Hűség és vonzódás - Sekai Ichi Hatsukoi fantic 3. fejezet

3. fejezet

Takano végigsétált a lépcsőház folyosóján, majd megállt Yokozawa ajtaja előtt, ám mielőtt megnyomhatta volna a csengőt az ajtó kivágódott előtte.

- Honnan tudtad, hogy már itt vagyok? – kérdezte.

- Sorata hirtelen kipattant az ölemből, iderohant az ajtóhoz és nyávogni kezdett. Jelzett, hogy megérkeztél – mosolygott rá, majd barátja bánatos képét látva a mosoly lehervadt az arcáról.

- Gyere be és mesélj el mindent – húzta maga után Takanot a lakásba.

- Van valami jó erős piád? Felejteni akarok, még ha egy kis időre is.

Yokozawa kinyitotta a hűtőt és két sört vett ki belőle, majd az egyiket átnyújtotta Takanonak.

- Most csak ez van itthon. Ugye nem annak a nyikhajnak a hibája, hogy ilyen szomorú képet vágsz? Ha igen, akkor esküszöm, kicsinálom! – szorította ökölbe a kezét Yokozawa.

Takano nem szólt egy szót sem, csak nagyokat kortyolt a sörből.

- Ölelj át jó szorosan, Yokozawa – szólalt meg végül. Barátja kérését teljesítve, karjai közé fogta Takanot. Yokozawa köröket rajzolt Takano hátára, majd amikor a férfi kibontakozott volna az ölelésből, észrevette az arcán csillogó könnycseppeket. Egy óvatos mozdulattal csókot lehet Takano könnyáztatta arcára. Puha csókokkal borította be, míg végül a szájára is lehelt egyet. Mivel nem történt ellenszegülés, ezúttal határozottabban csókolta meg, míg végül Takano ajka szétnyílt utat nyitva Yokozawa nyelvének. A férfi csókjában érezhető volt a kétségbeesett vágyódás, a fájdalom. Yokozawa szíve majd megszakadt, hogy így kellett látnia a barátját. Azt hitte, ha majd Takano rajtakapja Onoderát Yuuval, és ő, mint vigasztaló barát kerül előtérbe majd elégedettséggel fogja eltölteni, ennek ellenére hiába vágyott Takanora jobban, mint bárki másra, egy szarházi, önző alaknak érezte magát.

Takano közben a nyakát kezdte el csókolgatni és az ingje gombjával babrált, majd végül megnyalta a mellbimbóját, amitől Yokozawa kéjesen felnyögött. Takano már a nadrágja körül járt, a puha anyagon keresztül ingerelte őt, majd egy hirtelen mozdulattal lehúzta és a szájába vette férfiasságát.

- Takano, ne…ahh – Yokozawa nem tudott többet kinyögni, az elméjét elborította a mámor.

- Tessék – nyújtott át egy bögre jó erős kávét Yuu Onoderának.

- Köszönöm – vette el fülig pirulva Onodera. – Ne haragudj, szokásom levetkőzni, ha részeg vagyok – vörösödött tovább.

Yuu megkerülte az asztalt és leült a fiú mellé.

- Semmi gond. Bár, nem gondoltam volna, hogy így megárt neked az ital.

Onodera lesütötte a szemét. – Kérdeznem kell valamit… Takano-san itt volt? Mert mintha hallottam volna a hangját, és izé nem tudom, hogy csak álmodtam vagy megtörtént. Sajnálom!

Yuu felé fordult, úgy tűnt gondolkozik a válaszon.

- Nem álmodtad, tényleg itt volt. – felelte kurtán.

Onodera kiköpte a kávét a takaróra. – Komolyan? És, látott engem? Mit mondtál neki? – szorította görcsösen a bögréjét.

- Annyit, hogy sokat dolgoztál ma, ezért elnyomott az álom, de nem hitte el, befurakodott a lakásodba, míg végül meggyőződött arról, hogy igazat beszéltem. – felelte.

- Kedves tőled, hogy itt maradtál velem. De ha nem haragszol szeretnék egyedül maradni.

- Ahogy szeretnéd, majd holnap beszélünk. Pihend ki magad! – majd felkapta a táskáját és a rajztömbjét majd az ajtó halk záródása jelezte végül, hogy elment. Onodera magára tekerte a plédjét, majd felvette a telefonját és megcsörgette Takanot. A telefon hosszan kicsörgött, de semmi válasz nem érkezett. Kinyomta, majd újratárcsázott. Most az első csörgésre beleszóltak.

- Halló! – szólt bele egy jól ismert dörmögő hang.

- Ő, Yokozawa-san?

- Igen, ki beszél?

