2014. április 27., vasárnap

Strike-extra




Strike

Extra


Azóta a bizonyos eset óta, ami a bowlingterem vécéjében történt köztem és Kip között, nem tudtam önmagam lenni a társaságában. Folyton zavarban voltam, és nem tudtam, ezek után hogyan is kéne vele viselkednem. Persze tudom, hogy egy barom vagyok, megtörtént, ennyi volt, továbbléptem, jobb esetben ennek kellene történnie, de nekem ez nem megy. Sose voltam az a kihasználós fajta. Csak azzal tudtam lefeküdni, akihez egy kicsit is vonzódtam érzelmileg. Kipnek bezzeg nem voltak ilyen gondolatai, dugott azzal, akivel csak akart, bármilyen kötődés nélkül. Most is ki tudja, hol van éppen, biztos döngeti legújabb áldozatát.
Szememmel végigpásztáztam a terepet, hátha megtalálom a nagy ŐT. Az egyik legfelkapottabb hely a Full Cool szórakozóhely, szinte mondhatjuk törzshelynek is, a hét minden napján itt lógunk.
– Na, Gary, tetszik valamelyik? – lökte meg a vállamat Scott. Ő tipikusan az a srác, akit nem vesznek észre, hiába próbál összeszedni valakit, általában magányosan iszogat, majd hazamegy, és bánatában kiveri magának.
– Nem is tud… – Nem tudtam befejezni a mondatot, mert megláttam ŐT. A táncparkett közepén vonaglott, a pasitenger közepén. Hihetetlenül szexi mozgása volt, meztelen napbarnított felsőteste megszédített. Izmos volt a karja, hasa, de nem túlontúl kigyúrt, hanem pont jó. Feszes nadrágot viselt, és jól láthatóan meg volt áldva férfiassággal. Nyeltem egy nagyot, ahogy tekintetemmel felfaltam őt.
– Hát, ő nem rossz – mutattam a félisten felé. Scott elismerően füttyentett.
– Van ízlésed, ezt el kell ismerni. Miért vagy még itt? – nézett rám kérdő tekintettel.
– Talán mert az ilyen srácoknak én tutira nem jövök be, és nem megyek oda hozzá azért, hogy elküldjön a faszba.
– Ne legyél már ilyen negatív. Én is itt vagyok, és túléltem nem is egy visszautasítást – vigyorgott Scott.
Ebben a pillanatban megláttam Kipet smárolni a lépcsőn valami díszbuzival, ez adrenalinnal töltött el, úgyhogy fogtam magam, és elindultam a kiszemeltem felé. Éreztem, hogy Kip félszemmel engem bámul, úgyhogy határozottan odaléptem a srác mellé, belecsíptem a fenekébe, és elkezdtem ringatózni vele. Nem ellenkezett, felém fordult, átkarolt, és összesimulva táncoltunk.
– Eddig nem láttalak itt – súgta a fülembe.
– Én sem. De most végre összeakadtunk – kacsintottam rá, ő pedig visszamosolygott.
– Nem akarsz…? – Nem fejezte be a mondatot, de tudtam, mire gondol. Nem igazán szoktam ilyesmit csinálni, de mindent ki kell próbálni egyszer. Beleegyezően bólintottam, és hagytam, hogy kézen fogjon, és bevigyen a pokolba.

