izuru fedezte fel a szertárt magának, a kényelmes matracaival és egyéb…khm kellékeivel, amikkel jól szoktuk magunkat érezni. Sietősen a tornaterem felé veszem az irányt, közben ezerrel reménykedem, hogy tényleg ott találom őt. Egy örökkévalóságnak tűnik, míg odaérek, szerencsére még nincs bezárva, úgyhogy óvatosan beosonok, majd halkan kinyitom a szertár ajtaját, majd ugyanúgy vissza. Sóhajtok egy nagyot. Úgy tűnik nem látott meg a takarító. Körülnézek bent, de nem látok semmit, mert a villanykapcsoló kint van és én persze elfelejtettem felnyomni. A fenébe. Most vakoskodhatom.

- Izuru? Itt vagy? – szólongatom életem értelmét. – Izuru, ha itt vagy jelezz nekem. – kérlelem, már ha tényleg itt van és nem csak magamban beszélek. A terem végében valami mozgolódás félét hallok, ezért arra veszem az irányt.

- Aú! – kapom a szám elé a kezemet. Sikeresen belerúgtam egy zsámolyba. Ha így folytatom hadirokkantként fogom elhagyni a sulit. Az odavezető úton még pár útban levő dologba belerúgtam, de már nem érdekelt, csak Izurut akartam magam mellett tudni. A lábammal közben ráléptem az egyik szivacsra, úgy tűnik megérkeztem a hang forrásához, majd egy kéz kapta el a csuklómat és lehúzott. Kényelmesen elhelyezkedtem a szivacson és beszélni kezdtem.

- Tudtam, hogy itt leszel. Még mindig haragszol? Bocs, ez hülye kérdés volt. – tartottam egy kis szünetet. – Emlékszel az itt eltöltött szerelmeskedésekre? Amikor nem bírtuk ki hazáig és kitaláltad, hogy csináljuk itt. – szőttem tovább a gondolatmenetet.

- Nem emlékszem, de most kipróbálhatjuk. – szólalt meg egy hang, amely nem Izuru hangja volt.

A szemeim kikerekedted. – Ki van itt? – kérdeztem félve. A homlokom izzadságtól gyöngyözött.

- Álmaid férfija. – kacagott fel. Majd elvakított egy zseblámpa fénye, amihez szépen lassan hozzászokott a szemem és megláttam ŐT.
- Ikoma-sensei! – szólaltam meg döbbenten. Akkor mégsem képzelődtem, minden igaz volt, ami történt.
Nem szólt, hanem elkapta a csuklómat és egy kötéllel jó erősen megkötözte. Befogta az orromat, míg végül nem bírtam tovább, ki kellett nyitnom a számat, amire beletuszkolt valami büdös mezt és azt is átkötözte biztos, ami biztos alapon. Csak nyöszörögni tudtam, páni félelem kerített hatalmába, mit fog velem csinálni?
- Olyan gyönyörű vagy, egész nap basználak! – suttogta a fülembe. Rémültem néztem körül, hátha valamivel zajt tudnák csapni és meghallanánk, de ahogy ezt kigondoltam magamban pár pillanatig csak csillagokat láttam, mert jó erősen pofon vágott.
- Ha készséges leszel, eloldozlak. De ha nem, maradsz így. – vigyorgott szemtelenül. Levette a pólóját, majd kibújt a nadrágjából és a sarokba dobta őket. Engem is megszabadított a ruháimtól, csak az alsónadrágot hagyta rajtam. Egy határozott mozdulattal hasra görgetett és elkezdte a fenekemet gyúrni, közben a szájával a gerincem vonalán haladt fel-le. Ez az Ikoma-sensei egyáltalán nem hasonlít a reggeli Ikoma-sensei-hez. Akkor viszont már semmit se értek. Annyi kérdésem lett volna hozzá, de a rohadék direkt tömte be a számat. Felsikítottam…volna, ha az előbb említett probléma nem állna fent, mert ez az őrült elkezdte harapdálni a hátsómat. Majd két kezével lehúzta az alsómat és szétfeszített és beleköpött a lukamba. Próbáltam fiszkalódni, de még mindig erősebb volt nálam.
- Ki foglak tágítani. – közölte tényként, és a zsámoly mögül elővett egy tollas ütőt. Rémült tekintettel követtem a mozdulatot. Ez a hapsi nem komplett. Egyre erősebben mozgolódtam, próbáltam a tudtára adni, hogy én ezt nagyon nem akarom.
- Ataru édesem, ne izgulj, élvezni fogod. – majd óvatosan belém vezette az ütő végét. Könnyek szöktek a szemembe, rohadtul fájt és borzasztóan megalázva éreztem magam. Rám hajolt és a homlokomat puszilgatta, miközben az ütőt ki be húzogatta bennem. Én pedig nem tehettem semmi, csak sírtam.





Ataru, Ataru, Ataru…- végig ő járt a fejében, mióta hazament és nem találta otthon. Egy sanda gyanú kezdett el motoszkálni Izuru kobakjában, lehet Ataru visszament a suliba Ikoma-sensei-hez, hiszen fanatikus módjára beszélt róla. És most pedig, mint egy hős szerelmes lohol utána, csak hogy kiderítse tényleg a suliban találja-e a szerelmét a sensei-el. Őrült módjára rohant vissza a suliba, nem nézte piros-e a lámpa, csak futott és futott…
- Csak nem kezdelek felizgatni? – fogta meg szorosan a nyakamat, olyannyira, hogy alig kaptam levegőt. – Oh, és hogy tudd, Ikoma ebben ártatlan. – nyalta meg a szája szélét. Nem tudtam tisztán gondolkodni, a keze még szorosabban fonódott a nyakamra, de nem hagyhattam, hogy ő nyerjen. Miért mondta saját magáról, hogy ártatlan? Végképp semmit sem értek…közben szép lassan a világ kezdett elmosódni előttem.



2 megjegyzés:

  1. Szia ! ez nagyon ááá qra jó lett skizó a szentem szinte gondoltam mikor azt írtad értetlen arcot vágott. hát sajnos Izuru nem ér oda időben :( Nagyon kíváncsivá tettél :) köszi a frisst

    VálaszTörlés
  2. Szia! Nem skizó, de ez majd csak később fog kiderülni ;) Nem is árulok el többet :D Köszi az olvasást és a kommentet. :)

    VálaszTörlés