- Onodera vagyok. Takano-sant kerestem volna…

- Van képed felhívni azok után, hogy megcsaltad?! Hihetetlen fickó vagy. Megmondtam már a múltkor is, Masamune az enyém. Nagyon jó kezekben van nálam. Te pedig jobban teszed, ha a történtek után nem kerülsz a szeme elé.

Onodera lefagyott. Megcsalta Takano-sant? Mégis félreértette a helyzetet?

- Nem csaltam meg! – mondta kétségbeesetten a telefonba. – Honnan szedted ezt? Ő mondta?

- Ne szórakozz! Ne tagadd, legyél férfi és vállalj felelősséget a tetteidért! – majd letette a telefont.

Onodera összetörten zuhant le az ágyra. Miért történik ez vele?

- Onodera hívott? – dőlt neki az ajtónak Takano. Mivel nem érkezett válasz, odasétált Yokozawa mellé és újra megkérdezte.

- Igen, ő hívott. Mondtam neked, nem kellett volna újra ráhajtanod. Előre tudtam, hogy csak fájdalmat fog okozni neked ismét.

- Hiba volt az előbbi Yokozawa. Ne kezdj el reménykedni. – lerakta az üres üveget a dohányzóasztalra majd elindult az előszoba irányába, levette a fogasról a kabátját és belebújt a cipőjébe.

- Hé, hova akarsz menni Masamune? – állta el az útját.

- Az ő szájából akarom hallani mi történt. Állj félre! – de Yokozawa nem mozdult, ezért Takano lökött rajta egyet és kisietett az ajtón.

Yokozawa térdre rogyott és rájött arra, amit mindig is tudott, Masamune soha nem is volt az övé.

Onodera riadtan húzta össze magát, amikor valaki kopogott az ajtaján. Nem akart látni senkit sem, csak egyedül akart lenni. Ennek ellenére, mivel a kopogó nem adta fel, mégis ment ajtót nyitni. Alig nyílt ki az ajtó Takano-san viharzott be rajta, Onodera pedig kétségbeesetten pislogott jobbra-balra.

- Látom már elment a partnered. – szűrte a fogai között a férfi.

- Ta-Takano-san, én mindent megmagyarázok.

- Azért vagyok itt, mert a te szádból szeretném hallani mi is történt pontosan. Eddig azt hittem te is szeretsz, még ha nem is mondtad ki sohasem, de amikor együtt voltunk, vagy megcsókoltál éreztem azt a vágyat, sóvárgást, amit csak a szerelem tud nyújtani. De ezek után, lehet csak áltattam magamat. – nézett rá szomorúan Takano.

- Fogalmam sincs mi történt. Iszogattunk Yuuval, aztán nem emlékszem semmire csak arra, hogy meztelenül fekszem, mintha a te hangodat hallanám és utána megint kiesett minden. Yuu szerint nem történt semmi köztünk. – védekezett Onodera.

Takano idegesen felcsattant.

- Onodera! Fáj a feneked?

- Miiiii? – kiáltott fel a fiú. – Nem, nem fáj, azt hiszem. – pillantott zavartan Takanora.

Takano megkönnyebbültem felsóhajtott.

- Akkor bízzunk benne, hogy nem élt a lehetőséggel Yanase. – majd odasétált Onoderához akit aztán magához vont.

- Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! – hajtogatta ezeket a szavakat egymás után. Onodera pedig nem bírta tovább visszatartani a könnyeit.

Együtt aludtak el a kanapén, másnap reggel közösen készülődtek a munkába.

- Öhm, Takano-san, szerinted Yuu csak ki akart használni engem?

- Egész biztos aljas céljai voltak veled, de szerintem nem egyedül tervelte ezt ki. De majd én kiderítem mi a célja Yanasénak veled, mert egész biztos nem a szerelem hajtja.  Jobb lenne, ha távolságot tartanál vele. Te pedig az enyém vagy. – majd apró puszit lehelt Onodera szájára és elindultak dolgozni.

A kiadónál a szokásos őrület uralkodott, ezer dolog volt, úgyhogy Takanonak nem volt ideje nyomozni. Onodera se nagyon tartott szünetet, próbálta a munkába fojtani a történteket. Dél körül végre kijutott a mosdóba, de mielőtt végzett volna lépések zaja ütötte meg a fülét, majd két alak lépett be a mosdóba.

- Mégis mi bajod van? Megtettem, amire kértél, mégsem tűnsz elégedettnek. – hallotta meg Yuu hangját.

- Nem azt mondtam, hogy dugd meg az első alkalommal, hanem, hogy csábítsd el! – hallotta meg a másik fél hangját is, aki nem volt más, mint Yokozawa. – Tönkretettél mindent! – ütött bele a csempébe.

