A tavasz varázsa

A tavasz varázsa

Nem is emlékszem mióta utáltam a tavaszt. Na, jó ez így nem teljesen igaz, pontosan tudom mióta, csak ezt inkább jó mélyen eltemettem magamban. Tudom, sok embernek ez az évszak jelenti a megújulást, az új szerelem kezdetét, a virágok rügyezését, a boldogan kéz a kézben sétáló párokat, az utcán önfeledten játszadozó gyerekek vidám kacagását. Nagyon régen nekem is ezeket jelentette. Volt idő, amikor a tavasz szóra nem rándult görcsbe a gyomrom, és zárkóztam be szobám magányába, hanem én is kint örültem a jó időnek pont, mint mások. Milyen érdekes, hogy egy negatív esemény képes kiváltani az emberből azt, hogy megutáljon egy évszakot. Korábban a téllel nem voltam kibékülve, nem szerettem fázni, hiába öltöztem fel jó melegen, a hideg bekúszott egészen a csontomig. Most viszont egészen máshogy viszonyulok hozzá. A hideg megfagyasztja a fájdalmat, a hópelyhek gyönyörű tánca elvarázsol, eléri, hogy ne rágjam magam a múlton. Bolond szerelmes voltam én is, azt hittem enyém a világ, és ez örökké így fog maradni. Utólag visszagondolva szörnyen naiv voltam, csüngtem minden egyes szaván, nem kérdőjeleztem meg a tetteit, mert megbíztam benne, ami borzasztó nagy hibának minősült. Most már tudom, nem szabad megbízni senkiben, egyedül csak saját magamban. Az, akit szeretsz, akkor szúrja a hátadba a kést, amikor a legkevésbé várnád, és hogy érezd a törődést párszor meg is forgatja benned. Csodaszép tavaszi délután volt azon a végzetes napon. Élveztem a bőrömre simuló napsugarak érintését, a madarak boldog csiripelését, miközben egy padon ülve elnyaltam vaníliaízű fagyimat. A kedvenc parkom nyüzsgött az élettől. Családok piknikeztek, gyerekek fogócskáztak, sárkányt eregettek, kisbabák sírtak a babakocsiban, szerelmes párok loptak titokban csókot egymástól a padon, idős bácsik ültek a szökőkútnál az árnyékban újságot olvasva, miközben a fejük felett a boldog madárcsalád trillázott. Rájuk nézve elöntött a boldogság, alig vártam a délutánt, hogy találkozzak életem értelmével és elmélyítsük a kapcsolatunkat. Nyílt titok volt, hogy ma megkéri a kezemet. A gondolatra a szívem majd kiugrott a helyéről, röpködni tudtam volna, mint a madarak, legalább két méterrel a föld fölött jártam, és imádtam ezt az érzést, azt akartam, hogy örökké tartson, míg világ a világ, sőt azon is túl. Tudom, nyálas voltam, de ezt tette velem a szerelem. Másfél éve voltunk együtt, de olyan volt, mintha egész életünkben ismertük volna egymást, tudtuk mire gondol a másik, ismertük egymás ki nem mondott gondolatait, olyan volt nekem, mint a másik felem. Nem is gondoltam volna, hogy az ember lehet ennyire boldog. Hirtelen ötlettől vezérelve, azt találtam ki, hogy meglátogatom még az este előtt. Egyszerűen muszáj volt látnom, csókot akartam lopni tőle, ami kitart estig. Megálltam az utca végén levő kávézónál kértem két kávét, hogy mégse menjek üres kézzel és legyen ürügyem miért is látogatom meg ma az este előtt. Először arra gondoltam, felhívom, hogy megyek hozzá, de aztán elvetettem az ötletet és inkább a meglepetés erejével indultam útnak. Szinte láttam magam előtt először döbbent majd mosolyra húzódó száját. Mivel volt kulcsom a lakásához, inkább nem csöngettem a kaputelefonon, hanem beosontam a lépcsőházba és halkan kinyitottam lakása ajtaját. Az ajtón belépve felfedeztem bakancsát a cipőtartóban és kabátját a fogason. Hangtalanul lépkedve haladtam végig az előszobán, át az ebédlőn egyenesen a szobája irányába, de egy furcsa zaj megtorpanásra kényszerített. Mintha nyögdécselést hallottam volna, erőt vettem magamon és tovább mentem, míg végül odaértem a hálószoba ajtajához. Egy határozott mozdulattal elfordítottam a kilincset és a lehető legborzasztóbb kép tárult a szemem elé. Nem tudtam megszólalni, csak néztem, próbáltam feldolgozni amit látok, de az agyam csütörtököt mondott. A két kávé hatalmas puffanással landolt a hófehér szőnyegen. Ekkor vettek észre, addig teljesen bele voltak melegedve a „játékukba”. A vőlegényem Zack, a saját testvérével Colt-al hempergett! Nem is egy másik csajjal, hanem a saját öccsével. Zack abbahagyta, amit addig csinált majd felállt és elindult felém.