Jó fél óra múlva visszamentem Scotthoz, aki még mindig ugyanott ácsorgott, ahol korábban hagytam.
– Na, milyen volt? – tért a lényegre. Megvontam a vállamat, majd nekidőltem a bárpultnak.
– Jól szopik, az biztos. Kitűnőre vizsgázott. Tovább nem mentünk, mert amikor oldalra néztem, megláttam Kipet, ahogy egy pasit dönget, és elment a kedvem az egésztől.
– Mióta hagyod, hogy Kip beleszóljon a szexbe? Oké, hogy össze vagytok nőve, de ez már túlzás. Mi a fenéért hagyod, hogy ő irányítson téged? – fakadt ki Scott.
Ezen elgondolkoztam. Magamban igazat adtam neki, de amióta ismerem Kipet, függtem tőle. Ő volt a másik felem, nélküle nem lennék teljes.
– Gary, túl hamar elmentél, minden tekintetben – ölelt át Kip. – Miért nem maradtál tovább?
– Nem volt kedvem hozzá.
Belenyúlt a nadrágzsebébe, és elővett egy kis tasakot. – Fogd meg – nyújtotta át az egyiket nekem. A saját tasakját az orrához emelte, és szippantott egyet. Én is ugyanezt tettem, majd karon fogott, és bevonszolt a tánctér közepébe. Forgott velem a világ, azt se tudtam, milyen zenére táncolunk, csak a pillanat számított.