Onodera elhűlve hallgatta a két férfit, majd gyorsan pötyögött egy sms-t Takano-sannak, aztán tovább folytatta a hallgatózást.

- Nem feküdtünk le, te viszont legalább megkaphattad a hőn áhított Takanodat. – felelte némi gúnnyal Yuu.

Yokozawa megragadta őt és a falhoz kente.

- Így nem ért semmit az egész. Nem saját akaratából tette, amit tett, csupán a bánat, a csalódottság vezette őt a karjaimba, de még mindig őt szereti. Már bánom, hogy szövetkeztem veled. – majd elengedte Yuut, közben kinyílt a mosdó ajtaja és egy nagyon dühös Takano-san nézett szembe velük.  Közben Onodera is előjött a wc-ből, és odasétált Takano mellé.

Yokozawa megsemmisülten nézett hol egyikükre hol másikukra, Yuu pedig minden érzelem nélkül meredt a semmibe. Takano odalépett Yokozawához és egy jó erős jobbost húzott be neki, majd Yuu is kapott egy ugyanilyet.

- Takano-san… igaz, hogy te összeszűrted a levet Yokozawa-sannal? – Onodera riadt tekintettel nézett a férfira.

- A fenébe…tegnap felmentem hozzá, miután úgy láttalak ezzel a szerencsétlennel és leszoptam Yokozawát, de csak ennyi történt, tudom hiba volt, de kérlek, ne utálj ezért. – magyarázkodott Takano. – Viszont nem gondoltam volna rólad Yokozawa, hogy képes vagy idáig elmenni. Csalódtam benned. Azt hittem a barátom vagy.

- Az vagyok! Tegnap rájöttem, hogy akármit csinálhatok te mindig Onoderát fogod szeretni, jöhet bárki neked csak ő létezik, ezért Onodera bocsáss meg neki a tegnapiért, tényleg te vagy neki a legfontosabb. Én félreállok, most már végleg, és őszintén remélem, hogy egyszer meg tudsz nekem bocsátani Masamune. – nézett szomorúan a barátja felé, majd kiment a mosdóból.

- Csináljatok amit akartok, én is kiszállok. Tényleg bejöttél Onodera, kár érte, hogy inkább őt választod és nem engem. – majd ő is kisétált.

- Szóval? – kérdezte Takano.

Onodera odalépett hozzá, megfogta a fejét és lehúzta magához mintha meg akarná csókolni, de helyette beletérdelt teste legkényesebb pontjába.

- Hülye! Lesheted, hogy ilyen könnyen megbocsátok! – akadt ki Onodera, Takano pedig fájdalmasan mosolygott, mert tudta, hogy a fiú szereti, csak még dühös rá.

Teltek múltak a hetek, végül Yokozawa és Takano viszonya kissé rendeződött, de még mindig feszültség uralkodott kettejük között. Yuu azóta se bukkant fel az osztályukon szerencsére.

Egyik este Onodera lefekvéshez készülődött, amikor zeneszó ütötte meg a fülét. Kíváncsian az ajtóhoz lopakodott és résnyire kinyitottam. Egy egész zenekar állt a folyosón, majd jobban kitárva az ajtót észrevette Takano-sant, akinek a kezében mikrofon volt. MISA: I’m sorry I love you dala csendült fel (http://www.youtube.com/watch?v=m13cMwPaPQ8), Takano pedig énekelni kezdett. Onodera megbabonázva hallgatta, nagyon jó hangja volt, azokkal a szemekkel pedig ahogyan ránézett, teljesen elolvadt tőle. Beleadta a dalba a szerelmét, ezért amikor vége lett, kissé zavartan nézett Onoderára, hogy vajon mit fog szólni ehhez a kis meglepetéshez. Onodera zavartan toporgott a lábtörlőn, majd megtapsolta Takano-sant és a zenészeket végül intett a férfinak, hogy lépjen közelebb hozzá.

- Ez fantasztikus volt. Köszönöm Takano-san. – köszönte meg elpirulva.

Takano nem bírta tovább magához húzta és megcsókolta.

- Megbocsátasz végre? – kérdezte. Onodera nem szólt, hanem még egy csókot nyomott a szájára.

- Ez kielégítő válasz? – felelte szemlesütve Onodera. – Amúgy nem vagy semmi, hogy az éjszaka közepén koncertet rendezel, a szomszédokra nem is gondolsz, nagyon felelőtlen vagy, és te jó ég mit fog gondolni a szomszéd néni? – riadt meg Onodera. Takano viszont csókba fojtotta a további aggodalmaskodást.