- Ne gyere közelebb! – üvöltöttem. – Mióta vagy buzi?! – kiabáltam sokkos állapotban.

Süket fülekre talált, amit mondtam, mert egyre közelebb jött, míg végül megfogta a karomat és akaratom ellenére az ágyhoz vonszolt.

- Nem vagyok buzi, biszex vagyok. – válaszolta nyugodtan. Colt-al pedig régóta tart a viszonyom. Te ezt nem értetted volna meg. Egyszerűen arról van szó, hogy szükségem van egy jó, hosszú farokra is, ami kielégít. Most viszont valóra válik egy másik nagy álmom, hogy hármasban csináljuk. – mosolygott rám.

Nem akartam elhinni, amit hallok. Ez a Zack nem lehet az, akit idáig ismertem. Colt lefogott, próbáltam rúgkapálni, de esélyem se volt a két pasi ellen, Zack pedig letépte rólam a ruháimat. Könnyes szemmel néztem rájuk, sírtam szakadatlanul.

- N-ne, kérlek, könyörgöm, ne tedd ezt! – rimánkodtam, de nem törődtek velem. Durván megerőszakoltak.

Amikor vége volt, fátyolos tekintettel szedtem össze a cuccaimat.

- Fel foglak jelenteni titeket és a börtönben fogtok megrohadni. – szűrtem a fogaim között. Erre Zack felpattant és az éjjeliszekrény fiókjából egy fegyvert vett elő.

- Ha beszélni mersz, neked véged. – szegezte rám a pisztolyt.

Keserűen felnevettem. – Szerettél te egyáltalán? – kérdeztem meg azt, amit úgyis tudtam, csak a szívem nem tudta elfogadni a választ.

Úgy tűnt elgondolkodott a válaszon. – Nem szerettelek, de unaloműzésre jó voltál. – vágta a képembe.

- Rohadj meg! – köptem felé. – Ingyen bérleted lesz a börtönben. – közöltem vele, ám ami ezután történt minden rémálmomat felülmúlta. Felpattant az ágyból és rám célozva meghúzta a ravaszt, én pedig moccanni se bírtam, a lábaim nem engedelmeskedtek. Amikor biztosra vettem, hogy meghalok Colt elém ugrott és a golyó őt találta el, de mindez olyan volt mintha lassított felvételen keresztül látnám az egészet. Felsikítottam, Colt pedig összeesett előttem, Zack kezéből kiesett a pisztoly, üvegszemmel bámult vérben fürdő testvérére, majd egyfolytában azt ismételgette, hogy ő nem akarta. Ezek után sok mindenre nem emlékszem, csak arra, hogy valamelyik szomszéd kihívta a zsarukat, bevittek mindenkit a rendőrségre, Colt-ot a kórházba, felvették a vallomásokat, végül engem is megvizsgált egy doki és utána filmszakadás. Rá pár napra tudtam meg, hogy Colt belehalt a sérülésébe, Zack-et pedig hosszú év börtönre ítélték nemi erőszak és gyilkosság vádjával. Mindez egy csodaszép tavaszi napon történt. Ezért utálom ezt a szót, hogy tavasz, a hideg is kiráz tőle.

Mindez öt éve történt, azóta pincérnőként dolgozom egy kávézóban, és próbálom élni tovább az életemet. Időközben ismét beköszöntött a tavasz, megint minden virágba borult, és szerelmespárok töltik meg a tereket.  Van egy fickó, elég jóképű, hosszú gesztenyebarna hajú, olyan 178 cm, kék szemű és motoros szerkóban feszítve szokott minden egyes nap beülni és meginni a maga kis kávéját. Közvetlenül az ajtó mellett jobb oldalon levő asztalnál szokott ülni, újságot olvasni és engem figyelni. Próbálja diszkréten csinálni, de én már réges rég kiszúrtam őt. Most is épp hozzá igyekszem, hogy kiszolgáljam kedvenc kávájával.