Másnap reggel sajgó fejfájással ébredtem. Felültem az ágyban, majd megéreztem, hogy valaki mocorog mellettem. Egyből kipattant a szemem. Gyorsan felemeltem a takarót, és láttam, hogy tök meztelen vagyok. Basszus! Várjunk csak… ez nem az én takaróm.
– Kip, basszus, kelj már fel! – rántottam le a takarót kedves barátomról. Kiderült, hogy ő is olyan anyaszült meztelen, mint én. Bár így, hogy Kip mellett ébredtem meztelenül, kevésbé aggódtam, mert tudtam, hogy köztünk nem történhetett semmi. Nagy nehezen végre felém fordult álmos szemeivel. Kicsit hunyorgott, és próbálta megfejteni, mit kereshetek az ágyában.
– Gary, mi a faszért keltettél fel? Na, mindegy, ha már így alakult, dobok egy sárgát. – Úgyhogy egy mozdulattal kipattant az ágyból, és bement a fürdőszobába, az ajtót nem csukta be maga után, ilyesmivel nem szokott fáradozni. Én is utánamentem, na, nem azért, mert rám is rám jött a pisilés, csak tisztázni akartam vele, hogy mi is történt tegnap. Bár, ahogy elnéztem az ő értelemmel teli pofikáját, sokra nem emlékezhet ő sem. De ki tudja, próba cseresznye.
Nekidőltem a zuhanyfülkének, amíg ő végezte a dolgát. Egyszerűen tökéletes feneke volt, kerek, szabályos, harapdálni való, miket is beszélek itt magamban, nem azért jöttem utána, hogy csorogjon a nyálam a hátsója után.
– Figyelj, Kip, a tegnap estéről van valami emléked? – tértem a tárgyra.
– Durva egy buli volt, az biztos – mondta, miközben a kezét mosta. – Kiütöttem magam rendesen, de azért a lényegre emlékszem. De ne mondd, hogy te nem emlékszel semmire! – megfordult, és úgy vigyorgott rám, mint egy vadalma. Kattogott az agyam, de csak az maradt meg bennem, hogy táncolunk, aztán filmszakadás. Ennyire még sosem ütöttem ki magamat. Mindig tudtam, hol a határ, és sosem értettem meg, hogy nem lehet emlékezni az előző este történtekre, erre tessék, pont én kerültem ilyen helyzetbe most meg.
– Ne röhögj, inkább világosíts fel, mit is csináltunk még az este folyamán. – Továbbra is engem nézett, aztán hirtelen odaugrott hozzám, és nekinyomott a zuhanyzónak. Annyira közel volt hozzám a teste, az illata belekúszott az orromba, és megkívántam. Sajnos tudtam, hogy ez látszódik a szememben is, mert sosem tudtam pókerarcot felvenni és elnyomni az érzéseimet, minden érzelem kiült az arcomra. Gyorsabban vettem a levegőt, közben nyugtattam magamat, hogy ez is csak egy játék a részéről.
– Tudod, nagyon felhúztál, amikor elkezdtél táncolni azzal a napbarnított testű pasival, és elmentél vele dugni. Direkt mentem utánad, megakadályozni, hogy egy szopásnál több legyen belőle, és ez sikerült is – mondta végül.
Ledöbbentem a hallottaktól. Miért csinálna ilyet? Persze, azért, mert végre én is találtam egy srácot, akinek bejöttem, és hajlandó lett volna velem dugni, de ezt is tönkre kellett tennie. Dühös lettem Kipre, el akartam menni innen most azonnal. Megpróbáltam eltolni Kip kezét és elmenni mellette, de nem engedett.
– Tűnj innen! – szűrtem a fogam között. – Nem bírtad elviselni, hogy ne te legyél az este sztárja, ezért kellett tönkretenni az estémet a srácnál, hát kösz szépen, igazán jó barát vagy – vágtam a fejéhez gúnyosan.
– Magamnak akarlak – szólalt meg.
– Mi? – pillantottam rá.
– Megismétlem. Magamnak akarlak. Nem akarom, hogy mással dugj, rajtam kívül – közölte tök lazán. Először csak hápogni tudtam, majd nagy nehezen sikerült megtalálnom a hangomat.
– Magadnak akarsz? Ne szórakozz! Akárkit megkaphatsz, nem mindegy neked, én kivel érzem jól magam?
– Nem. A bowlingos eset óta nem mindegy – sóhajtott egyet, mielőtt folytatta volna. – Tudod, milyen vagyok, imádom a faszt, egy pasi sosem elég, ezt meg kell értened, viszont nem bírom elviselni, hogy más pasival kúrasd magad. Vedd úgy, hogy ki vagy sajátítva. – Majd magához rántott, és megcsókolt. Annyira jól csókolt, hogy visszacsókoltam, majd észbe kaptam, és ellöktem magamtól.
– Azt hiszed, hogy megtervezheted az életemet? Úgy táncolok, ahogy te fütyülsz? Eddig így volt, beismerem, de Scott tegnap rávilágított a lényegre, és nem akarok örökké így élni, tőled függni – fakadt ki belőlem őszintén. – Most pedig elmegyek. – Ezzel megfordultam, és kimentem a fürdőből. A hálóba érve összeszedtem a cuccaimat, felvettem a pólómat és a gatyámat. Közben még mindig a Kip által elmondottakon járt az eszem. Visszaültem az ágyra, nem tudtam, mi lenne a helyes, aztán megvilágosodtam. Az eszem helyett a szívemre figyeltem, ami megadta a választ.
Kip még mindig a fürdőszobában volt, készült beállni a zuhany alá, amikor beléptem. Rám nézett, de nem szólt semmit, csak biccentett a fejével, hogy menjek be én is.
Ruhástól mentem be a zuhanyzóba, majd Kip megeresztette a vizet, én pedig megfogtam a szappant, és elkezdtem beszappanozni a hátát.
– Ha úgy tennék, ahogyan mondtad, nem lenne esélyem egy normális párkapcsolatra, de tudod mit, ha csak te érintesz engem, azzal már boldoggá is tettél, és úgy érzem, más már nem is kell – ismertem be.
Lassan megfordult, megfogta az államat, és felemelte, hogy belenézhessek a szemébe.
– Én kúrni fogok más pasikat is, nem fogok megváltozni senkiért, még miattad sem. De mint legjobb barátom, téged is kényeztetni szeretnélek. És akarok valakit, aki csak az enyém – mosolygott rám. Megfogtam a fejét, és lehúztam magamhoz egy csókra, majd végignyaltam a testét, egészen a merevedéséig, majd megálltam, és felnézem rá. A szeme várakozóan figyelte a következő lépésemet, én pedig megadtam neki azt, amire vágyott.


VÉGE

2 megjegyzés:

  1. Szia ! Te nagyon gonosz vagy szegénnyel azért kaphatna egy esélyt, hogy csak az övé lehessen, de te írod a történetet ha úgy érzed, hogy ennyi elég lesz ám legyen, de én ilyenkor szoktam gonosz fiút írni a jó ukéból :P nagyon jó lett köszi és megbocsájtva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én gonosz, ááá :P
      Ez már így marad, örülök, hogy szent a béke :D :$

      Törlés