Vége

The Eye's Boyfriend

The Eye's Boyfriend 

1. fejezet 

A főnököm ki nem állhat engem, így van ez a kezdetek óta, bár fogalmam sincs, hogy tettem-e ellene bármi rosszat is, amiért ezt érdemelném, de mivel ő a góré, magyarázatot hiába is várnék, úgysem fogok kapni. A nevem Hotate Tsukasa, 28 éves, élettel teli fiatal srác és van egy szörnyen unalmas állásom…könyvelő vagyok. Három évvel ezelőtt, amikor a céghez kerültem még nem Ő volt a főnök, hanem Kozu-san, aranyos, nyugdíj előtt álló bácsi, aki kedves volt mindenkivel mégis tudott kellően szigorú is lenni, ha munkáról volt szó. Aztán a fia a helyébe lépett, jó kiállású, határozott, kemény vonások, ellentmondást nem tűrő arc, onnantól kezdetét vette a megfélemlítés, így mindenki azzal volt elfoglalva, hogy jól dolgozzon, ne hibázzon és kedvére tegyen az új főnöknek. Szinte mindenki robottá változott, kivéve engem és két másik munkatársamat, barátomat, mi voltunk a „sztrájkolók”. Szó sincs róla, hogy loptuk volna a napot, egyáltalán nem, megcsináltuk, amit kellett, de közben nevetgéltünk, próbáltuk kicsit jól érezni magunkat, ami láthatóan szúrta az új főnök szemét. Mellesleg a neve Ueda Ryosei, 35 év körüli, nőtlen és hihetetlenül undok. Most, hogy belegondolok, mégis sejtem miért utálhat engem ilyen látványosan. Egyszer beszélgettünk Mitoval, aki hihetetlenül kedves lány és Genjoval, aki pedig egy baromarc, de egyből a legjobb barátommá vált, amikor a céghez kerültem, szóval mindenféle téma szóba került, míg végül kikötöttünk a párkapcsolat résznél. Mito áradozott valami srácról, Genjo valami buliban megismert lányról mesélt én pedig nagyokat hallgattam, míg végül mindketten kérdően néztek rám, hogy velem mi a helyzet csaj téren, amire a válaszom az volt, hogy hát igazából semmi, mert a másik oldalon játszom. Pár pillanatig csend köszöntött be aztán Mito felajánlotta, hogy ha legközelebb meleg bárba mennék, vigyem őt is, Genjo is hátba veregetett és elmondta, hogy az unokatesója is a fiúkat szereti szóval, no problem. Egy hatalmas kő esett le a szívemről, hogy ilyen jól fogadták, viszont ahogy megfordultam szembe találtam magam Ueda-sannal, aki gyilkos pillantást lövellt felém, majd egy rakat másolni való papírt nyomott a kezembe és közölte, ha meglát minket munka helyett beszélgetni, ki leszünk rúgva aztán lelépett. Onnantól kezdve folyton szívatott, túlóráznom kellett, persze nem lett kifizetve, úgyhogy pusziért csináltam, lehetetlen dolgokat kért tőlem, hogy legyenek meg időben, és elég gyakran hitte azt, hogy a titkárnője is én vagyok, mert nem egyszer kért meg, illetve inkább utasított, hogy toljam be a seggem az irodájába két percen belül frissen főtt kávéval, ha jót akarok magamnak.

Egy nagyot sóhajtottam, amikor ránéztem a nagy halom papírkupacra, ami az asztalomon hevert. Nem sokkal ezelőtt dugta be az orrát Genjo, hogy megyünk-e együtt haza, aztán látva a bombatámadás nyomait az irodában, sajnálkozóan bólintott és hazament. Azon agyaltam, vajon Ueda-san tényleg hallhatta-e amikor bevallottam a barátaimnak, hogy meleg vagyok, bár ha csak ezért viselkedne velem így akkor még nagyobb rohadék, mint gondolnám. A papírkupac között rábukkantam egy olyan papírra, ami nem passzolt sehova, ezért vettem a bátorságot és bekopogtattam Ueda-san ajtaján.

- Szabad! – hallottam meg a hangját. A tenyerem izzadt, amikor elfordítottam a kilincset és beléptem az oroszlán barlangjába.

- Ajánlom, hogy jó okod legyen, amiért zavarni merészelsz. – emelte fel a tekintetét. Jéghideg kék szemei vannak, melyekkel azonnal megfagyasztja gyanútlan áldozatát.

Magamban megjegyzem, hogy nincs jó ok, amivel zavarni lehetne őt, nekem meg már úgyis mindegy, hiszen bármit csinálok, abba mindig beleköt.