- Parancsoljon! – teszem le elé a kávésbögrét.

- Köszönöm! – néz fel barátságosan az újságjából. – Kérhetnék még valamit? – kérdezi mosolyogva.

- Mondja csak.

- Leülne ide addig, amíg megiszom a kávémat. – néz rám kihívóan.

Persze szokásomhoz híven elpirulok. Azóta az eset óta nem volt komoly kapcsolatom, sőt egyáltalán semmilyen se volt.

- Nem tehetem, ugyanis más asztaloknál is várnak. – húztam ki magamat és körülnéztem, de rá kellett jönnöm, hülyeséget mondtam. A kávézóban rajta kívül nem volt egy árva lélek sem. A francba.

- Ó, nem tudtam, hogy szellem vendégek is vannak itt. – kacag fel.

- Pedig vannak, mit szól hozzá! – durcáskodom.

- Jól áll magának a morcoskodás. Foglaljon helyet, legalább addig, amíg nem jön újabb vendég. – húzza ki a mellette levő széket. Megadóan felsóhajtok. Hát legyen. Leülök mellé és feszengve tekintgetek körbe.

- Úgy ül, mintha karót nyelt volna. – nevet fel a férfi. – Mellesleg Dan Cross vagyok. – nyújtja felém a kezét.

- Én pedig Linda Hogan. – fogadom el a kinyújtott kezet. Határozott kézfogása van, és egy jóleső bizsergés fut végig a karomon. Pár percig mind a ketten csak nézzük a másikat, majd mindketten felnevetünk és elengedjük egymás kezét. Sok mindenről beszélgetünk, és egyre szimpatikusabbá válik nekem Dan. A napokból hetek lesznek mindig, amikor betér, úgy időzítek, hogy le tudjak mellé ülni egy kicsit beszélgetni. Megtudtam róla, hogy egyedül él egy családi házban, van egy farkaskutyája, akit 4 hónaposan fogadott örökbe, saját vállalkozása van és a motorozás a hobbija. Akarva akaratlanul is egyre többet és többet szeretnék kapni belőle, míg végül az egyik este, amikor hazakísért megcsókolt a kapuban. Szörnyen féltem, hogy nem leszek képes rá, de nagyszerű érzés volt, nem villantak fel rémképek arról a szörnyű napról. Félve ismertem be magamnak, hogy beleszerettem Dan-be.

Ám az egyik hétfőn nem jött be az üzletbe. Hiába vártam, nem jött. Megkérdeztem Jo-t, hogy nem látta-e, de furcsán nézett rám és azt mondta ilyen vendéget soha sem látott itt. Ekkor viszont én néztem nagyot, és bizonygattam neki, hogy törzsvendég, mindig az ajtó közelében szokott ülni és újságot olvas, kávét iszik, és motoros szerkóban szokott lenni, de ő csak megrázta a fejét. Az elkövetkezendő két nap is így telt el, nem jelent meg, nem is keresett, hiába hívtam nem vette fel a telefonját. Másnap viszont kora reggel, reggeli közben átfutottam a helyi híreket, nem is néztem melyik kiadást és megláttam Dan képét, és egy motorbaleset helyszínét ahol a motoros nekihajtott egy oszlopnak és azonnal szörnyethalt. Mindez másfél hete történt. Rosszul lettem hányinger kerülgetett, nem akartam elhinni, hogy Dan nincs többé, hiszen most találtam meg újra a boldogságot, miért vette el a Jó Isten őt ilyen hamar?! A cikk másfél hetet ír, ami szintén lehetetlen, akkor még nagyban bejárt a kávézóba, lehetetlen. Sírva aludtam el és volt egy különös álmom. Dan jelent meg és arra kért kövessem őt oda, ahol örökké boldogok lehetünk, oda ahol örökké tavasz van. Könnyes szemmel ébredtem fel, majd felöltöztem és kikocsikáztam a baleset helyszínére. Lementem a partra és belegyalogoltam a tengerbe. Hideg volt a víz, de nem érdekelt csak mentem előre, míg végül teljesen elborított a víz és végül nem éreztem semmit se.

- Végre eljöttél! – ölelt magához Dan. Én pedig szenvedélyesen megcsókoltam. Körbenéztem és magamban igazat adtam neki. Ez a hely, a halál után maga a csoda, tényleg itt van a tavasz varázsa. Ezek után a tavasz lett örök boldogságom záloga.