- Elnézést a zavarásért Ueda-san, de találtam pár papírt az iratok között, ami nem illik sehova sem, esetleg megnézné őket? – kérdezem műmosollyal az arcomon. Rohadt nehezemre esik kedvesnek lennem vele, tudva, hogy ő meg se erőlteti magát, hogy az legyen velem.

- Te most komolyan képes voltál ezért megzavarni? Egy ilyen semmiség miatt, berontottál az irodámba, fontoskodsz itt nekem, pedig csak egy darab szar vagy a sok közül! – dühösen néz rám, kezeit ökölbe szorította. Megint szereztem egy piros pontot nála. Hurrá!

- Téved. Én csak egy ártatlan kérdést tettem fel, és mivel ön a főnököm, gondoltam tudna segíteni, de ezek szerint tévedtem. – lemondóan sóhajtok, majd a szám elé kapom a kezemet. Basszus, ezt elcsesztem, eddig sosem válaszoltam neki vissza így. Nincs más hátra, bátran felszegem a fejemet és megkeresem a szemkontaktust vele. Döbbent arcot vág, láthatóan meglepte a válaszom, majd káromkodik egyet és odalép hozzám.

- Ide figyelj Hotate! Igen, a főnököd vagyok, ami azt jelenti, hogy tisztelned kell, és azt teszed, amit mondok, a pofádat meg féken tartod. Ha valami nem tetszik, el lehet menni, rengeteg jelentkező lenne a helyedre, sőt sokkal jobban el tudnák végezni a munkádat. – jéghideg tekintetében azt látom, hogy legszívesebben arcon köpne. Majd mielőtt folytatná, megszólal a mobiltelefonja, úgyhogy visszasétál az íróasztalához és felveszi.

- Szia! Már kerestelek, minden rendben? …Várlak, igen, én is téged, szia. – ezzel leteszi a telefonját. Végül a tekintete megállapodik rajtam.

- Te még mindig itt vagy? Irány vissza, dolgozni! – mutat az ajtó irányába, úgyhogy meghajlok és otthagyom a viperafészket és visszatérek szerény irodámba. Vajon kivel beszélhetett telefonon? Kissé ellágyult a hangja, és amikor azt mondta én is téged vajon a barátnőjének mondhatta…de minek agyalok ilyeneken, nem rám tartozik.

Munka után felhívtam Mitot, és megkérdeztem tőle eljönne-e velem a kedvenc meleg báromba, a Forró Szenvedélybe. Belesikított a telefonba, csoda, hogy nem süketültem meg majd közölte, hogy egy óra múlva nálam lesz. Genjo viszont nem vette fel a telefont, úgyhogy őt kihagytuk a buliból. Pontosan egy óra múlva a ház előtt vártam Mitot, aki beállt a járda mellé, gyorsan bepattantam és indulhattunk is.

- Tuti agyon dolgoztatott téged az az állat. – szólalt meg Mito.

Feltekertem a kocsiban a zenelejátszó hangerejét, mert az egyik kedvenc számom remix változata ment éppen.

- A szokásos volt, bár képzeld, valaki felhívta telefonon, szerintem a barátnője, elég kedves volt vele, szinte már gyanús volt. – mondtam, majd összenéztünk és elnevettük magunkat. Eddig úgy tudtuk nőtlen, bár egyikünk se igazán tudta őt elképzelni érzelmesen, barátnővel az oldalán.

Útközben navigáltam Mitot, merre menjen, hol kanyarodjon le. Végül odaértünk a bárhoz, elég sokan ácsorogtak kint, Mito csillogó szemekkel nézett körbe, majd egy szót tudott csak kinyögni.

- Állati! – ezen muszáj volt mosolyognom. Hetero létére hihetetlenül lelkes volt. A bárba belépve többen hátba veregettek és köszöntöttek, volt, aki lesmárolt, de ezek itt megszokott dolgok, közben lopva Mitora pillantotta, láttam rajta, hogy kissé zavarba hozta az incidens, de bátorítóan rám mosolygott, hogy jelezze minden oké. A pulthoz lépve mindketten rendeltünk magunknak italt, majd odaléptünk a biliárdasztalhoz és lenyomtunk egy menetet, majd Mito megkérdezte merre találja a mosdót, megmutattam neki, közben szétnéztem a társaságon. Nagyjából mindig ugyanazok voltak itt, a tekintetemmel próbáltam felfedezni új pasikat, de eddig nem jártam sikerrel, ám amikor feladtam volna a tömegben, az ajtóhoz közel megláttam egy hihetetlenül szexi férfit. Bár sok mindent nem láttam belőle, mert messze volt és a tömegben nehéz volt rajta tartanom a szememet, de hátulról hihetetlenül jó alakja volt, fekete inget viselt, és farmernadrágot, széles hát, keskeny csípő, jó fenék, mi kell még? Bár, ahogy néztem egyre ismerősebb kezdett lenni a pasi, csak nem tudtam hol láthattam korábban. Ahogy oldalra fordult, majdnem kiköptem az innivalómat, gyorsan megdörzsöltem a szememet, de addigra a férfi nem volt ott. Közben Mito is visszatért hozzám, nevetve, de hamar az arcára fagyott a mosoly amint megláttam az ábrázatomat.

- Mi van veled Tsukasa? Minden oké? – kérdezte aggódva.

- Nem fogod elhinni! Az előbb láttam Ueda-sant.

Mito eltátotta a száját, majd becsukta.

- Egész biztos őt láttad? Tudod, hogy nem meleg, sőt Sasaki mondta, hogy egyszer hallotta, hogy arról beszélt élve elégetné a melegeket. Lehet csak képzelődtél. – próbált meg higgadtan gondolkodni és magyarázatot keresni Mito.

- Te se vagy leszbi és mégis itt vagy. – fordultam felé, amire megvonta a vállát.

- De én jó fej vagyok és nem maradi, de őt akkor sem tudom itt elképzelni. Folytatjuk a játékot vagy hazamegyünk? – kérdezte végül. Mivel későre járt, ezért inkább megkértem, hogy vigyen haza, a házhoz érve integetve elbúcsúztunk, majd a lakásba beérve, sietve lefürödtem és bedőltem az ágyamba. Egy ideig még agyaltam a fickón, aztán igazat adva Mitonak, elnyomott az álom. 

Ki vagy te? És mi a fenét akarsz tőlem?

5. fejezet

Izuru néma csendben hallgatta végig a mondandómat, egyetlen egyszer sem szólt közbe, nem tett semmiféle megjegyzést, csak ült ott és meredten nézett maga elé.

- Na, mit mondasz? Tudom, őrültségnek hangzik, de szerintem ez az egyetlen és legjobb megoldás, ami csak létezhet. – nézek rá lelkesen csillogó tekintettel. Nagyon el van gondolkozva, fogalmam sincs, mi járhat most a fejében. Végül lassan rám emeli a tekintetét, feláll és odasétál hozzám.

- Felejtsd el! – motyogja halkan. Alig értem meg amit mond, olyan halkan beszél.

- Miért? – teszem fel a kérdést.

- Felejtsd el! – üvölti most már bele az arcomba. – Nem fogom megengedni annak az izének, hogy a testemet használja! Egyszerűen rád sem ismerek, hogy ilyet kérsz tőlem. – mondja vádló tekintettel.

Elfordulok tőle és odasétálok az ablakhoz. Tudom, mit kérek tőle és ez nem olyan egyszerű döntés, mintsem mit vegyünk fel reggel, vagy éppen hova menjünk nyaralni, ez annál sokkal komolyabb, megértem, hogy ki van akadva és ellenzi ezt az egészet. Mégis csalódott vagyok, hogy nem mondott rá igent elsőre, bár még nem jelenti azt, hogy később nem gondolhatja meg magát. Nem tudom, mi lenne a jó, erőltetni a témát, vagy inkább hagyni, hogy megnyugodjon és feldolgozza.

- Nem kell most azonnal válaszolnod. Aludj rá pár napot, barátkozz a gondolattal. – ajánlom fel neki. A szeme villámokat szór felém.

- Nincs mit meggondolni. Nem akarom, se ma, se holnap, se soha! Világos?! – ordít rám.

Nem nézek rá, továbbra is az ablakon bámulok kifele miközben válaszolok neki.

- Ikoma, illetve Kai mert ez az igazi neve, elmondta, hogy az esetek 99%-ban veszélytelen ez az egész. Be kell vallanom, élveztem vele a szexet, a félelem, hogy nem tudom mi lesz a következő lépése felizgatott, de ez csak szex, téged viszont szeretlek, még ha ez önző dolognak tűnik is. Viszont ha eggyé válnátok…mindegy, hagyjuk inkább. – lemondóan megrázom a fejemet.

- Nem tudok tovább itt maradni – szólal meg. – Elmegyek szívni egy kis friss levegőt. – majd pár pillanat múlva az ajtó csapódását hallottam.

Két óra múlva úgy érzem megfulladok a lakásban, egy perccel se tudok tovább itt maradni. Felkaptam a hátizsákomat majd bezártam az ajtót és elindultam céltalanul bolyongani. Nem néztem merre megyek, csak szót fogadtam a lábaimnak. Amikor már egy jó ideje mentem, körülnéztem, mégis merre járhatok, majd pislogtam kettőt, mert a suli előtt találtam magam. Az órára néztem, elvileg az ál Ikoma-sensei órája még tart, úgyhogy ha már itt vagyok akár be is ugorhatnék rá és elmesélhetném neki, hogyan is alakultak a dolgok Izuruval. Kettesével szedem a lépcsőfokokat, majd futva teszem meg az utat a tesiterem felé. Már messziről hallom a kosárlabdák pattogását és a többi fiú hangos kiáltását, a lelátón sikongató csajokat. Óvatosan benyitok az ajtón, és odasétálok a lelátóhoz. A tekintetemmel fürkészően körbenézek Kai-t keresve, de meglepetésemre nem látom őt a pályán. Megnyugtatom magamat, hogy biztosan csak kiment a mosdóba vagy a szertárba, aminek a gondolatára érzem, elpirulok. Lassan fél órája már, hogy itt vagyok, de Kainak még nyoma sincs. Végül nem bírom tovább, odalépek a másik tesitanár elé, aki kissé meglepődött arccal néz rám.

- Elnézést, sensei, Ikoma-sensei-t keresem, nem tudja merre találom, vagy mikor fog megérkezni?

A tanár furcsa fejet vág, kissé mintha elsápadt volna, kinyitja a száját, majd pedig becsukja, végül csak megszólal.

- A sensei egy jó darabig nem lesz. Sajnálatos baleset történt vele, kórházba került. Súlyos az állapota. – néz rám szomorú szemekkel a tanár.

Megköszönöm az információt és kisietek a teremből. Előveszem a táskámból a mobilomat, hogy rácsörögjek Izurura, de nem veszi fel, ezért gyorsan pötyögök neki egy sms-t arról mi történt Kai-al, és azonnal indulok is a kórházba.

Mindig is gyűlöltem a kórházi szagot, a légkört, ami körbelengi az egész épületet. Sietősen az információs pulthoz lépek és érdeklődöm Kai állapotáról. Először nem nagyon akarnak mondani bármit is, de mivel elég meggyőző tudok lenni, elárultak pár információt, például, hogy autóbaleset történt, egy kamion átment a szembe jövő sávba és pont Kai volt a szerencsétlen, akivel összeütközött. Most a sürgősségin van élet és halál között. Nem bírom visszatartani a könnyeimet, egyszerűen hagyom, hogy kitörjön belőlem, csak bőgök, mint egy dedós, de nem érdekel, az se hogy megbámul mindenki, aki elmegy mellettem, csak az érdekel, hogy Kai rendben legyen, épen és egészségesen. Nem tudom, mióta ülök egymagamban, de hirtelen megérzek egy kezet a vállamon majd felnézek és Izuru csodaszép tekintete néz rám vissza, lehajol és egy csókot nyom a homlokomra.

- Ne haragudj, hogy csak most jöttem, de későn olvastam el az üzenetedet. Hogy van? – kérdezi.

- Még nem mondtak semmit sem. – hirtelen felkapom a fejemet és megragadom Izurut. – Szerinted nem fog kiderülni, hogy ő nem ember? Hiszen azt mondta létrehozta csak ezt a testet, mi van, ha rájönnek, vagy ha nem tudják megmenteni? – kattog az agyam ezerrel és sok hasonló gondolat villan be. Izuru megfogja a fejemet és kényszerít, hogy belenézzek a szemébe.

- Nyugodj meg! Minden rendben lesz. Biztos vagyok benne, hogy ez a test, amit létrehoztak ellenálló és mivel sok idejük volt kifejleszteni, egész biztosan nem fognak rájönni, legalábbis ebben kell hinnünk. Bólintok Izuru szavaira, a kezeimet imára kulcsolva várom a fejleményeket.

Végtelennek tűnő órák után odajön hozzánk egy orvos, aki közli a műtét sikeres volt, de továbbra is életveszélyben van. Amikor megkérdeztem, hogy bemehetnénk-e hozzá, azt mondta rendben van, de csak 5 percre. Karon fogtam Izurut és beléptünk Kai kórtermébe. Annyira elveszettnek tűnt a fehér ágyban, és az a sok műszer ami kiállt belőle, a látvány kikészített és elsírtam magamat. Izuru magához vont és a karjai közt kicsit megnyugodtam.

- Kai, tudom, hogy hallasz. Fel kell épülnöd, élned kell. Még csak most ismertelek meg, nem akarlak elveszíteni. – újra elsírom magam.

Az elkövetkezendő pár napban mindig meglátogattuk őt, de csak most tűnt fel, hogy rajtunk kívül senki sem látogatta meg, se a suliból se rokonok. Ez felettébb érdekesnek tűnt. Ma, ahogy belépünk hozzá mintha sokkal jobb színben lenne, már a szemét is kinyitotta. Mosolyogva ültem le én az egyik oldalára, Izuru pedig a másikra.

- Ataru…

Meglepetten nézek rá, hiszen nem szabadna beszélnie.

- Ne beszélj, pihenned kell. – fogom meg a kezét.

Becsukja a szemét, majd kinyitja és rám néz velük.

- Ataru. – kezdi ismét. – Muszáj elmondanom ezt. Meg fogok halni. – majd ismét lecsukja a szemét. Én pedig ránézek Izurura, aki ugyanolyan értetlenül néz vissza rám.

- Miről beszélsz? Hiszen már sokkal jobban vagy, ezt az orvosok is megerősítették. – makacskodom. Egy apró mosoly kúszik a szájára, de aztán amilyen gyorsan jött el is tűnik.

- A ti orvosaitok semmit sem tudnak. Ha megsérül az úgymond gazdatest, akkor sürgősen keresnünk kell egy másikat, amelyik befogad, vagy pedig meghalunk. Ilyen egyszerű. – néz rám szomorúan. Furcsa őt ilyen esetlennek látni, nem pedig erősnek.

- Mennyi van még hátra? – szegezem neki a kérdést.

- Úgy érzem, még pár óra, vagy 1-2 nap talán maximum.

Odahajolok hozzá, beletemetem magam a mellkasába és ismét elkezdek sírni.

- Nem akarom, hogy meghalj, nem történhet meg. – sírom bele a takaróba. Megérzem a kezét, amint megsimogatja vele a fejemet, én pedig óvatosan, de szorosabban bújok hozzá és így maradunk ki tudja meddig.

- Költözz belém! – hallom meg Izuru hangját, akiről el is felejtkeztem. Könnyes szemmel pillantok fel rá.

- De hát, azt mondtad, hogy nem szeretnéd… - nem tudom befejezni a mondatot.

- Tudom mit mondtam, de nem szeretlek ilyennek látni, és különben is gondolkoztam rajta az elmúlt pár nap alatt. Ha Kainak is megfelel a dolog, akkor essünk túl rajta. – mondta határozottan Izuru. Mindig tud nekem meglepetést okozni. Ránézek Kaira, aki sejtelmes pillantást vált Izuruval, majd hirtelen olyan erős fény lesz a szobában, hogy be kell csuknom a szememet, nehogy megvakuljak. Pár perc múlva kinyitom a szememet, majd Izurura nézek. A tekintete viszont nem az övé.

- Sikeres megszállás. – mosolyog rám, én pedig odaszaladok hozzá, a karjaiba vetem magam és szájon csókolom. Úgy csókolom, mint akit ezer éve nem csókoltam, hevesen, szenvedélyesen. Nagy nehezen mégis eltávolodom tőle.

- És Izuru is ott van? – kérdezem.

- Persze, itt van ő is, de most időt ad kettőnknek, mielőtt átvenni tőlem a helyét. Viszont Ataru, most azonnal meg akarlak dugni. – majd válaszra se méltat, fellök az ágyra a „hullája” mellé, letépi a nadrágomat, felhúzza a pólómat, csókolja, szívja a mellbimbóimat, én meg aprókat nyögök, hiszen mégiscsak kórházban vagyunk, a kezével a nadrágom gombját birizgálja, megérinti a farkamat, majd lehajol a szájába vesz, amikor már eleget szopott megfordít, felhúzza magára az óvszert és belém hatol, erősen, durván lök, közben a nyakamat harapdálja.

- Ez az, ahh, erősebben, még, csináld, ne hagyd abba. – préselem ki magamból a szavakat. Ő pedig teljesíti minden kérésemet, ki nem mondott vágyamat.

Nem sokkal később beront az orvos az ápolóval, próbálják újraéleszteni a senseit, de persze sikertelenül, részvétet kívánnak nekünk, közben nem érdekel semmi, csak az, hogy visszakaptam őt.

Aznap este a kanapén fekszünk, pattogatott kukoricát eszünk és valami gagyi vígjátékot nézünk.

- Nagyon huncut voltál Ataru, azért a kórházi ágyon szexelni, nem vagy semmi. – kacsint rám az igazi Izuru. Elpirulok a gondolatra, hogy valamilyen szinten ő is részese volt a kis kalandomnak. Odahajol hozzám és megcsókol.

- Remélem ma este velem is leszel ilyen szenvedélyes. – csókol tovább.

A következő lépésemmel pedig megadom neki a választ.

Vége